Magyar Földmivelö, 1913 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1913-06-08 / 15. szám
MAGYAR FÓLDMIVELO 5 Ismeretek-tára. Szomorú képek a Balkánon. A balkáni szövetségesek és a török birodalom közt dúló háború lezajlása után általános az érdeklődés aziránt, mekkora pusztítást vitt véghez ez az elkeseredett harc a Balkánon. Egy bizottság járja most be a meghódított területeket, a mely hiteles feljegyzéseket gyűjt, szomorú képeket ir a balkáni állapotokról. A bizottság szerint a pusztulás okozója nemcsak a háború, hanem jelentékeny részben a nagyon megszaporodott macedón, albán, bolgár rablóbandák. A lakosság általában igen megritkult, különösen Drinápoly körül, a hol a rablók a hosszú ostrom alatt lekötött katonaság elfoglaltságát kihasználva, sorra fosztogatták a falvakat s legyilkolták a lakosságot. Ezenkívül rengeteg a menekültek száma, de nemcsak a törökök, hanem a bolgárok, szerbek, albánok részéről is, akiket nagyobbára szintén a rablóbandák űztek ki falvaikból és akik most egyen- kint, toprongyosan, kiéhezve visszatérnek Olaszországból, Bosznia-Hercegovinából, abban a reményben, hogy földjeiket visszaszolgáltatja a béke. Szivettépő látvány nézni ezeket az agyoncsigázott embereket, a mint visszaérkeznek szülőföldjükre s a hajdani virágoskertek, rózsa-övezte apró épületek helyén véráztatott komor romokat találnak. A helyén maradt lakosság ellenséges indulattal fogadja a visszatérőket. Gyáváknak, hazaárulóknak csúfolja őket s nem engedi meg, hogy birtokukba vegyék jussukat. Ennek következtében a szerencsétlen emberek aztán kóborolnak szerte a Balkánon, sok visszaszökik oda, a hova a bandák elől a háború elején menekült. De nemcsak a lakosság gyérült meg, hanem megritkult az állatvilág is. Mintha a föld nyelte volna el, úgy eltűntek a kecske- és juh-nyájak, tehéncsordák. Napi járóföldre alig lehet találni egy- egy kecskét vagy árva tehenet. Ebben szintén túlnyomórészt a rablóbandák a bűnösök, akik a rejtekhelyeikre tömérdek lábas jószágot hajtottak össze. A bolgár kormány szigorú rendeletben szólította fel a rendfentartó ezredek parancsnokait, járjanak el kíméletlenül a rablóbandák immár tűrhetetlen garázdálkodásával szemben s dúlják föl fészkeiket. Több hete elmúlt, hogy kibocsátották ezt a rendeletet, de még most sincs foganatja; egyetlen rablóbandát se tettek ártalmatlanná, sőt e tehetetlenség folytán a banditák annyira vérszemet kaptak, hogy már a hatóságok embereit is megtámadják és kirabolják. A katonaság minden parancs ellenére se tud elbánni az elszaporodott és fegyverrel, élelemmel bőségesen ellátott banditákkal. Érdekesen nyilatkozott a tűrhetetlen állapotról Vujzics alezredes, a rend helyreáliitására kiküldött bolgár csapatok parancsnoka egy újságíró előtt. — Nyugat-Európában, úgymond, bizonyára csodálkoznak azon, hogy a rablóbandákkal nem tudunk elbánni. De nem csodálkoznának, ha ismerősök volnának a helyrajzi viszonyokkal. A macedón hegységek sziklás zeg-zugaiba elég, ha néhány szál fegyveres rabló befészkeli magát. Ezt is nehéz megfékezni. Tessék elképzelni, hány bandára oszlik az a körülbelül húszezer ember, a mennyire tisztjeink a rablók számát becsülik. Egyenként kell őket letörni, elképzelhető tehát, milyen nehézségekkel kell megküzdenünk. A rendszeres hadjárat ehhez képest gyerekjáték. Azonfelül ezek a haramiák kitünően föl vannak fegyverkezve. Nemrégebben történt, hogy egy rablóbanda a törököktől szerzett gépfegyverrel lövöldözött az üldöző katonaságra, melynek soraiból több ember elhullott. E mellett elszánt emberek és fortélyosan ügyesek a fegyverforgatásban. A már évtizedek óta forrongó Balkán éltette és táplálta őket ; cseppet sem csodálható tehát, hogy a béke, a rend oltárára ők teszik le utolsónak a fegyvert. Sajnálom őket, mert fajrokonaink, de végzünk velük, mert rablókat nem türünk hódított területeinken. Lehet azonban a törökkel való végleges béke után gazdasági kedvezésekkel ki tudjuk odvaikból csalni azokat, a kikből nőm veszett ki minden emberies érzés. A kikből pedig kiveszett, azért nem kár, ha elpusztul. így vagy úgy, de végezni fogunk velük mentői előbb. Szöges Dániel bíró uram az világ sorsáról. Valahogyan nem láthatjuk meg a mai kavarodásokban az szín igazságot. Akár a szinaranyat. Egyször, már réges régen én is tele vótam vágyódással, hogy szinaranyat lássak. Inkognicióban mentem el hát Nagybánya városába, a hol aranybányák vágynak. Akkó legalább vótak. Hát megkértem a tiszt urat, a ki fődim vót és a kit sokszor engedtem, hogy a Deresem hátát megülje, mondok megkértem, mutatna neköm szinaranyat. Mosolygott. — No hát gyüjjék Szöges bácsi, majd csak meglátjuk ám valahogyan. Osztég levitt engöm a piszkos, fullasztó, sötét bányába. Látja Szöges bácsi, ott a nagy sötét sziklafalat. Onnanfejtik a szín aranyat. De én bizony nem láttam. Sötét volt. És a nagy kövekre mutatott a tiszt ur, melyeket kis szekereken hurcoltak ki. — Az arany ezen a kis szekereken megy a zúzdába. És elmentünk a zúzdába, a hol ezeket a köveket porrá törik. Itt is csak port láttam. Megest a mosó géphez jutottunk. Ahol a fekete iszapot lötyögeti a folydogáló viz. — Ez a fekete iszap itt — magyarázta a tiszt ur — már arany. De én csak iszapot láttam. Aranyat egy cseppöt se. — Ez az iszap meg innen egy műhelybe kerül, a hol aztán külön válik belőle az arany. Végre eljutottunk magához a tiszta aranyhoz egy más műhelybe. Itt a művelet, a hol aztán finom por alakjában tiszta aranyként látható. Ebben az alacsony kis házban. — Szeretném látni már mondok. — Hja, Szöges bátyám! Oda idegennek nem szabad bemönni. Hát igy látjuk mi a szinigazságot is. Keresztül járunk salakra, iszapra, piszkot, port — a szin igazságot nem látjuk meg. De végre is — igazságot terem ... mert a salak, piszok a sok lötyögtetéssel végre igazságra tisztítja az igazságot. Megfelelt. Katona: Állj meg rózsám egy szóra. Leány : Akár kettőre is. Katona : Kapok-e egy csőkot ? Leány: Egygyel el sem kezdem, a sok meg megárt. Isten megáldja. *■ * * Biró: — a tanúhoz. Hát ugy-e maga látta, mikor pofon ütötte a panaszost ? — Tanú: Igenis kérem láttam, tekintetes biró ur! — Biró: Megmerne rá esküdni? — Tanú: Hát kérem alássan megesküdni éppen nem mernék, mert nagyon sötét volt, de egy félliter borba’ mernék fogadni!
