Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-02-18 / 7. szám
Thursday, Feb. 18, 1971 MAGYAR HÍRADÓ 9. oldal AZ ANTENNA Irta: VÁRKONYI ANDOR Nyugdijbavonulása óta nem láttam Pemetét. Kis házát eladta és elköltözött a városból is. Nemrégiben azon a vidéken jártam, ahol — mint mondota — “élete alkonyát tölti”egy kisebb bérház szépen bebutorozott lakásában, és mivel okosabb dolgom nem volt, meglátogattam őt. Csengetésemre a szinesbörü takarítónő nyitott ajtót. — Mr. Pemete a living-roomban van — válaszolt kérdésemre — és a televíziót nézi. Erre tessék . . . Pemete valóban a televízió egyik műsort nézte, miközben sűrűn és kiadósán káromkodott. Kezében egy házi-antennát tartott, és annak “orrát” csavargatta. A kép — természetesen — minden csavarás után különböző formát és szint öltött. — Mi baj van öregfiu? — kérdeztem résztvevő hangon. — Miért gyömöszölöd azt a szerencsétlen antennát ? — Mert ennek az istenverte háznak nincs tetőantennája. Illetve van, de az csak fekete-fehér képeket továbbit, színeseket nem! Márpedig nekem színes televíziós készülékem van. A TV egyetlen szórakozásom, azért vettem a legjobb minőségűt és színeset. Amig a saját házamba laktam, nem is volt semmi baj. Most azonban a háztulaj nem engedi meg uj tetőantenna felszerelését és igy kénytelen vagyok ezzel a nyomorult belső-antennával, vagy ahogy itt nevezik, rabbitear-rel vesződni. Hogy az a magasságos, kaesalábon-forgó istennyila miért nem vágott abba, aki ezt az egész miskulanciát kitalálta! . . . Miután vagy öt percig szidta az illetékeseket: a feltalálókat, az előállítókat és — mindenekelőtt a bajok legfőbb okozóját — a háztulajdonost, — újra a kis antennának esett. A kép, amely eddig penészzöldes-szinü ragacsos folyadékban úszott, most izzó narancsvörössé vált. Ez azonban még nem lett volna baj, mert egy apró rudacska forgatásával a túlzott vörös szint le lehetett tompítani; a hiba az volt, hogy a narancsfejű emberek — a szereplők — háromfejü szörnyekké változtak. A három fejhez természetesen az átlagosnál több végtag is járult. A színészek három balkézzel és három ballábbal jártak-keltek. Pemete egy igen cifra, de aránylag rövid káromkodás után szétterítette az antenna “füleit”, az egészet felforditotta, és az együk közelben álló aszalka alá rúgta. A következő pillanatban a szereplők elkezdtek rángatózni, mint az epileptikusok. Az antennát újra kézbe kellett venni, mert a visszatérő kép szívfacsaró látványt nyújtott. De egy csavarás az antenna orrán, és az emberek rángógörcse feloldódott . . . Most mindenki úgy festett, minha a túlvilággal került volna közeli, mondhatnám rokoni kapcsolatba. Mert a szinészek-szinésznők oldalánál megjelent a saját szellemük képmása; egyik másik nem is egy-, hanem két-három példányban. Ezek a szellemalakok pontosan úgy mozogtak mint az élők, követték minden lépésüket, minden mozdulatukat. Néha anynyian voltak a színen, hogy nem fértek el a képernyőn ; kénytelenek voltak egymásba olvadni, úgy hogy már nem is tudta az ember, ki kinek a szelleme? Mindezt nem lehetett elérzékenyülés és újabb káromkodás nélkül nézni. Ám mialatt Pemete most már az illetékesek oldalági rokonait is becsmérelte, kezei sebesen dolgoztak. Visszanyomta a “nyúl” két ágaskodó fülét, és az antennát felforditva, egy szék karfájára helyezte. Mivel azonban félő volt, hogy az onnan lecsúszik, egy dróttal odakötözte az egész készüléket. Mire mindezzel készen volt, meg is jelent a kép legújabb váltoazta: a mennyei verzió ... Az emberek ugyanis most angyaloknak, vagy szenteknek látszottak; valamennyiük feje körül fehér glória ragyogót, és ez a dicsfény akkor sem hagyta el őket. ha véletlenül valami rosszat cselekedtek: loptak, csaltak, raboltak, vagy éppen gyilkoltak. Én is, Pemete is, súlyos stilustalanságnak tartottuk az ilyesmit, — ezért a dolgon egy újabb csavarással igyekezett segíteni barátom, akin már egy közelgő düroham jelei mutatkoztak. A roham kitörése előtt azonban sietve búcsút vettem Pemetétől és nagy sebesen elhagytam a lakást. Néhány héttel később különös dolgot mesélt róla egyik közös barátunk. Elmondotta, hogy Pemetét egy este a háztetőn látta valaki, amint a kémény mellé támaszkodva állt. Felkiabált neki: “Mit keres ott a tetőn Miszter Pemete?” “Semmit! — hangzott a válasz. — Engem azért teremtettek, hogy itt álljak!” “Hogyhogy?” “Ha nem tudná, vegye tudomásul — mondta ünnepélyes hangon a barátunk — én antenna vagyok! Én közvetítem a televíziós készülékekhez a képek tisztaságát!” A napokban meglátogattam őt az elmegyógyintézetben. Egy kis sámlin ült, két fülén újságpapírból készített tölcsér magasodott, a két “rabbitear.” Kabátjának egyik gombját csavargatta, és azt akkor sem hagyta abba, amikor rámpillantott. — Nem pihennél egy kicsi Pemete? — kérdeztem tőle. — Nem pihenhetek addig öregem — mondta — amig meg nem találom azt a beállítást, aminek folytán a világ képe tiszta lesz, minden hibátlanul, eleven fényben ragyog, — másszóval, amig tökéletes nem lesz a világ . . . ! Ezekszerint még egy jódarabig lesz mivel foglalkoznia Pemetének . . . HOMOKI ERZSÉBET LELKI KLINIKÁJA EGY NŐ JELIGE. — Kedves Miss Homoki, egy nős férfi udvarol és el akar válni a feleségétől, hogy elvegyem engem, csak azt mondta, hogy egyelőre még nem meri megmondani a feleségének, mert még gondolkozik azon, hogyan adja be neki a dolgot. Erre én elmentem a lakásukra, elmeséltem a nőnek az egészet és mondtam neki, hogyr ne akadályozza meg a válást, ezen úgysem tud segíteni. Az asszony nagy hisztérikus jelenetet rendezett, megtámadott, megrugoti és öszszekarmolta az arcomat, alig tudtam elmenekülni. Elmondtam a barátomnak, aki csillapított, hogy ne törődjek vele, én azonban fel akarom jelenteni ezt az erőszakos asszonyt, hogy büntessék meg. Igazam van? VÁLASZ. — Nem vagyok biró, de nem adok igazat. Erőszakoskodni, önbiráskodni, rúgni, karmolni senkinek sincs joga. Maga azonban úgy van ezzel a históriával, mint a rabló, aki erőszakossággal vádolja megtámadott áldozatát, mert az áldozat nem engedi kirabolni magát, hanem fejbeüti a rablót. =!■ * * MÁRIA. — Kedves Homoki Erzsébet, elváltam a férjemtől, mert nálam fiatalabbat talált és elvette. 56 éves vagyok. Hét év óta egy edül élek, dolgozom, megvan a rendes megélhetésem, csak nagyon üres az élet. Hirdetést tettem az újságba. Több választ kaptam. Kanadából is válaszolt egy férfi, aki 47 éves és azt irta, hogy nála a korkülönbség nem számit. Elutasító választ adtam, de újra irt, kérte, hogy Írjak. Fényképet is küldtünk egymásnak, telefonon is felhívott. Levélben és telefonon hangsúlyozta, hogy kapna feleségnek fiatalt is, de azért fordul hozzám szeretette?, mert egy korosabb nő többet elnéz. Kérdeztem, hogy mik a hibái. A válasz az volt, hogy ő egy kicsit könnyelmű és ez a téma többször is megismétlődött. Engem ez gondolkodásba ejtett és félek, nem szeretnék még eg}' csalódást átélni. VÁLASZ. — Könnyelműség — ez tág fogalom sok minden fér bele, aprótól súlyos hibáig. Tisztázza a kérdést, mielőtt feleségül megy hozzá Levélben kérje meg, hogy adjon konkrét választ, mit élt azon, hogy könnyelmű. Szórja a pénzt, nem dolgozik rendszeresen, nők után szaladgál, iszik, kártyázik? — és így tovább. Ha nyílt, egyenes választ ad, abból megállapíthatja, milyen fokú az a bizonyos könnyelműség és eldöntheti, hogy hozzá mehet-e. Ha nem válaszol nyíltan, az. azt jelenti, hogy takargatni valója van és nem akarja, hogy már az esküvő előtt kiderüljön. Ebben az esetben mondjon le erről a házassági tervről. Olyan ember, aki jövendőbelije előtt titkolózik és saját tulajdonságairól ködösen beszél, nem magának való férj. * * * FIATAL ÖZVEGY. — 28 éves egyedül élő özvegyasszony vagyok, 4 éves kisfiúval, a férjem autóbalesetben halt meg. Csak két rokonom van itt, két nagynéném, akik már kislány koruk óta Amerikában élnek. Mióta a férjem meghalt, kétszer is férjhez mehettem volna, de a nénik mind a kettőről lebeszéltek. Mindig az volt a kifogásuk, hogy az illető nem elég komoly ember. Most megint van egy kérőm, egy amerikai férfi, de erről is lebeszélnek, most is az a kifogásuk, hogy nem tartják komolynak. Szeretnék férjhezmenn\ hegy apja legyen a fiamnak, ők azonban egészen összezavarnak és már nem tudom, hogy mit tegyek, hallgassak rájuk, miután ők tapasztaltabbak az életben, mint én. VÁLASZ. — Nem tudom, mit értenek a nénjei azon, hogy nem komoly. Talán reggeltől estig folyton nevet ? Alig hiszem. Magányos nők házassági ügyébe sokszor beleszól valaki, többnyire nénik, idősebb hölgyek. Minél rokonszenvesebb a jelölt, annál nagyobb gyanakvással, ellenszenvvel fogadják. Nem ismerem a nagynéniéit, eszemágában sincs megbántani őket, de a tapasztalat azt mutatja, hogy főként olyan nők szokása ez, akik a házasságukban nem találták meg azt a kielégülést, amelyről valaha lány korukban álmodtak. Tudatuk alatt azonban igyekeznek ezt letagadni önmaguknak is. Lelki önvédelemből lassanként azt a torz nézetet alakítják ki magukban, hogy komoly, megbízható férj nem lehet más csak szürke, mogorva, lendület nélküli férfi. Maga egyedülálló nő, önmagának kell döntenie a7, életrő.. Természetesen helyénvaló a józan meggondolás, de ha úgy látja, hogy a kérőjében meg találta a magához való férjet, aki jó apja lesz akisfiának, akkor ne engedje magát befolyásolni felületes, meg nem indokolt véleménytől. Elvégre maga akar hozzámenni feleségnek, nem a nagynénik. <i v I * * * ÜZENETEK: — 1. Mrs. Varró. A kérdezett betegség neve leukémia, magyarul fehérvérűség. Legjellemzőbb tünete a fehér vérsejtek elszaporodása a vérben. — 2. Julia. Sophie Loren eredeti lánykori neve Sofia Scicolone. Rómában született. Saját bemondása szerint állítólag 37 éves. — 3. Mária (Kanada). Jeligés levele alapján egy clevelandi magyar férfi érdeklődik maga után, mert imi szeretne. Ha megírja nekem a címét és beleegyezik, akkor közlöm az illetővel. Varkonyi Andoi
