Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-05-05 / 18. szám
18-ik szám. XV. évfolyam. Szatmár, 1912 május 5. Az ünnepek ugylátszik megmaradnak. Úgy, a hogy most vannak. A hogyan a magyar nép leikével, érzésével és a kereszténység gondolkodásával, világnézetével összeforrtak. Az egyház fejedelme nem is óhajtott az ünnepekhez nyúlni ott, a hol arra szükség nincs. A hol a viszonyok, az élet, a szociális vagyis társadalmi berendezkedés nem kivánja. Csak ott akart segíteni, különösen a munkásnépen, a hol a gyárak üzemei, a kereseti források, a kenyérkereset, az élet megváltozott viszonyai a munka egyfolytában, megszakítás nélkül való folyását kívánta. A mi szegény, de szép és nagy áldásokkal behintett hazánkban a kereszténység, a kath. egyház ünnepei semmi nehézségeket, gátló körülményeket, kenyérküzdelem közt való akadályokat nem okoznak. — Sőt felemelnek. A nép, a magyar nép egésze, zöme, nagy, hatalmas megnyilatkozása szólott az ünnepek mellett. Úgy volt a kath. magyar egyház az ünnepekkel, mint az édesanya — a gyermekeivel. Az anya, a kinek bár több gyermeke van, azon felszólításra, hogy válasszon gyermekei közül, mert egy-kettőnek gondját elvehetik tőle — nagy, megható és sokszor szivettépő zavarba jut. — Melyiket szeressem? Melyiket ereszszem? Melyiktől váljak meg? A hívek is ily lelki állapotban voltak, mikor arról volt szó, hogy melyik ünnepet adnák fel. Melyik ünneptől váljanak meg ? I Egyiket ezért szeretik. A másik meg azért kedves. Ezt nem szeretnék elereszteni, mert... A másikat meg szeretnék fentartani. Hiszen... A végére oda értek, hogy bizony... bizony nagyon fájdalmas lenne akármelyiktől is megválni. A nép gondolkodását, érzését meg jól ismeri a magyar püspöki kar. Azért éltek az egyház fejének rájuk bízott elhatározásukkal. Az ünnepek maradnak, vagy legfeljebb észre sem vehető változásokon mennek keresztül. Mester. A lakoma Hambm'8bó1 irÍák: Az a fényes lakoma, melyet április ára. 14.-én, este, Ismay ur, a White Star társaság vicedirektora rendezett a Titanic fedélzetén az amerikai milliomosok tiszteletére, neki semmibe, a White Társaságnak néhány száz koronába, ezerhatszáz ártatlan embernek pedig az életébe került. Most kezd csak bontakozni a homály s némi világosság derül az okra. Néhány tanúvallomás sokat megmagyaráz. Most már értjük : miért nem dolgozott a Titanic fényszórója, noha jéghegyek közellétét jelezték ? Miért nem mérték a tengervíz hőmérsékletét? Miért aludt el a hajó orrán őrt álló matróz? És miért röpített golyót az agyába a hajó első lisztje, aki a diszlakománál ülő Smith kapitányt helyettesítette. De értjük már azt is, miért akadályozta az információk kiadását Ismay vicedirektor ur a Cárpáthián. Megszólal egy föltétien hitelt érdemlő tanú, Aslor millomosuak fiatal özvegye, akit újsághírek már el is temettek, de aki most tanúság- tételre jelentkezik s vallja, hogy — a katasztrófát megelőzőleg a Titanic személyzete be volt rúgva. Tudvalevő, hogy a vállalat költségére adott la-
