Magyar Földmivelö, 1913 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1913-03-30 / 5. szám
2 MAGYAR FÖLDMIVELÖ szerető és ügyeinkkel foglalkozó újsághoz. Olyanhoz, akinek nem napi mestersége a tóditás, a szenzáció, az érdekcsoportok védelme és megmentése. És ha már nem tudunk, nem bírunk — szégyen biz’ ez — magunknak megteremteni és fenntartani egy kiválóan gazdasági napilapot, olvassuk annál bőségesebben a mi heti lapjainkat. Vannak már hetenkint többször megjelenő gazdag tartalmú gazdasági lapjaink. Vagy tegyük lehetővé, hogy heti lapjaink olyan terjedelemben jelenjenek meg, amely teljesen kielégít és minden irányban vezet. Öreg gazda. Tessék:! Kolduló gyermek: — Kérnék egy kis alamizsnát, nagyságos uram ! Ur: — Miért koldulsz édes flam? Kolduló gyermek: — Éhes vagyok uram és az apám azt mondta, hogy a föld alól is kerítsek pálinkára valót. Kérdések és feleletek. Miért büntetik a szülőket? főleg a szegény szülőket, ha gyermekeiket nem küldik rendesen iskolába ? Hát hiszen a gyermek a sztile-é. Mi köze ahhoz valakinek, ha járatja iskolába vagy nem? Ez teljesen a szülők joga. Erre a keserves panaszra Ádám Péter gazda szája nyilott. Aki, már mint Ádám Péter nem is volt éppen ágról szakadt ember, de azért bizony baja esett sokszor a tankötelezettség törvényeivel. Elfogta a Palit az iskolából. Miér’; mer a fiú már kezet ad a munkában, a mezőn, meg otthon is segítségre van ám. Hát ha mi adunk neki enni, mi is használjuk fel az erejét, a segítségét. Hát igaz. A gyermek a szülőké. Ez a joga, vér- szerint való joga és a szeretet joga is a szülőknek. De a jog kötelezettséggel jár. A vérszerintiségnek, meg a szeretetnek is vannak jogai, de kötelességei is. Az a gyermek nem lesz ám mindig gyermek. Az apja, anyja se élhet mindig. Nem is tarthatja örökké. Eljön az idő, mikor annak a gyermeknek a társadalomban, az életben fog kelleni élni. A nemzeté is lesz az a polgár. A nemzettől kér munkát. Annak jogait fogja élvezni. A nemzet testének, lelkének lesz a tagjává, éppen úgy, mint előbb a családénak. Hát meg kell tanulnia, hogyan kell élni, kenyeret keresni, jogot gyakorolni, haladni, egyszóval elhelyezkednie a nemzet nagy családjában. Erre pedig tisztán és egyedül a szülők nem taníthatják meg a gyermekeket, se képességük, se módjuk, se akaratuk nincs sokszor. Hej, sok gyermek keserű szemrehányást lök a szülők emlékére: — Apám, anyám, miért nem taníttattál Írni, olvasni. Miért nem járattál iskolába. Most az életben minden lépésemnél ennek a hiányát érzem. Mi más életem lenne, ha ti iskolába járattatok volna. És nem vettetek volna, vontatok volna el az élet föltételeinek megszerzésétől. Mert látszólag hasznot hajtanak a gyermekek otthon való segítségei. De valójában nem ér fel azzal a kárral, a mi a gyermek jövőjére nézve ebből a segítségből ered. De módjával úgy lehet beosztani, hogy jusson idő a segitségre, az otthoni foglalkozásra és iskolára is. Ez egy. De más nótája is van ennek a kérdésnek. Minden emberben meg van az önfentartás ösztöne. Az eszenemveszett ember élni akar. És sokáig akar élni. És meg akarja szerezni azokat a föltételeket is, a melyekkel, a melyek közt meg akar élni. Azért dolgozik, azért teljesiti kötelességét, hogy neki élni lehessen. Joga legyen az élethez. Hát ez az önfentartási ösztön, ez az élni akarás ez a joga meg van az egész nemzetben is. A nemzet, a nemzeti társadalom élni akar. Hivatása van. Ezt teljesítenie kell. Joga is, de kötelessége is. A nemzet tehát azon van, hogy élete föltételeit megszerezze. Hogy élhessen. Hogy sokáig éljen. Tagjainak, igy például a jövő nemzedéknek, a gyermekeknek meg kell adnia azon képességeket, mikkel mint a nemzet tagjai, nemzet testének és lelkének részesei és élő szervei a nemzet egészében, a nemzet családjába betudjanak illeszkedni. Meg kell adni nekik, a jövő generációnak az általános műveltséget, az az a képességet arra, hogy józan, Istent és hazát szerető, erkölcsös, törvényt tisztelő és munkás, boldogulni tudó polgárokká, a nemzet tagjává legyenek. A nemzet meg is adja az eszközöket erre. Ezek közt egyik legkézzelfoghatóbb eszköz az iskola. A szülőknek módot ad, pláne most igyen alkalmat ad, hogy szülei és ezzel együtt honpolgári kötelezettségüket a maguk és gyermekük érdekében teljesítsék. Nos, ha most a szülők ezt a jogot és ezt a kötelességet felfogni nem akarják, vagy nem tudják és gyermekeiket egyáltalán iskoláztatni nem akarják: nincs más hátra, mint kényszeríteni őket erre. Mint a szülők kényszerítik a gyermekeket, hogy engedelmeskedjenek. Ha kell büntetésekkel is. Ha a gyermekek nem járnak iskolákba és nem szerzik meg képességüket arra, hogy a nemzet, az alkotmány, a térvényekhez jól és belátóan betudjanak illeszkedni: akkor felforgatókká, rossz emberekké, rablókká, gyilkosokká, anarchistákká lesznek. Elsősorban a szülőket fogják gyászba borítani. És a nemzetnek, a törvénynek gyűl meg a bajuk ilyen elemekkel. A kik veszélyeztetik magát a a nemzetet, a polgári életet. Az állam, a társadadalom tehát az önmaga életét biztosítja, legelső jogát gyakorolja és kötelességét is, mikor gondolkodik a gyermekeknek, a jövő nemzedéknek neveléséről. És ha szép szerével nem megy, kényszerítve gondoskodik. Hát ’iszen az Ádám Péterek magyar emberek, józan, belátó ésszel rendelkező magyar emberek. Azt gondoljuk, hogy nincs szükség arra, hogy ilyen embereknek többet mondjuk a kelleténél. És úgy beszéljünk velük, mint azokkal, a kik már most is bebizonyították, hogy valami másért, valami gyanús célért börzönködnek az iskolák, illetőleg a tankötelezettség törvénye ellen. P—uh.
