Magyar Földmivelö, 1913 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1913-03-23 / 4. szám
2 MAGYAR FÖLDMIVELÖ Az a megváltó ott a kereszten most is felénk nyújtja kiterjesztett karjait. A Kálvária útjáról lépett a szenvedések örömébe. A tövis- koszorús fejét, átdöfött szivét zárták be a sírba, hogy az igazságot elnyomják és a szereidet elzárják az emberiségtől. De az ő szeretete erősebb volt a halálnál. Az ő igazsága hatalmasabb a hatalomnál. Ezen a szép ünnepen, a szeretet virágos gyümölcsöt rejtő ünnepén öleljük át mi is egymást. Merítsünk a szeretet forrásából bőven. Szeressük egymást jobban! És meglátjuk, hogy a keresztény szeretet emlőjén mi is az igazi feltámadást fogjuk elérni. Mester. Miért biztosítja magát? — Szervusz barátom, honnan jösz ? — A biztosító-társaságnál voltam. — Minek ? — Bebiztosítottam magam tízezer koronára amit azonban halálom után a feleségem csak akkor kap meg, ha ismét férjhez megy. — Hát ez mitől jó ? — Tudod legalább lesz egy ember, aki engem őszintén meg fog siratni. Himes tojások. Hej a fiatalságé most az élet! Husvét első napjának délutánján már készíti az üveget; fogy a »rózsavíz« a patikából ; a lányok meg kíváncsian találgatják : — Vájjon eljön-e ez, meg az, locsolódni, őntözködni, holnap, már mint husvét másodnapján. Sok helyen úgy is hívják husvét másodnapját, hogy hát »vizbehányó«. Mert e napon aztán járja ám az öntözködés. Az apró fiuk verseket mondanak. A legények csapatostul járják végig a falukat s vödörrel, kupával öntözik a leányokat, kik — nézzétek már! — még büszkélkednek vele, hogy többszőr váltottak szárazt. Hja, azt tartják, hogy a sok viz — kapósság jele ! Azonban nem egyszer lulságba is mennek. Hideg időben könnyen meghűlhetnek, vagy mint nem egyszer történt, a kupák, edények véres fejeket is okoznak. Azért a tisztes életben az öntözködés is tisztességesen menjen ám ! Az igazi »hadd-el-hadd« azonban az ünnep harmadnapján, kedden lesz. Ekkor a lányok járnak visszaönteni a legényeket. Persze, hogy a legény uramék közt akad ám nem egy »kapatos« is. Nem is hagyja magát egykönnyen, hanem utána iramodik a lányoknak és a melyiket éri, vályúhoz vonszolja és nem egyszer halálra öntözi a jég-hideg vízzel. Nohát azért mondottam, hogy csak lassan és tisztességgel. ' * No de bizony, hogy majd elfeledtem ! — Hát a piros tojás ? A lányok szép piros tojásokkal kedveskednek. Meg aztán a tavasz első virágaival. Egy-egy legény büszkén olvasgatja a szép himeseket. A mellen meg annyi szép virágcsokor díszük, hogy megszámlálhatlan. Mindez nagyon szép és nemzeti szokás, csak az a kár, hogy sokan nem tudják, hogy miért is divatozik az öntözködés husvétkor és mit jelképez a piros tojás? Pedig hát tanulni nem szégyen, főleg mikor a tréfán, játékon kívül olyan szép tanulságot szerezhetünk belőle. Az öntözködés magyarázata ez: — Régen, nagyon régen, a kereszténység elsó századaiban, sokan a keresztény vallásra tértek, igy husvét táján. Rendesen nagyszombaton keresztelték meg, vagyis öntötték le őket vízzel. A katholikusoknál ennek emlékére szentelik meg e napon a vizet. És e régi szokás emlékére maradt reánk aztán a húsvéti öntözködés is, mely — mint mondám — szép dolog, ha annak rendje és módja szerint megy végbe. A piros tojás meg szépen jelenti a feltámadás feletti örömöt. A tojás ugyanis mozdulatlan testnek látszik, pedig élet szendereg bensejében és igy nagyon alkalmas arra, hogy a népnek eszébe juttassa a Megváltót, ki mozdulatlanul, meghalva feküdt a sírboltban, de harmadnapon dicsőségesen feltámadt, azaz kilépett sírjából. A piros szin meg az örömet jelenti. A nagy örökség. II. Nem kell azonban elbizakodni, sem kétségbeesni abban, azon, hogy a szülők szellemi javakai vagy betegségeket, lelki fogyatkozásokat hagyhatnak örökül gyermekeik számára. Az átöröklés nem azt jelenti, hogy a szülőktől készen örököljük a tehetséget, a defektust, hiányokat, foglalkozásokat vagy előnyöket, mint az állatok az ösztönöket. Például a fecske a fészek építés ösztönét. Vagy a méh a sejtkészitő ösztönét. Oh nem! Tehetség csirákat, képességeket vagy megfordítva tehetségtelenségeket, mutaságot vagy elevenséget csiráikban, szervezetben, vérben örökölhetünk, de azt aztán a neveléssel lehet csak kifejleszteni. Vagy korlátozni és más, helyes irányba terelni. Ha az átöröklés abban állana, hogy a jó embernek csak jó gyermeke lehet. A tehetséges szülőknek jó gyermeke lehet. A tehetséges szülőknek tehetséges a gyermeke. Az egészséges apának minden körülmények közt egészséges és a betegesnek okvetlenül beteges gyermekének kellene lenni: akkor másképpen állana az emberiség sorsa. A társadalom képe, az élet útja bizony máskép festene. De nem úgy, nem igy forog ennek a kérdésnek, ennek a törvényszerűségnek a sora, kereke. Hányszor történik, (előttünk a bizonyság) hogy példás életű, erkölcsös, jámbor szülőknek rossz, szerencsétlen, szomorúságot, keserves könnyeket okozó gyermeke van. És történhetik esetleg másképpen is. Bár ritkábban. Hogy rossz apának jó fia van. Rossz anyának, szelíd, kedves, tiszta, galamb szelíd leánya nő fel. Azok a példabeszédek, hogy az alma nem esik messze a fájától. Aztán, nézd meg az anyját, vedd el a jányát. Meg a jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz rosszat és igy tovább... csak azt jelzik, hogy köztapasztalat szerint igy szokott történni. A legtöbbször. Rendesen. De nem mindig. Nem okvetlenül. Mert éppen úgy köztapasztalat, hogy történt, történhetik és történik mindig másképpen is. Tehát vannak kivételes esetek is. A jó szülők például tönkre tehetik gyermekeiket a szeretettel. A majom szeretettel. Ha korlátlan szabadságot hagynak nekik. Ha minden kívánságukat teljesitik. Ha a kétségtelenül jelentkező rossz szenvedelmeket idejében nem veszik észre. Hagyják, hogy a gyermeki lélek legszebb virágait a dudvák, a gazok megöljék. S abban a virágos kertben, a családban, a hol a legszebb virágként a gyermekek nőnek: nem nyesegetnek, nem őrködnek. Idegen befolyásokat, cselédeket, rossz barátokat, könyveket
