Magyar Földmivelö, 1913 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1913-05-18 / 12. szám
6 MAGYAR FÖLDMIVELŐ Háziasszony. Gyengelábuság apró csibéknél. Egy kérdésre adott feleletben Handrik nevű tenyésztő jelzi, hogy a németül »Bretter Krankheit« névvel illetett lábgyengeséget a kiadó mozgást kapargálhatást nem biztositó szűk és deszkával burkolt ól idézi elő. Erősebben etetett, annak folytán testben elnehezedett lábcsontokban pedig a mozgási gyakorlat hiányában elgyengült 3—4 hetes csibék kapják meg a bajt, amelyben sok el is pusztul. Gyakorlatból merített tapasztalása nevezett tenyésztőnek, hogy bekerített tágas, gyepes területen, mozgást, szabadságot adva és a kapargálásra alkalmat szolgáltatva az ily csibéknek, a baj fel nem lép, legyenek bár a csibék anya alatt, vagy gépben kelesztettek s ha az első jelekben már mutatkozik a baj, eként eljárva javul. A tyúkólak tisztántartása. A sikeres baromfitenyésztés titka a tyúkólak tisztántartása. Sok betegségnek vesszük ezzel elejét, különösen télen, amikor hosszab időn át tartózkodnak a baromfiak az ólakban és könnyen megbetegszenek. Nem ajánlhatjuk eléggé a baromfiólak alapos tisztogatását meszelését. A tyúkól aljára pedig vastag homokréteget kell szórni, amely az ürüléseket felszívja s egyúttal a baromfiak fürdője is. Orvosok a harctéren. Bécsben, a bécsi katonaorvosok tudományos egyesületében dr. Tintner ezredorvos érdekes előadásokat tartott a balkáni harctéren szerzett tapasztalatairól. Dr. Tintner mindenekelőtt nagy elismeréssel nyilatkozott azokról az eredményekről, amelyeket a harctéren az orvosoknak sikerült elérniük. A sebészet valóságos csodákat művelt, bénákat ismét talpra állított; olyanokat, kiket amikor a harctérről súlyos sebbel behoztak az operációra, elveszetteknek látszottak, sikerült megmenteni az életnek, sőt nem egy eset volt olyan, amikor olyan sebesültek kerültek ki a kórházakból épen és egészségesen, akiknek az agyvelejőket fúrta keresztül a golyó Bizonyos, h9gy ezeknek a feltűnő eredményeknek elérésében része volt annak is, hogy a bolgárok csodálatos szívóssággal viselték el a harctéri fáradalmakat, azonban az érdem oroszlánrésze mégis a bolgár orvosi szolgálat kitűnő szervezetét illeti. A bolgár hadseregnek nem az ellenség fegyvere volt egyetlen és legfőbb ellensége. Alig néhány napra a kirki- liszei győzelem után bekövetkezett az a félelmes idő, amikor előbb a török, azután a bolgár hadseregben pusztító járványok léptek föl. Kolera, tífusz, vérhas fenyegette az emberek egészségét és ez a veszedelem annál nagyobb volt, mert a csapatok a harctéren nem találtak jó és egészséges ivóvizet. A járvány akkor lépett föl először a bolgár hadseregben, amikor egy bolgár csapat egy ázsiai török ezredet vert ki hadállásából és annak a táborhelyén ütötte föl sátrait. A járvány ekkor rendkívüli erővel terjedt, nemsokára százával betegedtek meg a bolgár katonák. A bolgár hadvezetőség azonban hamarosan belátta ennek a veszedelemnek fontosságát és sürgősen meghívta a harctérre tanácsadóul Krausz tanárt, a hírneves bécsi tudóst. Szigorú és erélyes rendszabályokat léptettek azonnal életbe, a legénységet pedig kitanitották, hogy mint védekezhetik a járványok ellen; gondoskodtak arról, hogy az embereknek elegendő mennyiségű forralt ivóvize legyen. És ezeknek a rendszabályoknak csakhamar mutatkozott is áldásos eredménye, sikerült a járvány további terjedésének gátat vetni, a gyilkos ragályt útjában feltartóztatni, megszüntetni. A háború utójátéka. Vadak Európában. Európa már megvénhedt. És büszke is rá Európa, hogy kultur államok, az az művelt, emberi érzésekkel ellátott népek lakják. És ime a megvénhedt Európában mégis vannak vad emberek, vad népek. Nem arról beszélünk, hogy a háború borzalmaiban, mi történt. A vér, a gyilkolás, a kegyetlenség megszokása még csak valahogy el tudja velük gondoltaim, hogy mi a forrása azon gyalázatosságoknak, miket a balkáni népek viselt dolgairól hallottunk. De az a tett, melyet a montenegróiak, a Szku- táriból kivonuló vad katonák megcselekedtek akkor, mikor már a harc megszűnt, a béke és a közmegegyezés létrejött: az már csakugyan vad emberek tulajdona. Az történt ugyanis, hogy a 70 ezer lakosságú Skuíarit a montenegrói katonák felgyújtották. Barbárság, az emberi vadságnak ne továbbja az a gyújtogatás. Másnap kellett volna a sokat szenvedett várost átadni Európa hatalmainak. Hónapokig tartó szenvedés és nyomorúság után a szerencsétlen város már már oltalomra számit. És ekkor minden emberségből kivetkezett montenegrói katonák, dühök és bosszujok féktelen indulatában felgyújtották az egész várost. Lángok martalékává lett egy 70 ezer lakosú város és 10 ezrek mentek tönkre. Szkutari égbekiáltó lángjai bevilágítottak Európába. És láthatják e lángoknál, hogy mily elbánást érdemelnek ezek a balkáni csordák. O* Vége a háborúnak. A balkáni háború most már formálisan is véget ért. A nagy hatalmak megállapították már az európai Törökország nyugati határát. A béke felfordulását tehát területi okok már nem fogják előidézni. Minden a legjobb utón van, hogy a béke ne csak létrejöjjön, de végleges lehessen. Szkutarit is kiürítették. Kimerültek a fogások, a csalfaságok, mint mondani szokás a diplomácia ravaszságok mesterségében; még a szövetségesek is sietnek a béke állandósításával. Készenlétünk, katonaságunk azonban még marad egyideig, mint tűz után szokott az őrség maradni. Zsemlét kenyérrel. Városban volt a földmives kis fiával és éppen a pékműhely felé vitt ütjük, hol egy csomó zsemle volt kirakva eladás végett. A kis fiü, ki még először látott ilyet, kéré apját, mondja meg, mi légyen az. — Zsemle kis fiam ! — válaszolt apja. Erre a kis fm igy kiáltott fel: — Jaj ides apám, vegyen nekem egyet, majd megeszem otthun kenyírrel! * Viccel az atyafi. Az atyafi elvetódik a Teleki-térre és ott bámészkodván el-elnézi a zsibárusok holmijait. Egyik üzletes megszólítja : — Parancsol talán egy jó koffert 1 — Kuffert ? Minek a’ ? — Hát a ruháját belerakni; kabátját, nadrádját, ingét. — Ajnye má’ no ! Hát oszt akkó én mibe’ mék haza ?
