Magyar Földmivelö, 1913 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1913-05-25 / 13. szám
4 MAGYAR FÖLDMIVELO Hisznek. Visszatérnek. Megtérnek. És könyeiket hullatják. És megjelenik előttem a szent öreg, amint vándorbotjával beteszi lábát a világvárosba — Rómába. Amint hívei közt az első imádságot, az első beszédet tartja. Bujdosva, elrejtőzve vagy nyíltan Róma terein. És hallom érces szavait, amint a törékeny, agg apostol leikéből kifakad. Látom szelíd, majd villogó szemeiben a tüzet. Látom arcán a bátorságot, a szelíd, komoly elszántságot, amint a zsarnokok árnyai körülveszik. És ott látom mártír halálát, hogy kövessék a vértanuk ezrei és ezrei. Ezek a szent, ősidők most még jobban, még élénkebben fellobognak az én lelkemben. Most, mikor a kereszténység diadalának ünnepét, jubileumát tartják nemcsak Rómában, de az egész keresztény világban. Hosszú háromszázadon keresztül, mi minden szenvedés, mi minden üldözés érte ezt az Egyházat, mely ma is él. És tovább fog élni, mint üldözői élnek. Tovább is van. mondjam még ? Bodnár Gáspár. Pusztulás, nyomor a háború után. Egy újság tudósítója ott járt a minap, azokon a területeken, ahol a balkáni háború iszonytató eseményei lefolytak. Elrettentő és szomorú a kép. a mit ezekről a helyekről ir: El nem temetett, feloszlásnak indult holttesteket látott szerteszét a földön heverni, amelyeknek borzasztó szaga messzi vidékre megrontja a levegőt. A montenegrói katonák azt mondják, hogy még mindig nem tudják elhinni Szkutari kiüritését. A montenegrói tisztek nyiltan kijelentették, hogy Montenegró elhibázta politikáját és hogy Oroszország cserbenhagyta Montenegrót. — Jövőre majd okosabbak leszünk — mondották. A tudósítónak az volt a tapasztalata, hogy a tisztek meggyőződése szerint Montenegró jövőjét legjobban biztosíthatják, ha Ausztria-Magyarországgal teljes egyetértésben vannak. A hírlapíró elé Szkutariban az éhség ijesztő képe tárult. Szivettépó látvány volt egy csomó kiéhezett ember, köztük egy négyéves kis leány, aki ráncos, sárga és összeaszott volt. Az osztrák és a magyar orvosok kitűnő szolgálatot teljesítenek. A nyomor rettenetes. Akárhová néz az ember, mindenütt nagy pusztulás, siralom képét látja. Az éhség áldozatai között van egy szerecsen is, akit Eszád pasa, Szkutári főhadvezére vásárolt meg szolgájának. Ez az éhségtől végelgyengülve, haldokolva feküdt az utcán. Tessék rágyújtani! A tudós inasa sokszor hallotta gazdájától, hogy a világon semmi sem vész el, mert hiszen tudjuk, hogy hol van... csak nem találjuk meg. A tudós gazdának volt egy pipája, melyet nagyon szeretett és állandóan magával vitt. Nem tudott nála nélkül utazni sem. Egyszer a tengeren utazott a tudós. Inasa a pipáját tisztogatta s hopp ! — a drága jószág a tengerbe esett. Az inas meghökkent, de aztán csakhamar magához jött. Sebaj 1 mondotta, sietett gazdájához és ekép kezdett bölcselkedni: — Nagyságos uram! Elveszett-e az, a miről tudjuk, hogy hol van ? — Szamár, hát nem hallottad, hogy semmi sem vész el a világon. — Rendben van, szól az inas szemtelenül. Akkor a nagyságos ur pipája sem veszett el. Csak bele esett a tengerbe. Ott van. Tessék rágyújtani. Gazdák világfa. A vetések állása. — A földmivelésügyi miniszter jelentése. — A legutóbbi hivatalos vetés jelentés közzététele alkalmával az ország több vidékén felhangzott azon kívánsága a gazdáknak, hogy minden terménynek kiadós esőre volna szüksége, csakhamar teljesült. Az április végén és május első napjaiban járt száraz, meleg időjárást ugyanis május 3—7-én országszerte zivataros esők váltották fel, melyeknek elosztása nagy általánosságban elég egyenletes volt. A zivatarok egyes helyen kisebb jégesőkkel jártak, melyek azonban lényegesebb károkat sehol sem okoztak. Az esőzések után a hőmérséklet állandóan sülyedt és a május 6—7-én megélénkült északi szelek következtében igen jelentékenyen leszállt, úgy hogy az északi és ésszakkeleti Kárpátokban havazás és az ország északi részein itt-ott gyenge éjjeli fagy is volt. Május 7-ike után az idő száraz lett, de a hőmérséklet nagyobbára felhős égbolt mellett még a normális alatt maradt. Ezen az évszakhoz mérten szokatlanul bűvös időjárás a vetéseknek április második felében megindult rohamos fejlődését megakasztotta. Ez a körülmény azonban általában még kedvezőnek mondható, mert a vetések megkapván a már annyira kívánt csapadékot, az esőzések után következő borongós napok alatt lassú fejlődés mellet többnyire szépen megerősödtek, úgy hogy az őszi kalászosok különösen, a korán vetettek a megelőző gyakori kedvezőtlen időjárás dacára is az ország legnagyobb részében elég jól állanak. Hogyan kapáljunk? I. Kapás növényeink diszlésének biztosításához elegedhetlenül szükséges, hogy azokat kellő időben megfelelő minőségű kapálásban részesítsük. Fontosabb kapás növényeink éppúgy, miként a föld termőképessége iránti igény tekintetében eltérő igényűek, a különböző ápolási és kapálási munkákat is egymástól eltérő módon kívánják. Ezért sorba veszem őket s röviden megírom, hogy milyen igényű a répa, burgonya és a tengeri a kapálás iránt. A répafélék sorában a takarmány és a cukorrépa termesztése fontos. A cukorrépáról köztudomású, hogy rendkívül igényes növény, a takarmányrépát ellenben mérsékeltebb igényűnek tartják. Valójában pedig a dolog úgy áll, hogy a takarmányrépa tényleg beéri kevesebbel is, mint a cukorrépa, azonban úgy a termőföld gazdaságát, mint a kifogástalan megmunkálást rendkívül meghálálja s termesztése csak akkor igazán jövedelmező, ha kedvező tenyész viszonyok között bőséges terméseket szolgáltat. A répafélék kapálása körül különösen a kisebb termesztők követnek el sok mulasztást, nekik áll tehát elsősorban érdekükben, hogy azt minél jobban és rendszeresebben végezzék. ügy a cukor-, mint a takarmányrépát — amint a sorok vihetők, sekélyen meg kell kapálni. Ezt sara-
