Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-02-19 / 7. szám
MAGYAR FÖLDM1VELÓ 3 SB HITÉLET. ■ A bányásznép hite. Irta és a felsőbányái tíatholikus Legényegyesttlet huszonöt éves jubileumán elmondotta Bodnár Oáapár. VI. Vissza a kereszthez! Az egyház még őket sem hagyja el. Sőt úgy tesz, mint az anya, aki legjobban szereti a távol levő gyermekét. Azért aggódik, azért sir, azt keresi. ...Egy apáca halad a nyílt utcán. Nem törődik az emberekkel. Nem hallja az utca zaját. Neki nagy betege van. Ahhoz siet. Azt akarja megmenteni. De egy kékzubonyos munkás elejébe áll a siető angyalnak és durván igy szól neki: — Gyűlöllek! Az irgalmas nővér megülődik, de nyomban szeretettel fordul a munkás felé és igy felel: — Én pedig Krisztusban szeretlek téged. Néhány nap és a munkást baleset éri. Kórházba kerül. És ime, a gyűlölt irgalmasnővért találja maga előtt. Aki szeretettel ápolja, vigasztalja. A munkásnak szemébe szökik a könny. Alig bir beszélni. Csak annyit szól, csak annyit mond: — Valóban, az egyház a mi legjobb barátunk. Jó bányász népem! E megtörtént esetben én tükröt tartok a mai egyházüldözők elé. Ök is azt kiáltják az Egyháznak: — Gyűlöllek! Az egyház pedig Krisztusban szereli őket. Imádkozik értük. És várja... várja ... Tudjátok-e mit? Hogy elfogja őket a hazavágyódás. A hazafájás. Mint ahogyan elfogja a tengeren túl a kivándorlókat ... a honfájdalom, a honvágy. Vissza a kereszthez! Vissza az egyházba! Vissza Krisztushoz. Aki él. Köztünk van mindörökké. * * Az ünnepély, melyet ma e város a Kath. Legényegyesület 25 éves jubileumán ül szép és tiszteletreméltó. Mert ez az egyesület éppen azért alakult, hogy a bányásznépet Isten országában, Krisztus egyházában megtartsa. Hogy meggyőzze, éreztesse az egymást követő nemzedékekkel azt a nagy igazságot, élettapasztalatot: Az Egyház ma is legjobb barátja a bányásznépnek. Isten megengedte, hogy megalakuljon ez az egyesület. Hiszen nem csak a föld mélyében van arany. A bányász szive is tele ián e nemes érccel. Csak munkálni, csak a salaktól kell megtisztítani. E tisztitó munkát végezte az egyesület. Te Deum Laudamus! Hála Neked Dicső! Téged Istendicsérünk érte — e negyedszázad mesgyejéhez jutva. Áldd meg ez egyesület lelkes munkáját a jövőben is. Adj erőt mindazok számára, kik e bányásznép üdvére s a Te neved dicsőségére oltárodra helyezik önzetlen tiszta munkásságukat. Áldd meg e várost, áldd meg e hivő nép lelki vezetőjét, áldd meg az egyesület elüljáróságát, áldd meg összesen és egyenkint ezt a jó bányásznépet (Vége.) A népszámláláskor. — Mi a foglalkozása ? — kérdi a biztos. — Lábmérnök vagyok — felelte büszkén az atyafi. A népszámláló beírta: csizmadia. Aminthogy az is volt. * — Tartózkodik-e állat a szobában *? — kérdi egyszer a népszámláló. — Igen, az anyósom, egy rettenetes asszonyi állat — feleli a családfő. — Helyes, de Írja be, hogy még egy állat van a szobában : egy kecske — replikáz az anyós. A vő tudnillik szabó volt. Azt, hogy ő felségének csizmafoltozója is van, csak a népszámlálás derítette ki. A népszámláló ugyanis azt kérdezte egy helyen : — Van-e valami mellékfoglalkozása? — Igen, ő felsége csizmafoltozója vagyok. — Ugyan . . . nem is tudtam. Hát ő felségének foltos csizmája is van ? — Van ám, még pedig a palotai községházban levő diszképén. Tavaly kilyukat a kép a csizmahelyén és én foltoztam meg a biró ur sürgős rendeletére. Hl VASÁRNAP. ES B H B Bl A névtelen. Csendes, szelíd kis város ez a Rózsaháza. Békés emberek laknak benne. És a mi ma fehérholló számba megy: igazi testvériességgel. Közös itt az öröm. Meg a bú, a bánat is. Lakadalomban olt van csaknem mindenki. Koporsót elkíséri nagyja-apraja. Beteg nem marad magában, tüzkárosultat nem hagynak árván. Bitka, szelíd, csendes, békés kis város ez a Rózsafalva. Hanem mi történik. Egyszer csak a városba költözik egy cifrán furcsán öltözködő nő. Olyan úri féle dáma. Senki se ludja honnan pottyant Rózsaházára. Nem is kérdezte, nem is tudta senki miből él. Mi a foglalkozása. És mégis ... és mégis . . . Alig telik két-három hónap, az idegen, úri, cifrán-furcsán öltözködő úri dáma majd minden családban megfordul. Olyan simán csúszott be ide is, oda is, mint a sziszegő kigyó. Kacskaringósan, édesen, beszéddel, puha selyem simogatással. Ma tanácsot adott a betegnek. Holnap kitűnő vásznat mutogatott. Holnapután érdekes hirt tudott mondani. Mert mindenről beszél. Mindenkiről tud már. Csak a maga élete szelencéjét nem nyitja fel Erősen zárva tartja. Misztikus titokkal veszi körül. Ezekből a látogatásokból két haszont merített. Első: hogy gyakran, majd mindennap itt vagy ott megkávéztatták. Másik: hogy széjjel nézhetett a családokban. Anyagot gyűjtött. Mert erre nagy szüksége ^volt. Akár
