Magyar Földmivelö, 1912 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1912-04-21 / 16. szám

8 MAGYAR FÖLDMIVELŐ De még mindig tusakodott. Öklelődött önlelké- vel, mert nem tudta vagy inkább nem akarta elhinni, hogy az ő jó útra fordult ura . . . esőben van. Pedig határozottan lejtőn, esőben volt. Az utolsó gurulósok tájékán. Mint becsületes ember, emberséges paraszt- gazda csakugyan megjelent a kártyahősök közt a nyolcadik napra. Elvitte a pénzt, úgy a mint elrej­tette. Hozzá se nyúlt la odáig. Elvitte — és játszott. Játszott könnyen, könnyelműen. Hiszen nem az ő pénze volt. Hadd menjen. Ne mondják, hogy a kártyapénzből él. És el is ment! De mi hamar elszedték tőle. Mikor pedig fel­állóit a gazda, mint a ki dolgát elvégezte, adósságát lefizette — kölcsönnel kínálták. Eleinte szabadkozik. De abban a pillanatban feltámad rossz szelleme. A régi, bibliás Jóska szel­leme. És mámorba esik. Már elveszti akaratát. Nem ő él, hanem rossz szelleme uralkodik rajta. És kinyújtja kezét. És elfogadja a kölcsönt. A készpénzt. Elfogadja először. Elfogadja többször is. Száz és száz forintokat. Eleinte nyer. ügy nyer, hogy feltámad benne a remény, hogy minden jóra fordul. Ki egyenlíti a mélyedéseket és letöri a magaslatokat. Aztán végkép itt hagyja — ezt a cudar kompániát. Haza megy, Mindent elmond annak a hű feleségnek. Bünbánó- lag. És megmosakodya, tiszta arccal csókolja meg a kis Pöszit. Egyetlen szerelmetes gyermekét. És vég­kép búcsút vesz ettől a vigasztalhatlan, ölő, gyilkoló élettől. Mig a kezei a kártyát tartották, addig lelké­ben ezek a gondolatok szántogattak. Szántogattak ... de nem boronáltak. Mert mindent elszedtek tőle. Nem maradt csak — a rettenetes kártya-adóssága. ... A váltó már a kártyaasztalra került. Azt a veszedelmes kutyanyelvet kiterengették elébe, mint a kifőzött, kiszapult ruhát. A gazda összerázkódik. Mereven néz a kutya­nyelvre. Az ő neve még nem figuráit ilyen papiro­son. Rettenetes, hogy kell ennek a névnek ... ráke­rülnie. De rákerült. .. Mert ezt kívánta a kártyabecsület. A mely szentebb, súlyosabb a kártyavitézek közt, mint bár mi más becsület. Hit, eskü . . . polgári . . . vagy más becsület ... És azon felül meg kellett ígérnie, hogy újra összejönnek. Mert ez a becsület. ■ a olvasó kör, a a K2 HI ESS Asszony, a kinek párja nincs . . . Eredeti népregény. — Irta : Bodnár Gáspár. — (8) VIII. Hát ’iszen valótlant, képtelen dolgot állítanánk, ha azt mondanék, hogy . . . hogy mikép is fejezzem ki magamat, hogy az a jelentékeny kártya-nyereség . . . annak a közismert úri dámának látogatása, meg sok . . . sok más körülmény, ott abban a kis faluban véka alatt maradt. Nagyobb események titkát, magvát is kikapar­nak a falusi tyúkok. Meg aztán. Annak a falunak, melynek van egy Postás Pánija ... no annak a falunak béfellegzett . . . Csudálatoskép azonban ... ez a kártya-éjszaka csendbe, homályba maradt. Legalább annyira, hogy zajt nem csapott. Közhírré nem ment. Csak amolyan titokzatos suttogás surrant végig . .. végig a falun. Mint valami idegen szellő. Tini asszony sem hallott valami bizonyost. Csak annyit tudott meg, hogy az ura megest — kártyázik. De eddig la még nem szólott az urának. Híven megtartotta azt a feltevését, hogy hagyja az embert a maga lábán. Egész addig, mig . . . segítőre, oltal- mazóra nem szorul. Mikor a városi dámának látogatását kiterítette ura előtt . . . hangsúlyozva mondotta, hogy az az asszonyság holmi becsületről és kötelességről is beszélt. A gazda azonban olyan ügyesen, olyan szépen kigöbözte, megvilágította ezeket a titokzatos szava­kat, hogy az asszony . . . nem akarta tovább firtatni. De lelkében virraszlani kezdett. És ezt tette annál is inkább, mert az öreg ellenőr, Samu bácsi gyakran elhozta a kulcsokat, a hitelszövetkezeti pénztár és vasszekrény kettős kul­csainak egyikét . . . hozzájuk. Gyakran elutazott az öreg. És a Tini férje ura vátig mondogatta, hogy no ’iszen az ilyen ellenőrzés. Mikor mind a két kulcs egyforma. Ha nem lenne a világon becsület, akármelyikük belekönyökölhetne a pénztárba . . . ’iszen nyílik az egyik a másik nélkül — akár a parancsolat. Tini asszony ezekre a dicsekvésekre nagyon jól emlékezett ... És aggódva is mondotta az em­bernek : — Erről tenni kell. Még az angyalokat is meg­gyanúsítják ma. Olyan világot élünk .. . — Nézd csak anyjuk, mondotta a gazda, még a pöszike is nevet rajtad. Postás Páni azonban már széliében hirelte, hogy Kökény gazda — hurokba került. A hirelés szele Tini asszonyt is érintette .. . Ama nevezetes nap után nyolcadnapra a gazda ismét kimaradt. És reggel jött haza. Nem volt pityó- kes. De azért letört, züllött, gyümört arcú. Kedvetlen, álmatlan. És soha se tapasztalt kötekedő . .. Az asszony megrendült. — Baj van. Itt az idő. Szólanom, tennem kell mondotta magában. 3€át a nap fogyatkozás ? Bizony úgy volt, a hogyan a tudós urak kiszá­mították. Már hogy éppen, akkurátusán, azt nem szőr- szállozzuk, de a Nap király uram hatalmas tányérja olyan volt, mint — egy kövér kifli. Néztük fél 1 óra­kor, 1 órakor, 2 órakor és igazán, mintha fekete kendővel leit volna eltakarva az egyik része. Persze nálunk csak amolyan részletes napfogyatkozás volt. De ezt is nézték, csudálták sokan. Az emberek össze­verődtek, fekete pápaszemekkel, kormos üvegekkel hunyorítottak a fogyó Napba. — Úgy hisszük, hogy még erre az égi jelenségre lesz módunk — vissza- fordulni. Egy kicsit ^.dislgj/áli ' MORVÁI JANOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRON.

Next

/
Oldalképek
Tartalom