Magyar Földmivelö, 1913 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1913-03-02 / 1. szám

% ^ XVI. óvfülyaio. Szatmár, 1£?Í3 március 2. Próbatét. Próbatétről leszen szó. Van immár, szinte tolakodó, kötekedő alkalom. A magyar földmives nép és általán a magyar gazdavilág józan és rég híres értel­mes felfogásáról, életképességéről és értelmi színvonaláról. Erről a lelki tulajdonságról, az ember legértékesebb javáról és képességéről kell most a magyar népnek próbát állania. Vizs­gálatot tennie. Arról van szó ugyanis, hogy a mi föl­dünkön a bolgárok aránylag rövid időn ke­resztül csudás módon megteremtették a kert­művelési Megmutatták, hogy a mi jóságos földünk, ezer áldások földje nemcsak az acé- tos búzának, gabonának, kalászosnak az ős termelője, aranybányája. Hanem a mai életnek, a mi korunknak terményeit is bőségesen meghozza. A hüve­lyeseket, az úgynevezett kerti terményeket is. A melyeket talán éppen azért neveznek igy, mert ős időktől fogva azt hitték apáink, utánuk mi is, hogy csak kertünkben, szemünk előtt, kényesebb elbánások során termelhetők. És ime, eljöttek hozzánk a bolgárok és velük kapcsolatos népek. Talpalatnyi földön kezdették a Duna, Tisza mentén, Balaton kör­nyékén és más területeken a mi kerti növé­nyeinket termelni, önteni — nekünk. És a magyar pedig a maga földjén idegenektől termelt csudás növényzetet jó drága pénzé­vel megvásárolta és élvezetesnek, kitűnőnek felségesnek találta. A magyar dicsérte a bolgárokat. Sőt dé­delgette. Szorgalmas, kitartó népnek nevezte. Csudálta. Sokszor álldogált a maga-maga föld­jein és bámulva szórta magasztaló szavait. És nem vette észre, hogy voltakép az önönmaga szegénységi bizonyítványát állította ki. Önönmaga értelmét, józan felfogását pel- lengérezte, mikor csak ennyit tett. Mikor a bulgárok csudás kertművelését csak dicsérte és magasztalta. Önönmagától, a maga jól felfogott érde­kéből, élelmessége folytán nem jött arra reá, a mire, a mibe most már a belekóstolás, a pénzért való könnyű megszerezhetés elmú­lása úgyszólván belekergeti. Belehúzza. Kény­szeríti. A bulgár kertészek százai, ezrei ugyanis elmentek a magyar földről. Hazát védeni, meghalni, megíogyni. Itt hagyták szép virá­gos területeiket, amelyekből aranyat, ezüstöt, érceket fejtettek, öntöttek éveken keresztül. Hát ezekre a területekre és egyáltalán a bolgároktól nyert nagy tanulságokra, kitartó, csudás munkásságra, szakértelemre, erőkifej­tésekre most is csak ráemlékező dicséretek és visszasirások közt fog tétlenül bámulni a magyar fölmives nép. A magyar gazdavilág? ölhetett kezekkel fog ráemlékezni, hogy itt viruló kertészetük volt egy rokon népnek. És kertjük termése kitűnő, jó izü volt. Szí­vesen adta pénzét érte a magyar. De mi leszen most, hogy ők — a tevékeny, az ara­nyakat fejtő bulgárok elmentek? Lehetetlen, hogy a magyar nép csak ilyen tanulságot, csak ezt a lendítést, csak ezt az óbégató tehetetlenséget vonja le a bolgár- kertészek múló világából. 1-ső szám. .

Next

/
Oldalképek
Tartalom