Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-03-19 / 11. szám
8 MAGYAR FÖLDMIVELÖ ■ OLVASÓ-KÖR. H rasa A tiszaparti menyecske. Elbeszélés. — Irta: Bodnár Gáspár. — III. A Tisza vize haragos. Gyarló emberek szükebbre szorították medrét. Sőt még itt sem hagytak neki békét. Három hatalmas kőoszlop vágta vissza hullámait. A hid építése lassan, de biztosan halad. A bámészkodó polgárok többször megjegyzik, hogy bizony ennyi munkaerővel kissé gyorsabban is haladhatnának. Egyszer Sinkovics ur is hallottá ezt a megjegyzést és szörnyű dühbe gorult. — Tudatlan emberek mondotta. Hát azt hiszitek, hogy az ilyen hid építése annyi, mintha egy rongy tutajt raknátok össze. Oh, balga népség! Persze Sinkovics ur azt szerette volna, hogy legalább is annyi ideig építsék ezt az országraszóló hidat, mint szent Péter templomát Romában. Száz esztendeig. Pedig a Tiszapartján már nem áll egyedül a Sinkovics vendéglője. Egész sereg kisebb-nagyobb »ízletes étel és ital« kapható céggel ellátott vendéglő csalja hívogatja a munkásokat. — Eh mit — szól Sinkovics mikor észreveszi a lépvesztőket. Erre én nem adok semmit. És a Sinkovics »tiszaparti menyecskéje« nem is hagyja magát. Varázsereje van. Mikor az esti szürkület eljön a Sinkovics vendéglője megnépesedik. A mint a csillagok észrevétlenül megsokasodnak az égen, az ő asztalait is körül ülik a vndégek. Az első szobában az urak. A másikban a munkavezetők. A harmadikban meg a munkások. Ez a vendéglő valóban olyan mint egy köztársaság. Békésen csendesen megfér itt egy.fedél alatt mindenki. Ur, munkás. Gazdag és szegény egyaránvosan. Sinkovics leányának kedvessége, olyan még mindig, mint valami titkos rózsa. A méhek raja dongja körül. Különösen pedig vasárnapokon olyan volt ez a vendéglő mint a telt kas. . . . Vasárnapon mint a legpontosabb óra, érkezik a Sinkovics vendéglőjébe egy ifjú. Szép magas termetét egyszerű, de Ízléses ruha fedte. Elegáns megjelenése, csöndes, nyugodt magatartása nagy tiszteletet vívott ki a Sinkovics vendéglő személyzete előtt. Mindig az urak asztalainak egyikéhez ül. Rendesen oda, a hol — mig csak népesebb a szoba — egyedül lehet. Vacsoráját szó nélkül költi el. Megiszik egy-két pohár bort. Aztán újság olvasásba merül. Sokáig nem tudták a vendéglőben kicsoda ez a fiatal ember? Azt vették, észre hogy újságolvasás közben sokszor elmereng a szép Hánika tekintetén. Azt is látták, hogy Hánikát kiderült arccal köszönti, valahányszor a leány kiszolgál számára. De utóvégre ezt ők már megszokták, semmi különöst nem találtak benne. Hanem egyszer csak feltűnik, hogy a fiatal ember megérkezésekor Hánika majd elröpül. Olyan vidám, szórakozott, kipirult. Hogy a konyhában Hánika különös gondot fordít arra, nehogy annak a fiatal embernek valahogyan kifogása legyen ... És lehetnek százan, ezren a Sinkovics vendéglőjében ... ez a gondosság, ez a kedves előzékenység soha el nem marad. Valaki a háznál levők közt célzott is már Sinkovics ur előtt erre a jelenségre. Sinkovics ur nevetett rajta. ’Iszen az ő leánya magasan áll. Ahhoz gyanú nem fér. Annak a lelke tiszta. Eehér, mint a liliom levele. Ám kiváncsi lelke még sem nyugszik addig, mig ehhez a fiatal emberhez hozzá nem férkőzik. Az alkalom megérkezik. Kissé korábban jött most a rendes asztalvendég. Bizonyosan dolga akadt a vacsora után. Sinkovics igen barátságosan köszönti. És csakhamar leül mellé. Beszélgetésbe egyeledik a fiatal emberrel. így beszédközben valahogy szóbakerül a vendéglő forgalma. — Ah — mondja az ifjuraságod nyugodt lehet. Ezt a vendéglőt nagyon el hagyja a közönség. (Folytatjuk.) Kanász-sors. Löbödör kanász áll a kihágási biró előtt. — Hogy hívnak ? — kérdi a kapitány. — Nen hívnak éngöm sehogysé! — szól keserűen a gyerek. — Hogy-hogy ? — Hátha önni akarnak adni, akkor is aszongyák, hogy ereggy önni! esj A SZERKESZTŐSEK TELEFONJA, ebb a a ■ Többeknek. Mi külföldi utazásoknak, vagy még za- rándoklásoknak (bár mily tisztelői vagyunk is a bucsujárá- soknak) pláne a szent földre való társas utazásnak reklámot nem csinálunk. És felebarátunkat nem akarjuk, nem akarhatjuk a »vállalat« keserveibe és szenvedéseibe beavatni. A hívőknek elég, ha lelkészük ajánlják. És azok veszik kezükbe ez ügyet. — Budapest. Igen. Azóta lógatja a lábát És leglustább embere középeurópának. — Aggódó leány. Mi bizony ilyen ügyben tanácsot nem adhatunk. Csak azt jegyezzük meg, hogy égben kötik a házasság velejét. És nem — az ügyvédi irodában. — Engesztelhetlen gyülölség ? Oh kérem szeretettel. Ez a fogalom már közhellyé lett. Elkopott. Különben Mikszáth igy ir róla: „Két szó és mégis olyan széles. Mély, mint két nagy zsák, amibe két ember szennyese belefér.“ — Vincellér. Téved. A jó Isten nem haragszik sohasem. Majd kitudódik, hogy igazat mondunk. »Sziromhullás idején.« ’Iszen most a bimbódzást várjuk, A rügyfakadást. De még mennyire várjuk. Nem közölhetjük. Ibolyka. Ön tud beszélni a virágok nyelvén. De nem magyarul, Pl. mi egyik hasonlatát igy Írjuk az ön szörnyű kifejezése helyett: »Nedves szemeiben fölragyogott az öröm.« Vagy a másikat: »Cáak csóválta a fejét és egyre hümmögött hozzá. Ó pedig futott, mint az erdők karcsulábu őzikéje.« így Írunk magyarán. Tanitó. Nem magyaros. A pléb. urnák igaza van. Magyarán igy irnók. >Uj borra lenne az esküvője.« »Korcsma erányában« történt. (Ez speciális népkifejezési mód.) Aztán: »Leülte a rovást keserűség nélkül«. A legutolsó hasonlatot mi igy irnók: Tél van. Minden fehér. A fák is zuzmarásak. Azok is olyan fehérek, mint a virágtó szilváskertek. Olvassa Vas Gerebent, Pázmányt, Mikszáthot. A nyomtatásban megjelenő cikkek ingerének pedig jó ideig — »álljon ellen«. ____^—s // /J ^_____________ MORVÁI jAn os könyvnyomdája, szatmáron.
