Magyar Földmivelö, 1913 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1913-06-29 / 18. szám
2 MAGYAR FÖLDMIVELÖ A custozzai csata emléke. SüűriMSfcf Mint minden évben, úgy az idén is nagy ünnepsé- ségek között ünnepelte kedden az gyalogezred a custozzai győzelem évfordulóját. E nap emlékéhez fűződik az 5. gyalogezred dicsősége. 18 magyar gyalogezred vett részt a custozzai csatában. A kétségessé vált küzdelemben, melyben az alpesi olasz vadászok szorongatták a rohamra előtörő 5-ik gyalogezredet, br. Léderer ezredes látván a csata reménytelen kimenetelét, kiadta a parancsot Ducsapánszky György mellette álló süket trombitásnak a »Hátra« fuvásra. A küzdelem zajában azonban a süket trombitás félreértve a kiadott vezényszót »Előre« s utána »Ostromot« fújt. Erre az 5. gyalogezred, melynek legénységét mindig Szatmárvármegye szolgáltatta, föllelkesítve előrenyomult, az olasz vadászokat a Monte Croce magaslatról kiverték s a győzelem fényesen biztosítva volt. A veszélyben forgó zászlót pedig Demeter káplár vitézsége mentette meg. E fényes győzelmet azóta minden évben nagy ünnepségek között üli meg az 5. gyalogezred. A győzelmi napon (junius 24-én) megvendégelik a legénységet s az öröm ünnepi zajától visszhangzik a kaszárnya. Őszinteség. — Hogy gondolhat arra, fiatalember, hogy magáuak adom a leányomat, amikor annyira el van adósodva! ‘! — Tisztelt uram, higyje el, hogy minél tovább várok a nősüléssel, annál több lesz az adósságom. A magyar gazdák. Az elmúlt hét a gazdáké volt. A kurucok ősi városában, Rákóci Pantheonjában, a művelt Kassán nyolcezer gazda volt egy üt. Történelmi nevek viselői között számra leginkább képviselve a mándlis- közép és kisgazda, Magyarország ereje. Akármit beszélünk és akármennyire törekszünk mi mégis évszázadokig földművelő-állam maradunk. Sorsunk, boldogulásunk, jólétünk, nemzeti virulá- sunk attól függ: milyen a termés? Nekünk mező- gazdaságunk fejlesztésén kell minden áron előmozdítani, hogy a magyar föld minél többet teremjen. És hogy a amit termelünk, annak kiviteli piacait alkalmas külföldi egyezményekkel biztosítsuk. E részben egyhangú állásfoglalás történt, amely alkalmas arra, hogy a miniszternek erőt adjon mindenféle mezőgazdaságunkat fenyegető ellenséges törekvésekkel szemben. Helyeseljük, ha az Országos Gazdaszövetség a gazdákat egy táborba egyesíti. Olykor felvetődik valamelyes formában az a törekvés, hogy a nagy gazdát a kisgazdáktól elválaszsza és köztük érdek- ellentéteket támasszon. De ez oktalan törekvés és káros is, mert a mezőgazdasági osztály nyomatékos állás, foglalását gyengíti. De nincs is megokolva, mert nagygazdának és kisgazdának itt ezen a földön, ahol élni és halni kell, az a hivatása, hogy az ősi földnek minél nagyobb termését biztosítsa. Az egyik nagyban csinálja ezt, a másik kicsiben, de az a kis parcella éppen olyan véráztatta földje Szent István koronájának, mint a napjáróra terjedő nagybirtok (latifundium) és szemünkben minden gazda első hazafias kötelességét akkor teljesiti: ha az ősi földet tehermentesen és csonkitatlanul hagyja utódaira. A mai küzdelmes korban ez pedig csak úgy teljesíthető, ha földjén intenziven gazdálkodik és lelkében a haladás vágya él. Azért van nagy jelentősége az évenként megszokott gazdagyüléseknek, mert ezek hivatva vannak, hogy a gazdák látkörét fejlesszék. Hogy kölcsönös érintkezéssel egyes fejlő döttebb vidék gazdasági kultúráját lássák. Micsoda okos dolog volt például Kecskeméten rendezni a gazdakongreszust, ahol a zsíros földön gazdálkodó kunsági, hajdúi magyar csodálkozással látthatta, hogy sivár homokon a szívós kecskeméti magyar micsoda elágazó gazdasági kultúrát fejlesztett, hogy ezerszámra ültetett barackfát és az egész világot elárasztja a kecskeméti »magyar a legjobb« kajszinbarackkal. Hogy micsoda hatalmas szőlőtelepei vannak és ezt mekkora hozzáértéssel kezeli. Minderről a kötött földön gazdálkodóknak fogalmuk sincs. Az ő felfogásuk szerint csak a zsíros fekete földön lehet gazdálkodni és csak az ősi magyar kalász termése hozhat jólétet a gazdának. Pedig éppen ellenkezőleg, aki egyoldalulag kalászt termel, az állandóan szegényedik. Az boldogul a mai világban, aki gazdálkodása gerincének a rendszeres állattartást tartja melylyel földjét termőerejében nemcsak megőrizi, hanem fejleszti. Megnézem a vetésforgódat és meg mondom, hogy ki vagy! Mindig örülünk annak, ha a magyar kisgazdát, aki úgy is oly nehezen mozdítható, megmozdulására, utazásra hívják. Ebből csak haszon fakad ő reá is, az országra is. Hiszen minden jelenség azt mutatja, hogy a magyar gazda nagyon szemfüles és nagyon szeret tanulni, különösen nem huny szemet a tapasztalati tények előtt, — nem is igen van más hátra, minthogy megadják neki a tapasztalatgyűjtés alkalmát és ebben jelentékeny érdeme van a Magyar Gazdaszövetségnek, mely kassai gyűlése rendezésével is a magyar föld iránt való tántoríthatatlan szerétéiről tett vallomást és arról, hogy hivatása van \z ország gazdáit értelem és vagyonkülömbség nél- ül egy táborba egyesíteni — gazdasági haladás jegében. A magyargazdák a kis kassai exursiók után nagy események előtt állnak: minden verítékük, minden munkájuk sikere a ránk következő hét időjárásán múlik. Hisz azért nehéz és kockázatos éppen a gazdálkodás, mert hiába tudás, szorgalom és igyekezet, ha hiányzik a jó időjárás. Aratás előtt vagyunk, az ország közboldogsága függ még ma is attól, hogy milyen nálunk az aratás ? Azért kívánjuk szorongó szívvel, hogy minden, a kalász letárolására munkában menő kaszás boldog örömmel vágja a rendet. Boldog aratást a magyar gazdának! Kassai képek. A fellobogózolt Rákóczi-városban nagyon mozgalmas élet uralkodott már a gazda-gyűlés elótt való napon is. A Széchenyi-ligetben estefelé buzakalászos gazdák sétálgattak, majd befelé igyekeztek a városba. Az üzletek ajtóiból, a házak ablakaiból kiváncsi szemek szegezödtek rájuk és nem volt hijja a tréfának sem. — Igaz-e gazduram — szólította meg egyik alföldi magyart egy kereskedő — hogy holnap ki fogják sajátítani maguknak az országot ? — Nem! — felelte a gazda, csak meg fogjuk huzni a barázdákat, hogy meddig a miénk és meddig a maguké. A kereskedő nem folytatta tovább a párbeszédet. A varjak. Ónod vára omladékán büszkén kárognak a varjak : — Innen szeretném nézni — szól fennen az egyik — mint vesztegetné hasztalan az ellenség a falakon erejét. Innnen kacagnám az ostromló tábort, — Elfelejtetted bátya — szól mosolyogva az okosabb — hogy a puskaport nem szenvedhetjük s a puskapalta- násra is reppenésre rezzenünk. A félénk szokott büszkén fenyeyetődzni s a vitéz szájú rendszerint gyáva ssivii.
