Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-01-14 / 2. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 7 vette, hogy a kisebbik formájú pénzeslevél, a melyben 4500 korona volt — papírpénzben — elveszett. Visszament az intézetbe és bejelentette az esetet. A rendőrség nyomozása eddig a következőket állapította meg : Strausz nyitrai bérkocsitulajdonos kocsisa a Panszig-féle borbély- ,üzlet előtt állt, mikor tőle 20—30 lépésnyi távolságra, a szolga zsebéből egy boríték esett ki. A szolga után két ur haladt. Egy öregebb, jól öltözött, kecskeszakállu ur és egy fiatalabb, szintén jól öltözött úriember Az öregebb ur meglátta az aszfalton a sárgaszinü papirt, felemelte és társával sietve távozott. A kocsis azt hitte, hogy jelentéktelen papirost találtak, azért nem ment utánuk. A pénzeslevél megtalálóját nehéz lesz megtalálni, mert aznap vásár volt és sok idegen fordult meg Nyitrájj. — Felgyújtott kastély. Nagyszalontáról Írják : Erdőgyarakon a Bessenyei család ősi kastélyát felgyújtották. Bessenyei Zoltán nagybirtokos családjával éjszaka nem volt otthon, a cselédség nagy része pedig a tanyákon volt. A kastélyhoz közel lévő istállóban a lovak nyugtalankodására felébredt Kis Lajos kocsis s kitekintve látta, hogy a kastély tetejéből lángnyelvek törnek elő. A kocsis puskalövésekkel akarta figyelmeztetni a szomszédságot a veszedelemről s látta, hogy a lövések zajára két alak surran ki a kastélyból. A kocsis utánok lőtt, azonban nem talált. Az összegyűlt embereknek sikerült a tüzet eloltani. A csendőrség minden kétséget kizárólag megállapította, hogy gyújtogatás történt, mert a padláson petróleummal lelocsolt forgács- és papircsomókat találtak. A csendőrség nyomozza a tetteseket. — A dáridó vége. Nagy dáridót csapolt tizenkét legény a borsodmegyei Cserépfalu község korcsmájában. Mikor fizetésre került a sor, az egyik meggyanúsította a korcsmárost, hogy csalt. Ezen összevesztek a legények és vasvillákkal mentek egymásra. Tötösi Gyula, Gerenda János és Szabó András holtan maradtak a söntés előtt, a többiek súlyos sebekkel menekültek el a mulatságból. A csendőrség megindította a vizsgálatot. — Sorozásra idézett anya. Az aradi katonai felülvizsgáló-bizottság mulatságos jelenetnek volt színhelye a minap. Lucca Atanáz román iparosfiu, a kinek anyja, özvegy Lucca Anna Ujaradon lakik, azt kérte, hogy mentesítsék őt a katonai szolgálat alól, mert az anyját kell eltartania. Az ujaradi főszolgabiróság katonai referense, Virilesku tb. főszolgabíró, valami furcsa tévedésből, arról értesítette az özvegyet, hogy január ötödikén a huszárlaktanya lovaglótermében meg kell jelennie a katonai felülvizsgáló bizottság előtt. Az asszony a fiával együtt pénteken be is ment Aradra és várta, hogy szólítsák. A laktanya lovagló-termében külön helyiségben levetkőztették a felülvizsgálatnál segédkező katonák s az özvegy várta, hogy rákerüljön a sor. A mikor már az összes rokkant férfiakat végig vizsgálták, az egyik altiszt jelentette Moga törzsorvosnak: — Még egy személy van itt. Az orvos nem tudta, kiről van szó és kiadta az utasítást: — Vezessék be. A következő percben bepördült özvegy Lucca Anna alsószoknyában és félénken állott meg a katonai bizottság előtt. A bizottság urai harsogó hahotával fogadták a matrónát, a ki végül maga is földerült és vidáman távozott egy melléje rendelt káplár kíséretében. — Az olasz-török háború. Hírek jönek, melyek arról beszélnek, hogy az olasz-török békekötés küszöbén állunk. Persze az ilyen békés felbuzdulással többször találkozunk a háborúk folyamán. Csak az a baj, hogy a béke híresztelések után a háború még hevesebben tör ki. Éppen úgy, mint a betegnél egy kis jobban lét még hevesebb rohamokat vált ki. A dolog pedig úgy áll, hogy a nagyhatalmak megegyeztek egymás közt, melyszerint megvárják a kellő pillanatot. És akkor közbelépnek a béke érdekében. De mikor lesz az “? Haragodban ne kezdj semmibe. Ostoba, aki szélvész idején hajóra száll. A KANDALLÓNÁL. Itthon — otthon. — Eredeti regény. — Irta : Bodnár Gáspár. X. — No púja ... a búcsú ebéd! — Ilyet nem tanácsos mondani, édes mamám, Szólott a vöm uram, szokott komolysággal. — Itt van ni, pattant fel Náncsi mama, már mindjárt temetésre gondol . . . — De nem ám! — De nem ám, kacsintott egy nagyot a szegletből az öreg atyus. — Inkább nyilatkozzék hát, fordított a beszéden nagy türelmetlenséggel Náncsi mama. — Oh, ebéd előtt nem. Ebéd előtt egészen mások az emberek, az asszonyok, mint ebéd után. Ebéd előtt nem tanácsos — nyilatkozni. — Már el akarja tusolni vöm uram, pattogott Náncsi mama. — Világért sem! — Semmit sem akarunk eltussolni. — Ismerlek . . . ismerlek . . . ismerlek. És Náncsi mama az atyus felé nyújtotta karjait. A párolgó leves — az asztalon. Iluskának szép, fehér márványarca kipirult, mint egy bimbóból kipattant rózsa. Fejkendője túrba módjára hátrakötve. Igazi asszony — leány virágban. Tavaszi pompájában. Alig, hogy a levest elfogyasztották, Náncsi mama ismét felkiált: — Nyilatkozzék vöm uram. Nyilatkozzék! — Oh mama, még nem. Még nincs arra való hangulat . . . — Van is magának hangulata. Iluska olyan szépen, olyan jelentőségesen . . . olyan édesen mosolyogva szólott közbe. — De még milyen hangulata! Milyen hangulata. Az aztán . . . hangulat. Azt én tudom. — Most már nyilatkozom . . .szólott csendesen a fiskális. — Csak nyilatkozzék vöm uram, nyilatkozzék. És Náncsi mama rámereszti vejére két villogó szemét. — Lássa mama, mi Hússal sohe se tartoztunk azon férfiak és nők sorába, akik megismerésük pillanatában egyszerre fellángolnak a szenvedelmek fűzétől. A mi szerelmünk csendes volt a legelső pillanatban. A mi szivünk nem hasonlított a Vézuv- hoz, a mely egyszerre úgy kitör, úgy lángol, úgy önti a maga bensejét, hogy igazán leforrázz, lesüt, tönkre tesz mindent, ami körülötte virul, él pompázik. A mi szerelmünk nem volt égből lecsapott villám. Tavaszi napsugár volt. Az a napsugár, mely mindig erősebb, mélységesebb, forróbb, éltetőbb leszen. A mely mikor eljő a tél, a havas tél . . . még akkor is kedvesen, fürgén csintalankodik a hó ezüstös palástján. — Micsoda? ugrik fel az atyus, kezében egy csillogó pohárral .... ennek az embernek nincs hangulata . . .?
