Magyar Gambrinus, 1906-1907 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1907-01-05 / 2. szám
1907. január 5. MAGYAR GAMBRINUS 3 ben jogtalanok, mert méltányos és reális feltételeket titokzatos homályba burkolni csak olyanok szoktak, akik a kereskedelem érdekeinek rovására igyekszenek saját érdekeiket előmozdítani. Ez egyéni szempontból nem a legszebb ugyan, de ma napság helyén volna, kereskedelmi szempontból azonban, s ez fontos — semmi esetre sem állja meg a helyét, ugyannyira, hogy — eltekintve egyes emberek, vagy osztályok érdekeitől — az általános kereskedelem tekintetében káros következményeket vonhat maga után. Ezen tény magában véve elég jogczim arra, hogy ez ellen mi sörkereskedők a magunk érdekének megvédése szompontjából is állást foglaljunk és keressük azon aranyközéputat, melyen való haladás úgy a gyárosok, mint a kereskedők érdekeinek épségben tartása mellett mindkét félre nézve üdvös volna. Sikerült azonban nekünk egyebet is megtudnunk. Azt t. i., hogy már az említett kartelnek egyik szabálya kimondja az úgynevezett vevővédelmet (künden schütz) s ez annyit jelent, hogy t. sörfőzdéink atyái szeretettel osztozkodnak rajtunk oly formán, hogy ha X sörkereskedő Y sörfőzdének a vevője, még akkor sem kaphat más, kartelbeli sörfőzdétől sört, ha szerződése már lejárt, mert a vevővédelem annyit jeleni, hogy bérbe vagyunk adva örökre, felmondás nélkül Y sörfőzdének. A sörfőzde azonban valószínűleg fentartja magának azon jogot, hogy e kartelbeli szabályt velünk szemben felbonthassa akkor, amikor neki jól esik. Mi sörkereskedők, akik élet-halál harczot vívunk szerény megélhetésünkért és minden igyekezetünk oda irányul, hogy minél nagyobb forgalmat mutathassunk fel sörfőzőinknek csupán csak azért, hogy még egy kis engedményt vagy előzékenységet kikonyorálhassunk, nem is álmodunk arról, hogy mennyire biztosak sörfőzőink abban, hogy akarva, nem akarva hozzájuk vagyunk lánczolva, majdnem olyanformán, mint a hárembeli hölgy az urához és csak akkor nyerhetünk végleges elbocsáttatást, ha urunk szeszélyei, vagy érdekei következtében azt úgy akarja, de nekünk ez irányban valamit akarni nincs megengedve. Mindannyian átérezzük és többé-kevésbbé átéljük a szakmánknál létező leküzdhetlen bajokat és azért nem is az a sérelmes ránk nézve, hogy a sörfőzők, — akik elsősorban volnának hivatva ezen káros tüneteket gyógyítani, kartelba lépnek, természetesen azért, hogy jobb és biztosabb talajt teremtsenek a söriparnak, de igenis sérelmes és feljajdulunk azon mostoha bánásmód miatt, melyben sörfőzőink minket, úgyszólván bajtársaikat részesítenek. Mi, akik minden presszió vagy kartelszabadság nélkül is teljes anyagi és erkölcsi létünkkel sörfőzőinkhez vagyunk lánczolva; mi, akik minden eszközzel és egész valónkkal azon vagyunk, hogy a söripart fejlesszük, méltán kiérdemeljük és joggal követelhetjük serfőzőinktől azt, hogy nyilt kártyával játsszanak velünk szemben és hogy nyíltan megértessék velünk akaratukat, mert közös a czél, melyért fáradozunk, közösek a bajaink, tehát közöseknek kell lenniök gyógyulás útjainak is. Sörfőzőink ezen kartelszabály által valószínűleg azt akarják elérni, hogy forgalmuk biztosítva legyen, vagy — ha szabad ilyen kifejezéssel élnünk — forgalmukat kontingentálni akarták. Ez üzleti szempontból nagyon helyes és jogos, de mit veszítenének sörfőzőink, ha ezen kontingentálás nem személyekhez, hanem helységekhez volna kötve ? Igen jól tudjuk és azt sörfőzőink is megértik, hogy azon sörkereskedő, aki nem képes legalább 1500 hektoliter sört évenkint eladni, annak előbb-utóbb tönkre kell mennie. Már mostan hogyan legyünk mi sörkereskedők képesek megélhetésünket biztosítani, ha sörfőzőink — mondjuk a négy fővárosi sörfőzde — még oly városkában is mindannyian képviselve vannak, ahol az évi szükséglet összesen két vagy háromezer hektoliter sör? A mi nézetünk az, hogy sörfőzőink egy kis jóakarattal oda módosíthatják ezen kartelszabályt, hogy a vevővédelem nem a személy, hanem a helységhez legyen kötve oly formán, hogy minden egyes sörkereskedőnek biztosítva legyen legalább is évi 1500 hektoliter sörforgalom, és teljesen megvagyunk róla győződve, hogy a dolgok ilyetén való rendezése esetén is ugyanazon forgalom volna biztosítva a sörfőzdéknek, amelyet ma elérnek. De viszont ez által elejét lehetne venni majdnem az összes szakmánknál létező bajoknak és nekünk sörkereskedőknek legalább a szerény megélhetésünk volna biztosítva, miáltal ez minden irányban jótékonyan visszahatna sörfőzdéinkre is. Sorainkat azzal fejezzük be, hogy mindaddig, mig a kölcsönös megértés sörfőzők és sörkereskedők között nem lesz sziklaszilárdan megteremtve, mindaddig bajaink orvoslásáról szó sem lehet. Mihelyt azonban sörfőzőink engedni fognak merevségükből és hajlandók lesznek fel- jajdulásainkat megérteni, feltétlenü képesek leszünk vállvetett munkával mindnyájunkat teljesen kielégítő rendszabályokat könnyű szerrel életbe léptetni. Eszmecsere. E rovatban feltett azon kérdésünkre, hogy helyes-e általánosságban vagy kivételesen, hogy egy sörkereskedő-czég két vagy még több sörgyára t képviseljen, ezideig három válasz érkezett be, melyeket alább közlünk: I. A mai sörkereskedők úgyszólván kivétel nélkül sörpalaczkozással is foglalkoznak és mint ilyenek már oly műveletet eszközölnek, amely művelet átváltoztatja a sört saját eredetiségéből annyival, hogy veszíti a gyár által ellátott azon szignát, mely a sör eredetét igazolja és igy bizalmi kérdéssé vált arra nézve, hogy nem csempészhet-e palaczkjaiba egy gyengébb minőségű sört, mint a
