Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1912-04-21 / 16. szám
8 MAGYAR FÖLDMIVELŐ De még mindig tusakodott. Öklelődött önlelké- vel, mert nem tudta vagy inkább nem akarta elhinni, hogy az ő jó útra fordult ura . . . esőben van. Pedig határozottan lejtőn, esőben volt. Az utolsó gurulósok tájékán. Mint becsületes ember, emberséges paraszt- gazda csakugyan megjelent a kártyahősök közt a nyolcadik napra. Elvitte a pénzt, úgy a mint elrejtette. Hozzá se nyúlt la odáig. Elvitte — és játszott. Játszott könnyen, könnyelműen. Hiszen nem az ő pénze volt. Hadd menjen. Ne mondják, hogy a kártyapénzből él. És el is ment! De mi hamar elszedték tőle. Mikor pedig felállóit a gazda, mint a ki dolgát elvégezte, adósságát lefizette — kölcsönnel kínálták. Eleinte szabadkozik. De abban a pillanatban feltámad rossz szelleme. A régi, bibliás Jóska szelleme. És mámorba esik. Már elveszti akaratát. Nem ő él, hanem rossz szelleme uralkodik rajta. És kinyújtja kezét. És elfogadja a kölcsönt. A készpénzt. Elfogadja először. Elfogadja többször is. Száz és száz forintokat. Eleinte nyer. ügy nyer, hogy feltámad benne a remény, hogy minden jóra fordul. Ki egyenlíti a mélyedéseket és letöri a magaslatokat. Aztán végkép itt hagyja — ezt a cudar kompániát. Haza megy, Mindent elmond annak a hű feleségnek. Bünbánó- lag. És megmosakodya, tiszta arccal csókolja meg a kis Pöszit. Egyetlen szerelmetes gyermekét. És végkép búcsút vesz ettől a vigasztalhatlan, ölő, gyilkoló élettől. Mig a kezei a kártyát tartották, addig lelkében ezek a gondolatok szántogattak. Szántogattak ... de nem boronáltak. Mert mindent elszedtek tőle. Nem maradt csak — a rettenetes kártya-adóssága. ... A váltó már a kártyaasztalra került. Azt a veszedelmes kutyanyelvet kiterengették elébe, mint a kifőzött, kiszapult ruhát. A gazda összerázkódik. Mereven néz a kutyanyelvre. Az ő neve még nem figuráit ilyen papiroson. Rettenetes, hogy kell ennek a névnek ... rákerülnie. De rákerült. .. Mert ezt kívánta a kártyabecsület. A mely szentebb, súlyosabb a kártyavitézek közt, mint bár mi más becsület. Hit, eskü . . . polgári . . . vagy más becsület ... És azon felül meg kellett ígérnie, hogy újra összejönnek. Mert ez a becsület. ■ a olvasó kör, a a K2 HI ESS Asszony, a kinek párja nincs . . . Eredeti népregény. — Irta : Bodnár Gáspár. — (8) VIII. Hát ’iszen valótlant, képtelen dolgot állítanánk, ha azt mondanék, hogy . . . hogy mikép is fejezzem ki magamat, hogy az a jelentékeny kártya-nyereség . . . annak a közismert úri dámának látogatása, meg sok . . . sok más körülmény, ott abban a kis faluban véka alatt maradt. Nagyobb események titkát, magvát is kikaparnak a falusi tyúkok. Meg aztán. Annak a falunak, melynek van egy Postás Pánija ... no annak a falunak béfellegzett . . . Csudálatoskép azonban ... ez a kártya-éjszaka csendbe, homályba maradt. Legalább annyira, hogy zajt nem csapott. Közhírré nem ment. Csak amolyan titokzatos suttogás surrant végig . .. végig a falun. Mint valami idegen szellő. Tini asszony sem hallott valami bizonyost. Csak annyit tudott meg, hogy az ura megest — kártyázik. De eddig la még nem szólott az urának. Híven megtartotta azt a feltevését, hogy hagyja az embert a maga lábán. Egész addig, mig . . . segítőre, oltal- mazóra nem szorul. Mikor a városi dámának látogatását kiterítette ura előtt . . . hangsúlyozva mondotta, hogy az az asszonyság holmi becsületről és kötelességről is beszélt. A gazda azonban olyan ügyesen, olyan szépen kigöbözte, megvilágította ezeket a titokzatos szavakat, hogy az asszony . . . nem akarta tovább firtatni. De lelkében virraszlani kezdett. És ezt tette annál is inkább, mert az öreg ellenőr, Samu bácsi gyakran elhozta a kulcsokat, a hitelszövetkezeti pénztár és vasszekrény kettős kulcsainak egyikét . . . hozzájuk. Gyakran elutazott az öreg. És a Tini férje ura vátig mondogatta, hogy no ’iszen az ilyen ellenőrzés. Mikor mind a két kulcs egyforma. Ha nem lenne a világon becsület, akármelyikük belekönyökölhetne a pénztárba . . . ’iszen nyílik az egyik a másik nélkül — akár a parancsolat. Tini asszony ezekre a dicsekvésekre nagyon jól emlékezett ... És aggódva is mondotta az embernek : — Erről tenni kell. Még az angyalokat is meggyanúsítják ma. Olyan világot élünk .. . — Nézd csak anyjuk, mondotta a gazda, még a pöszike is nevet rajtad. Postás Páni azonban már széliében hirelte, hogy Kökény gazda — hurokba került. A hirelés szele Tini asszonyt is érintette .. . Ama nevezetes nap után nyolcadnapra a gazda ismét kimaradt. És reggel jött haza. Nem volt pityó- kes. De azért letört, züllött, gyümört arcú. Kedvetlen, álmatlan. És soha se tapasztalt kötekedő . .. Az asszony megrendült. — Baj van. Itt az idő. Szólanom, tennem kell mondotta magában. 3€át a nap fogyatkozás ? Bizony úgy volt, a hogyan a tudós urak kiszámították. Már hogy éppen, akkurátusán, azt nem szőr- szállozzuk, de a Nap király uram hatalmas tányérja olyan volt, mint — egy kövér kifli. Néztük fél 1 órakor, 1 órakor, 2 órakor és igazán, mintha fekete kendővel leit volna eltakarva az egyik része. Persze nálunk csak amolyan részletes napfogyatkozás volt. De ezt is nézték, csudálták sokan. Az emberek összeverődtek, fekete pápaszemekkel, kormos üvegekkel hunyorítottak a fogyó Napba. — Úgy hisszük, hogy még erre az égi jelenségre lesz módunk — vissza- fordulni. Egy kicsit ^.dislgj/áli ' MORVÁI JANOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRON.
