Magyar Földmivelö, 1913 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1913-04-13 / 7. szám
'•.i# XVI évfolyam Szatmár, 1913 április 13. 7-ik szám. Előfizetési árak Egész évre .........................4 koron«. Fél évre..............................2 • Ne gyed évre.....................1 » rS LRI.ŐS SZEÍÍKÉSZTÓ fis KIADÓTULAJDONOS : BODNÁR «ÁSPÁR Megjelenik műiden »a^ár»;? Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMÁR, Arany János-utca 17. szám. Tiszta öröm. Akkor szoktuk mondani, hogy tiszta örömünk van, mikor majd minden örömeink közé üröm keveredik. Csak egyetlen egyet, talán azt, amelyet legkisebb jelentőségűnek ismerünk — azt kerülte el a kaján zavar. Abba nem öntött ürmöt az élet. Mennyi reményt, mennyi örömöt rontott meg az idő, a gyakorlati élet s talán a rossz- lelküség is, amit külföldről ideplántáltunk. És amelyről szentül hittük, hogy nekünk is tiszta, méregnélkül való örömöt — gyümölcsöt fog teremni. És mi történt? Az első felfakadó örömöknél láttuk, keservesen tapasztaltuk, hogy ez az öröm nem tiszta. Ez az öröm nem valódi. Hogy csak majmoltuk, utánoztuk, csirákat hoztunk ide a magyar földbe. És gyökereket nem foghattunk. Nehéz időkben, a nemzet gyökereit rejtő falusi életnek szomorú vivódásai közt plántáltuk át az altruista szövetkezetek magvát. Az első tervezgetések, a kevesek töprengő » aggodalma és reménysége az 1885. esztendőben vált magyar eszmévé. —Az 1887. esztendőben már földünkbe hullott az első mag. Az óriási tölgyek is egy-egy magnak növései. Kicsi, apró magok a kezdetei oly intézményeknek is, mikről ma el se hisszük, hogy mily apró jószágnak köszönik nagyságukat, hatalmukat vagy áldásuknak kiapad- hatlan gazdagságait. íme, a magyar szövetkezetek ez elseje, ez a lemosolygott, kigunyolt magocska ma már hatalmas fává nőtt. És mi rövid idő alatt eresztette szerte-szét gyökereit. Terjesztette ki ágait. Lombjai alatt ma már 5108 szövetkezet él, működik. Csendesen, rendesen... szokatlanul csudás egyetértéssel. Itte földön, honnan a békesség, az egymást megértés galambja úgyszólván mindig rebbenőben, költözködésben van. A magyar fajnak, mi magunknak ősi vonása, hogy nagy, lángoló, fel-felcsapódó lelkesedéssel fognak hozzá a tűz gyújtásához. Aztán vagy hamar lelohadnak a lángok, vagy tüstént nagyba — erőnket meghaladó vállalkozásokba csapunk, ragadtatunk. Pompába, kényelembe, fénybe csapjuk magunkat. Nagy cirádákat faragunk. Külsőségek ragyogására hajitjuk oda erőpróbáinkat. Tiszta örömünk van, mikor el kell ismerni, hogy itt, a szövetkezetek fejlődésénél másként történt . . . A gyökereket ápolgattuk. A csendes munkát értékeltük. A lassú, de folyton hulló vizcseppek kitartásával vájtuk az alapoknak erősségeit, ügy tettünk, mint a karaván, ki előtt-után csaholnak a kuvaszok, de ő halad. Mert ő neki biztos célja van Kicsiny lések nem tántorítottak. Az eredeti céljukat sutba dobó pénzintézetek vasgyü- rüi nem fojtották meg lelkesedésünket. Az uzsorás, a zsebelő szövetkezeteket utolérte sorsuk. S mikorára elérkezett az az idő, hogy a magok ásta csapdába, válságba sülyedt itt is magyar földön az egyes vidék pénzintézeteinek teljes 10 °/»-a> felfordultak olyan takarékpénztárak is, melyek hosszú időkön keresztül nemcsak a maguk számára takarékos-
