Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-05-19 / 20. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÖ 3 mm vasárnap, mm Az arany. Élt egyszer Jeruzsálemtől nem messze két testvér, az öregebbiket Afanaszijnak hívták, Jánosnak a fiatalabbikat. Ott éltek egy hegyen, a város mellett s életűket az emberek adományaiból tengették. A napokat munkával töltötlék ; de nem a maguk számára kerestek, hanem a szegényeknek. A kik a munka igája alatt nyögtek, akik betegek voltak, árvák vagy özvegyek, azokat keresték fel, munkát adtak nékik s nem kérték soha számon, amit adtak. Egész héten nem látták egymást, csak szombat este találkoztak lakásukon, a vasárnapot együtt töltötték, imádkozva és beszélgetve. Az Isten angyala leszált hozzájuk és megáldotta őket. Hétfőn ismét elváltak s mentek a maguk dolgára. így éltek sok éven keresztül s hét nem múlt el az angyal áldása nélkül. Egy hétfői napon, amint mindegyik dolgára indult, Afanaszijnak mintha szívébe nyilait volna, hogy szeretett testvérétől búcsút kell venni, megállt az utón s visszapillantott utánna. De János is megállt, kezét szeméhez tartotta s figyelmesen nézett egy helyre; aztán odasietett, de rögtön futásnak is eredt, mintha vadállat üldözné szikláról-sziklára. Afanaszij meglepetve sietett felé, hogy megtudja, mitől ijedhetett meg az ő testvére. Amint közelebb ér, csillogni látott valamit a napsugárban s odaérve egy rakás aranyat pillantott meg, mintha vékával öntötték volna ki a fűbe. — Miért ijed meg János és miért futóit el, — kérdezte magában Afanaszij. — Az aranyban nincs semmi gonoszság, az emberekben van a bűn. Az arany sok könnyet letörül, hány árvát, hány özvegyet lehet segíteni, mezítelent befödni, szomjast fel- üditeni, betegnek segítségére lenni. Most is segítjük az embereket. Ha mi segítségünk csekély, mint a tehetségünk; evvel az arannyal mindjárt többet használhatunk az embereknek. Afanaszij ezeket akarta mondani az ő testvérének, de János már messze járt, nagyon messze távol egy másik hegyen, alakja és alig volt kivehető. És Alfanaszij levetette felső ruháját, beleseperte az aranyat, amennyit csak tudott, vállára vette s vitte a város felé; ott odaadta egy vendéglősnek s visszament, hogy elhordja a többit is. Midőn birtokában volt a tömérdek arany, telkeket vásárolt a városban, követ és épületfát hordatott, fogadott munkásokat is és három házat építtetett: egyet az árváknak és özvegyeknek, egy másikat menedékházul, a harmadikat szállás gyanánt a koldusoknak és zarándokoknak. Háromszáz arany maradt még meg, azt is odaadta, hogy osszák ki a szenvedők között. A három ház megtelt csakhamar és az emberek nem győzték eléggé dicsérni Afanaszij jótékonyságát. Úgy örült a lelke ezen Afanaszijnak, hogy alig tudott megválni a várostól. De mivel nagyon szerette testvérét, távozott. Egy aranya sem maradt abból a rengeteg pénzből, ugyanabban a kopott ruhában indult útnak, a melyben azelőtt járt. Amint ahhoz a hegyhez közeledett, gondolatok kergetőztek az agyában. — Nem jól cselekedett az én testvérem, hogy elfutott az aranytól. Nem jobban tettem-e én ? Amint igv mendegél, megjelenik hirtelen és útját állja az az angyal aki minden héten megáldotta őt és testvérét. Tekintete szomorú volt. Némán állt előtte Afanaszij s csak ennyit tudott kérdezni: — Mit parancsolsz uram? És az angyal beszédre' nyitotta ajkát. — Térj vissza, mert nem vagy méltó többet, hogy testvéreddel élj. Egy lépése neki többet ér, mint összevéve mindaz, amit te aranyaidból tettél. Afanaszij azt kezdte beszélni, mennyi jót tett ő a szegényekkel, mily sok árva nyer ápolást és kenyeret. — A gonosz lélek tanitolt, fiam, erre a beszédre, az ördög, aki az aranyat elétek tette, hogy megpróbáljon. És Afanaszij csak most ébredt tudtára mindennek. Sirt és vigasztalhatlan volt. Az angyal eltűnt az útról s ott állott János, várta testvérét Afanaszijl. E perctől fogva Afanaszijt nem ejtette meg semmiféle kisértés s belátta, hogy az Istennek s az embereknek nem aranynyal, hanem két kezünk munkájával szolgálhatunk. Ezután pedig .úgy élt a két testvér mint azelőtt. Ur. Bodnár Virgil kézirataiból. Állami ház- E«y miskolci hat ta§bó1 álló társaság furfangos csa- fedés. lásokat követett el Mádon és Mezőzomborban. A társaság tagjai: Nagy Dávid Dezső, Klein Mór, Balog József, Lánczi József, Áron Dezső és Klein Sámuel, a kik megjelentek a nevezett községekben és előadták. hogy ők a földmivelésügyi miniszter kiküldöttei és államilag fogják minden gazdának házát bádoggal befedni, úgy hogy egy fedél csak 200 koronába fog kerülni. Körülbelül 35 hiszékeny szegény ember felült a veszedelmes csalóknak és nyomban aláírta azokat a feltételeket, melyeket a kiküldöttek irás- belileg terjesztettek elébflk. Nemsokára jöttek is a mesteremberek Miskolcról és mindegyik gazdának befedték bádoggal a házát. Nemsokára megkapták a szegény gazdák a számlát, melyből megtudták, hogy óriási árakat — öt, hatszoros árakat is kell fizetniük. Pénzük nem lévén, a veszedelmes társaság betábláztatta a követelést a házakra, mivel a feltételek közzé a betáblázási engedély is fel volt véve nem fizetés esetére. Most perük a gazdákat. A sátoraljaújhelyi kir. ügyészség most többrendbeli csalás miatt vádat emelt a veszedelmes közkereseti társaság ellen. Húzd hát neki! Egy puposhátu ur ugyancsak szerette magának húzatni, de sohasem fizetett. Egyszer aztán egy mulatság alkalmával megint odakiált a prímásnak : — Húzzad csak azt a nótát: olyan vagyok, mint a nádszál. A prímás csak nem hallgat szavaira. — Hé Náczi nem hallod — rikkantja ismét a púpos ur — húzzad, hogy olyan vagyok, mint a nádszál. Végre a klarinétos megsokalja a dolgot, ódalba löki a prímást, mondván : — Húzsad hát neki, hogy olyan, mint a vájás kifli.
