Magyar Földmivelö, 1913 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1913-03-02 / 1. szám
8 TÉLI ESTÉK Olvasókör. A durazzói kisértet. Török-világ Magyarországon. Bevezető. Csak az a nemzet számíthat jövendőjére, amely múltját nem feledi. Ismeri és tanulsággal olvasgatja, mint bibliáját. Most Törökország úgyszólván életével küzkö- dik, hogy részére elérkezett az a nagy kérdés: lenni vagy nem lenni: minket magyarokat kiválóan érdekel nemzetünk történetének az a darabja, nagy, nehéz, súlyos darabja, amely a török néppel összeköttetésben volt. Örökös küzdelmekkel. A megsemmisülésnek már már bekövetkezéseivel. Vérrel, búval, rabláncokkal, szolgasággal, pusztulásokkal, pusztításokkal. Ahogyan hurcolták a magyar foglyokat a hat- tornyu Sztambulba, Konstatinápolvba. A penészes börtönökbe, a járomba, a szolgaságba. Ahogyan itt is adót, zsoldot fizetett a magyar saját földjéért a maga hazájában. És a hogyan a magyar nép szívóssága, dicső küzdelmei, győzedelmes fegyverei háromszázadon túl való időknek viharos sorsán feltartóztatta az Európára ácsingózó törököt, nehogy elpusztuljanak a már virágzó országok, melyek azalatt haladtak, művelődtek. mig mi vérünket ontottuk, hogy éljen a megmaradt kevés magyar és álljon Buda még! Oh ezekről a nagy szolgálatokról, ezekről a leirhatlan áldozatokról most már keveset Írnak és beszélnek a külföldi népek. Feledni mi könnyű. És mi nehéz a hála ott, a hol a feledés oly könnyű. De a történelemnek nem lehet feledni. Azok a lapok, melyekbe be van vésve a magyar nép küzdelme, megvannak. És fel van jegyezve reájuk, hogy a mi hazánk védő bástyája, oltalma volt mindennek, a mi ma az idegen, nyugati népeknek nagyságát és dicsőségét alkotja. Ezekből lapokból fogunk mi elébetek tárni egy néhányat magyar nép. ügy, amint azt Klió, a történelem pennája hűségesen feljegyezte. Nem tisztán a törökkel való küzdelmünket, erőkifejtéseinket, hanem az ezen világból, ezen idődarabból való egész, összefüggő nemzeti életünket. Egészben. Úgy ahogyan akkor a magyar nemzet élt itt, annyi vész, vihar közt. Sokszor — mindig árván. Mert árva volt ez a nép. Hazáján sokszor három külön lélek, külön uralkodó, külön hóditó. Nyelve, szokása, vallása veszedelemben. Ő maga pusztulóban. Hát olvassátok. Olvassátok majd miként lön nemzeti nagy temetőnkké — Mohács, a hősvértől pirosló gyásztér. Olvassatok a magyar vitézség és hősiesség csillagairól. Az egri hősökről, az egri nőkről. A Hunyadiakról, a Szondiakról, a Dobókról, a Losonciakról. És mindazokról, akik ezt a kort tették. És olvassatok Budavár bevételéről. Visszavételéről. Arról a dicső ébredésről, mikor a Nap, mely 365 éven keresztül Budavár félholdjaiban ragyogott búsan vissza. Most ezen a reggelen a megszabadult magyar örömkönyüiben füröszté sugarait. . . Olvassátok jó szívvel. Hiszen a magyar embernek ma is két hű könyve maradt: Bibliája és hazájának története. Ezekben a szent könyvekben van letéve emberségünk, múltúnk, jellemünk és egész jövendőnk. Most a történetet fogiátok olvasni. Egy olasz lap »A durazzói kisértet« címmel igen érdekes históriát közöl. így szól: — Mikor a szerbek Durazzót elfoglalták, mindenfelé kiállították a maguk őrségét. Egy katona jutott a beomlott várkastélyba is, aki rémüldözve beszélte hadnagyának, hogy a kastélyban kisértet jár. A falból rettenetes nyögést és sóhajtozást hallani. Az állításnak nem adtak hitelt, habár másnap egy másik katona is megerősítette. Ekkor megerősített őrséget küldtek a várkastélyba és a katonák mellé altiszteket is adtak. A nyögés és sóhajtozás még rémesebben hangzott és erre tisztek után küldtek. Ezek azután rövidesen felfedezték a kisértetet. Felbontották a falat, amelyből a rémes sóhajtozás hallatszott. Előbb kis odúra akadtak, tovább ásva egész barlangot találtak és abban csontig soványodott török tisztet, aki mellett török zászló hevert. A török védősereg zászlótartója volt és 6 sóhajtozott olyan rémesen, hogy mindenki kísérteire gondolt. Mikor a kiszabadított török tiszt magához tért, elmondotta históriáját. A durazzói várőrség végét járta már, a vár feladására gondoltak, de akkor Konstantinápolyból azt a biztatást kapták, hogy tartsák magukat, mert három napon belül megérkezik a felmentő sereg. A várőrség elhatározta a további ellenállást, de minden eshetőségre gondolva, nehogy a zászló az ellenség kezébe kerüljön, a zászlótartót befalazták a várkastély falába. Melléje elegendő élelmiszert helyeztek. A három nap elmúlt, a felmentő sereg nem jött, ellenben a szerbek elfoglalták Durazzót. A menekülő törökök megfeledkeztek a befalazott zászlótartóról és ha kisértetnek nem vélik, bizonyosan éhenhal. Megmagyarázta. Kirándult a földbirtokos egyik tanyájára s rögtön hivatta az öreg béresgazdát. — No, Mihály, nem láttuk egymást már nyár óta, hát eljöttem kendet meglátogatni és a tanyát megtekinteni. Hogy áll a gazdaság ? Mint vannak az ősziek'? — Már tekintetes uram, izé . .. hogy hívják . .. nem lehet éppenségesen azt mondani, hogy igy vagy úgy, ez vagy az, egy vagy kettő . . . több vagy más, hanem hát hogy mégis hát, hogy éppen hát, voltaképpen no 1 — No, most már értem ! A szerkesztő telefonja. Falusiak. A levélben leirt ügyet legjobb lenne a vármegyei Gazdasági-Egyesület vezető emberével közölni. Azt hisszük ebben a mozgalomban legtöbbet tehetnének az egyesületek. Köztük a hitel, fogyasztási szövetkezetek, valamint a gabnaértékesitő egyesületek. — Gazda. Azt az újságot nem ismerjük. Valami Koncz nevű emberre emlékszünk és Kecskemétre is. Egy Konc nevű »szerkesztő« tőlünk is kikőnyörgött cikket az ő »Emlék-Lapjá«-ba. Azóta se tudunk róla. Hallva- hallottuk, hogy — jó lesz vigyázni. — Gábor diák. Nem közölhető. Még igy sem közölhető. — Censor. Annak a vén fecsegőnek már ki van szedve a foga. Harapni, nem haraphat tehát. Csak sziszeg. így is igyekszik rontani ott, a hol kényuri idejében pótolhatlan károkat és elkedvetlenítéseket okozott. Amit semmi féle pénzzel kiegyenlíteni nem lehet. Majd ki lesz az — terítve. — Sirius. Azon értelemben az okosság nem más, mint világosan és valamenyi közt észrevenni, hogy merre felé haladnak a dolgok, — Előfizető. Rendben. Még mindig vannak hátralékosok. Most már az uj folyamattal csak azoknak küldjük a »M.-Főldmiveló«-t, kik előfizetésüket rendezték. — Tanító. No, az az országos gyűlés, akarom mondani botrány ... az bizony felnyithatja sokaknak szemét »a mieink« közül is. Kézenfekvő a cél. Egyesek vezérszerepre vágyódnak. Kisebb gondjuk a reménykedő kollegák sorsa. Hát láthatja, mi korán veszem észre — a logikai következményeket, a mikről én búcsúbeszédemben teljes nyiltsággqy bátSrsággal nyilatkoztam. MOBVAI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRON,
