Magyar Földmivelö, 1913 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1913-03-23 / 4. szám

MAGYAR FÓLDMIVELŐ 5 A Balkánról. ügy látszik, még mindig nem volt elég a vér­ből, a harcból a balkáni népnek. Az ifjú törökök­nek sem. A balkáni háború a kereszténység nevében, jegyében indult meg. íme, itt a kereszténység nagy ünnepe — a Husvét és dörögnek az ágyuk a Bal­kánon. Csataldzsánál, Drinápolynál és Szkutári körül folyik a harc. A görögök meg számos szigetet fog­laltak el. Pedig már sem dicsőség, sem vér tenger nem változtat a háború eredményén. A hatalmak Törökországot nem engedik telje­sen elpusztulni. Érdekelve vannak a hatalmak nagy tőkékkel, nagy befektetésekkel. Nem Törökországot védik ők hát, de a — maguk bőrét, tőkéjét. Török­ország sorsát tehát most már nem a fegyverek, de nagyhatalmak szándékai intézik. Ez a szerencsétlen ország tudja ezt. Most már Konstantinápolyban for­radalmi törekvések kerülnek uralomra. A tisztek forrongnak. A harc folytatását követelik. Ki tudja, mi következménye lesz ennek a forrongásnak. Meg a béke végleges létesülésére is. A hatalmak újabb alapot keresnek a békére, a törökök meg újabb alkalmat a háborúra. Hát mi­kor lesz már ennek vége? Mindig ígérik a szövet­ségesek is, hogy elfogadják a hatalmak döntését. Mikor arra kerül a sor — újra bömböl az ágyú. Drinápoly már nem tarthatja magát. A bolgár hadseregben is zendülések vannak. Egyszóval megint uj tárgyalási alapok, megint uj remények. Csak maga a békesség és nyugalom nem jő. * A görög királyt megölték. A balkáni események zavaros és nyomasztó hírei közé a hét közepén hirtelen lecsapott egy szörnyű jelentés: — György görög királyt Szalonikiben, sétája közben megölték. Kicsoda, miért, mily indokból vagy őrületből, arról csak találgatnak a világ minden részébe szárnyaló hírek. — A görög király ötven esztendős uralkodása alatt most érte el azt a reményt, melyet mindig táplált, visszaszerezni azt, amit a török el­vett a görögöktől. Janina elfoglalása után fel is kiál­tott, hogy életének legboldogabb napját érte el. Most már halott. A merénylet minden bizonnyal megdöbbenti nem csak a görögöket, de a szövetséges államok mindegyikét. És végre a nagy hatalmakat is. Hogy talán mégis csak elég már az embervérből. Elég már a ret­tenetes viharokból és a folytonos bizonytalanságból. Kor. — Harmincöt éves vagyok, szólt egy hölgy, aki már vagy ötvenhat éves lehetett. — Én még csak huszonhat vagyok, szólt egy hölgy, aki vagy negyvenöt tavaszt látott már. Aztán oda fordultak egy tizenkét éves leánykához: — Maga hány éves, Etel ? Etel ártatlan képpel felelt: — Óh, én csak most születtem. Gazdák világfa. A tavasz reménye és aggodalma. Rég nem rejtett méhében az érkező tavasz annyi reményt és aggodalmat, mint a mostani. A mely zöld és virágos szárnyait felénk terjeszti. — Édes jó Gondviselő Isten, mi leszen ? Az ősz sivár, mostoha, irigy volt. Lenyűgözte karjain­kat, nem engedett dolgozni, betakarítani a termést. A jövendőre munkálni. Oly sok minden a tavaszra maradt. Reád, hamar múló — szeszélyes ifjú, Tavasz! Azért bizony remegve és aggodalmak közt várta az egész ország a jelentést, az első jelentést, az idei ujesztendőnek — már mint a gazdasági eszten­dőnek — virradtával. íme az első vetés-jelentés. A földmivelési mi­niszter jelentése a2 uj mezőgazdasági évről. * Az elmúlt gazdasági év végén járt nagy eső több-kevesebb megszakítással november és december hónapban is tartott. Január első napjain az eső meg­szűnt, de az idő néhány napig még enyhe maradt, s csak 10-ike körül fordult igazán téliesre, a midőn erős fagyok után általános havazás következett. Ja­nuár végén a hó a hegyvidékek kivételével nagyob- bára mindenütt elolvadt, úgy hogy február 5-ike tá­ján újból beállott, s március elejéig tartó erős hide­gek ellen már csak kevés helyen védte hótakaró a vetéseket. Ezen idő alatt csapadék alig volt, s job­bára felhőtlen ég mellett a hőmérséklet igen ala­csonyra (éjjelenkint 10—20 fokra) szállott le. Már­cius 5.-én az idő jelentékenyen megenyhült, úgy hogy 6—8.-án már -(-15, sőt az Alföldön -(-20 fokra is felszökött a hőmérő s ez időtől kezdve egy-két eset­től eltekintve éjjeli fagyok sem voltak. Az utolsó két heti csapadék mennyisége csak az északi és északkeleti határmegyékben, továbbá a Királyhágón túl egyes részein haladta meg a 10 milimétert, mig az ország középső részein és a Dunántúl déli felé­ben csapadék egyáltalán nem volt. A kedvezőtlen, túl nedves őszi időjárás következtében az őszi szántó-vető munkálatok nagyon megkéstek, sőt — minthogy az esőzések megszűnte után rövid idő múlva beállott a fagy, — az ország egyes vidékein részben el is maradtak. Általtalános tájékoztatás cél­jából hű képet óhajtván adni a mai gazdasági hely­zetről, külön intézkedés történt annak megállapitha- tása végett, hogy az őszi vetés alá szánt — illetve az őszi kalászosokkal rendes időjárás esetén bevetni szokott területből mennyi maradt az elmúlt ősszel bevetetlenül. Az erre vonatkozólag beérkezett (termé­szetesen nem felméréseken, hanem csak hozzávető­leges becsléseken alapuló) adatokból megállapítható, hogy az őszi búzával rendes körülmények között be­vetni szokott területből országos átlagban körülbelül 20 százalék maradt vetetlenül, a rozsból pedig mintegy 10 százalék. Enyhíti azonban a helyzetet az a körülmény, hogy ezen különben elég magas százalékú hiány nem annyira a tulajdonképeni szem termelő vidékeket terheli, hanem inkább Erdélyt és a felső hegyvidéket. Ugyanis legkevesebb (mintegy 8—10 százalék) a vetetlenül maradt terület a Duna-

Next

/
Oldalképek
Tartalom