Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-10-22 / 42-43. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 7 Csak még egy percig. — Karácsonyi történet. — Irta : Merker Márton dr. Karácsony előestéje van Az ízléssel berendezett lakás egyik ablakánál mély hallgatásba merülve ül a férj a szép, fiatal feleségével. A nagy csendet semmi sem zavarja meg, csak az asszonynak egy-egy szívből fakadó, bánatos sóhaja, amely férjét mindannyiszor megremegteti. Egykedvűen, fásultan néznek ki az utcára, ahol nyüzsgő élet uralkodik. Asszonyok, férfiak, kisebb- nagyobb csomagokkal megrakodva, gyors léptekben haladnak kedves kicsinyeikhez; alig várják, hogy otthonukba megérkezve, megszerezzék övéiknek azt az örömet, amelyre azok az egész hosszú esztendőn át oly epedve vártak. Ünnepi hangulat költözik ma palotába, kunyhóba. Mindenki örül, mindenki boldog, mindenki lázas, gyorsasággal siet haza a családi meleg fészekbe, csak ők ketten nem vehetik ki részüket az általános boldogságból. ' Mint ködfátyolképek vonulnak el a szent ünnep vidám megnyilatkozásai a lelkileg megtört házastárs szemei előtt. Gépiesen szemlélik a mozgalmas utcai életet, amely még csak fokozza nagy bánatukat. Az asszonykán erőt vesz a visszatartott fájdalom és fuldokló hangon szól: — Ma két hete temettük drága, egyetlen fiacskánkat. A férj felriad kábultságából. Keresi a vigasztaló szavakat: — kérlek, . .. kérlek, édesem, nyugodjunk meg végzetünkben. A szép asszony szemeiben megered a könyzápor. Ráborul férjére és teljesen átengedi magát nagy fájdalmának. Hangos zokogásban tör ki: — ... Édes, egyetlen gyermekem .... Még negyedik évedet sem tölthetted be ... Be sem vártad a karácsonyfát . . ., amit repeső szívvel szoktam neked feldisziteni .... Kiragadtak reszkető karjaimból. Mire feleszméltem már vittek. Kivittek oda . . . Óh édes Istenem ... és lesülyesztettek abba a kicsi, hideg gödörbe. Téged . . . aranyos, felejthetetlen fiacskám, aki féltett büszkeségünk, imádságunk foglalatja voltál. Az anyai szív e tuláradozásait az utcáról behallatszó ünnepi harangozás szakítja meg. A bánatos asszonyka egy darabig hallgatja az imára hivó csengő hangokat, aztán hirtelen elhatározással elhagyja helyét és magára ölti kabátját, felteszi kalapját. A férj, aki nem tudja, hogy mire vélje feleségének a hirtelen elhatározását, igyekszik őt visz- szatartani: Csak nem mégy ki ebben a csúnya, csatakos időben ? -*■ Mit határoz most az idő ! ? Jer uracskám! — De hová, édesem? — Csak jer! Te ... Ha szeretsz, jönni fogsz .... És elindultak. Elmélyedve szótlanul haladtak egymás mellett. A legközelebbbi játékosboltnál az asszony odaszól férjének: — Célnál vagyuk! Alighogy beléptek a játékos boltba, az asszonyka arcáról legott elszállott a komorság, hogy helyet adjon a derűnek. Vidáman legeltette szemeit a játékos-bolt sok furcsaságain, mig aztán egy helyen megállapodott. — Ott van! . . . Azt! — Kérem, adja azt a trombitát, kardot, meg a csákót! A férj nem tudja többé palástolni megilletődé- sét. Halkan odasugja feleségének. Az Istenre kérlek, mit cselekszel? — . . . Megvettem a kedvenc játékát! . . . Hiszen úgy szerettem . . . úgy szerettem. Mint aki dolgát jól végezte, hagyta el férjével a játékosboltot. Gyorsan haladt férje karján hazafelé, de minél közelebb jött otthonához, annál inkább meglassította lépteit, mig aztán a ház előtt megállóit. A játékdobozt erősen magához szorította: — Maradjunk még . . . Gondolj egy kissé magadra is — könyörög a férje — Itt nem maradhatunk. Csak még legalább egy percig. Beteggé teszed magadat! Jer édeském! Még nem — csak egy kicsit maradj — oly jól esik, oly végtelenül jól esik — áltatni magamat. Csak még egy percig. Karácsonyi-apróságok. Karácsonyi imádság. Anya : Imádkozzál kedves gyermekem, nagyapádért is. Gyermek : istenem ! engedd meg, hogy nagyapa még sok kriszkindlifát csinálhasson nekem. * Hol a kis Jézuska. No Mariska, nálatok hol jár már a Jézuska ? Gyermek : Azt mondotta édes anyám, hogy már a kert végén jégén jár. Egy másik gyermek : (közbekiált) Tanító ur, nálunk már a ládában van. * Csak azt akarta megmondani. Szent karácsony éjjelén, az éjféli misét elvégezte a plébános ur. Meghagyta aztán a harangozónak, hogy öt órakor zörgesse fel a pásztormisére. A harangozó, ki nem mert lefeküdni, hogy el ne aludjék, kártyázással húzta ki az éj hátralevő részét. Három órakor aztán rettenetesen kezd dörömbölni a plébános ur ablakán. — Hát öt óra már, kérdi az álmából felriadt plébános ur: — Nem kérem alásson, még csak három, nyugtatja a harangozó. — Hát akkor miért zavar fel ? — Csak azt akartam a főurnak mondani, hogy még két órát nyugodtan alhatik. A juhász és a juh. A palesztinai juhászok rendesen a nyáj előtt szoktak járni, mely jól ismeri hangjokat s hűen követi minden léptöket. Egy ember azzal volt vádolva egyszer a bíróság előtt, hogy ellopott egy juhot. A tárgyalás alkalmával előhozatták a kérdéses juhot és a biró ismervén a juhok elmesajátságát, az udvaron elbocsátott juhoz kiküldte a tolvajlás vádja alatt állót. Ez hívta a juhot, de nem ismervén hangját, meg sem mozdult. Ekkor kilépett a panaszos s midőn ennek hangját meghallotta a juh, vidáman mekegve futott hozzá s a biró oda Ítélte neki a juhot. Egy idegen utas, hallván a keleti juhok eme sajátságát emlegetni, azt állította, hogy a juhok nem a juhász hangját, de ruháját ismerik és azért mennek úgy utánna. Fogadott tehát egy juhásszal, ki ruhát cserélt vele. Az utas a juhász gúnyájában a nyáj élére állt s szokott módon hívta, a juhok azonban egykedvüleg legelésztek tovább, de midőn az európai öltözetbe bebújt igazi juhász állott előbbre elkiáltotta magát, a egész nyáj megindult utána.
