Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-05-26 / 21. szám
2 MAG YAK FÖLDMIVÉLÖ Most aztán láthatja, keservesen tapasztalhatja a nép a különbséget. Az élet zug és sir bele a betevőknek jaj veszélyeibe. És keservesen megfizettetett Életmester, ez a nagy Tanító mester oktatja ki, hogy mi különbség van a közt az intézmények közt, melyek erkölcsi, igazi jóléti tartalommal kezelik a nép vagyonát, verejtéken összerakott betéteit. És a’ közt, a hol könnyelműen dobják oda a spekulációk karjaiba a nép filléreit és vagyonát. Az igazi hitelszövetkezetekben nem veszett és nem vész oda a betét. Ezt az igazságot le kell szögezni ma, a dúló pénzháboruban. QAki megjósolta a Georgette Maeterlinck nevű vine . ■ lághirü iró felesége, aki ez idő 1 ItaniC szerint Párisban időzik, érdekatasztrófáját, kés beszélgetést folytatott egy francia újságíróval. Elmondta, hogy ő egy évvel ezelőtt megérezte és férjének, de magának a tragikus végű Smith kapitánynak is már egy évvel ezelőtt megjósolta a Titanic katasztrófáját. 1911 december havában történt, — mondta Maeter- linkné, — amikor én Amerikában vendégszerepeltem, hogy az uram át akart jönni utánam az Olympicon vagy a Titanicon. Én azonban kétségbeesetten tiltakoztam szándéka ellen és könyörögve kértem, hogy mondjon le a tengeri átkelésről, különösen, hogy a két hajó egyikén tegye meg az utat. Nekem tudniillik az a homályos, de lerázha- tatlan érzésem volt, hogy a két hajó közül valamelyiket szerencsétlenség éri. Egyáltalán nem tudtam volna okát adni ennek az elősejtelemnek, a mely annál csodálatosabb, mert hiszen én magam is az óriási Olympicon tettem meg az utat, amelynek ekkor a szerencsétlen Smith kapitány volt a parancsnoka. A különös sejtés magán a hajón lepett meg és olyan hatalmas erővel jelentkezett, hogy magának Smithnek is megmondtam, óvatosságra intve őt. Smith kinevetett és hogy legyőzze félelmemet, megmutogatta nekem az óriás hajó összes helyiségeit. Nekem azonban csak az rettentő tény ragadta meg a lelkemet, hogy 2000 ember számára összesen csak 16 mentócsónak van a hajón. Félelmem valóságos rémületre vált ekkor és egyenesen megmondtam Smithnek, hogy ezrével fognak hajójával elpusztulni az emberek, mert nincs mentőcsónakja egy esetleges katasztrófa esetére. A kapitány megint csak nevetett, de az én lelkemről nem mult el a rémület, a mig csak az Olympic födélzetén voltam. — De nem is engedtem meg az uramnak, hogy Amerikába menjen.f Mezőgazdasági napszámbérek. A földmive- lésügyi minisztérium újból kiadta azt az évek sora óta megjelenő füzetét, melyben a mezőgazdasági napszámok mozgalmát mutatja be. Tudjuk azt, hogy az ilyen átlagos napszámbérek sok tekintetben téves következtetésekre adhatnak alkalmat és pedig egyszerűen azért, mert az alacsony árak sokszor egészen különös, statisztikailag fel nem tüntethető okoknak eredményei. A feltüntetett adatok egyébiránt a napszámbérek általános emelkedését mutatják. Mig ugyanis 1901-ben volt a nyári férfi-napszám 175 fillér, 1912-ben mái 293 fillérre emelkedett. A női napszámnál 119 fillér 187 fillérrel, a gyermeknapszámnál 79 fillér 127 fillérrel áll szemben. Az évi átlag a tárgyalt 10 évben 60—70 százalék emelkedést mutat. Nem szabad azonban feledni, hogy azokat az előnyöket, melyekkel a béreknek emelkedése a munkásokra nézve jár, sok tekintetben ellensúlyozza az iparcikkek árának tudvalevő drágulása. A legjobb gazda. A hőség elviselhetetlen volt. Ember és szárnyas bujt a Nap izzó — ölő szúrásai elől. A fák lecsüg- gesztetlék fiatal lombjaikat. Mintha élni se kívánnának. Virágos szemű Májusban. A föld ifjúságának teljességében. Az öreg András bácsi ott ül a pitvarban. Nem szenved, mert nem fázik. Mintha most sütkéreznék igazán az élet melegében. Eleget didergett a hosszú télen. Esőben, hóban, fagyban, viharban. Ez az idő. A Nap kemencéje melegít most már igazánba. A leányzó a Juliska kijő az öreghez. És megáll előtte, sóhajtozva. András bácsi ráveti két nagy szemét. — Olyan vagy jányom, mondja neki, mint a liliom. Még csak meg sem érzed a hőséget . .. — Oh hagyjon békét András bácsi, veti vissza a szó beszédet. Nem látja, hogy szinte reszketek a hőségtől ... És nevetett rá, mintha nagyot mondana) hogy ebben a forró májusban reszketésről beszél. András bácsinak amolyan kaján mosoly vonult el az arcán és célba veszi a leányt, a ki már alig bir elégedetlenségével. Mert hogy az apjok is kegyetlen módra várja az áldásos májusi esőt. — Hja, jányom! A liliom nem csak reszketős. Kevély is ám .. , — Én? András bácsi? Én vagyok kevély? — No igen! Te kevélykedsz, hogy hát . . . Adj uram, de mindjárt. Már mint esőt. — Oh hát igen, András bácsi. Olvastam a minap, hogy a Nap a jó Isten szeme. — Az is a’ — jányom! — Hát ha a’ volna, akkor bizony sugarak helyett könyet sírna a földre. — Uhm, milyen poetis a lelkületed, jányom. No fog is az Isten sírni, nemsokára. Úgy érzem! A lábaim, az öreg lábaim érzik. Csak aztán minket is sírásra ne fakasszon. Mer’ altul félek. Szomorú piros pünkösdünk találna lenni. — Pedig a pünkösd olyan szép, olyan gyönyörű, András bácsi. Rózsás szeme van. Virágos palástja. Kalászba szőke kenyeret eszik. Rózsaillatot iszik ... «— No no . . . már meges a íellegekbe kerülsz jányom ... Vigyázz, hogy villámmal ne játsz, jég ne hütsön le . . . szakasztjon le a rózsafáról. * Szóltak, tereferéltek. És a mint András bácsi felveti a szemét, hát szinte visszahőköl. Amonnan túlról, a hegyek mögül, mint a zsákmányára leselkedő óriási sas, lebeg a magasban egy sötét felleg. Szürke, szennyes szárnyaival, szinte a hogy csúcsát csapdossa. A levegő útjában megnehezedik. Nyomasztó, szinte elviselhetetlen sejtelem száll az élőkre. Jön .. . száll . . . egyre jobban, sebesebben, kiterjesztett szárnyakkal erre fele. És a merre száll sudaras
