Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-10-08 / 40. szám
MAGYAR FÖLDMIYELÖ 3 mm vasárnap, mm A született — politikus. — Mi a’ manó, hát még — a politikára is születni kell? — Bizony, hogy születni. — A költő is születik. A cipész-inas is születik. Sok-sok miüdenre kell születni. De a politikusnak minden bizonnyal születni kell ám, — Az a politikus, a ki csak lesz, az a ki lett — az soha se igaz politikus. A nem született politikusok— olyanok, mint a kérészek. Tisza virágok ők. A kik reggel lettek. És még az [nap, huszonnégy óra múlva — már nincsenek. Ezeket az életbölcséleti, élettani köpéseket Kortes Zoltán ifjú »államférfi-jelölt« ur cselekedte meg — napról-napra, és mikor lehetett óráról- órára . . . Bogárfalu községben. Szép, virágzó nagy község Bogárfalva. Ahol Zoltán ur segédjegyzőskö- dött és »évek óta« vizsgálatra készül ... A jegyzői vizsgálatra, ügy látszik alaposan el akar készülni. — Jóllehet — mint minden adott alkalommal hozzátevé . . . különben én »született politikus vagyok.« És hogy érvényesülhessek . . . éppen csak idő kérdése. * Mikor Zoltán urfi Bogárfalva községébe poty- tyant ... és a téli esték összejövetelein kiöltözve kifenve megjelent ... az asszonyok, a leányok, az öreg emberek, úgy mint a fiatalok szájtátva hallgatták. — Okos ember! — Nagy politikus. — Nem hiába, hogy a neve is Kortes. Hanem aztán . . . mikor szörnyülködve veszik észre, hogy ott, a hol Kortes ur van, soha . . . egy pillanatra se’ juthat más emberfia szóhoz . . . hogy ott, abban a társaságban, a hol ő, mán mint Zoltán urfi kegyeskedik megjelenni ... ott ugyan másról, mint politikáról nincs szó, nem folyhat beszéd . . . no akkor érezni kezdették, hogy ez az^ állapot valami lehetetlen állapot . . . — Pártunk politikája. — Párttaktika! — Párt uralom 1 — Obstrukció! — Teknikai kényszer. Zubbony . . .! — Általános, titkos! — Véderő. — Sajtópolitika . . . Oh ezek a politikai kérdések csak amolyan detál kérdések valának. De milyen, de menyi kárdinális alaptételek várakoztak még. ügy szakadt a szó belőle, mint a lyukas zsákból — a köles. Először megpróbálták a társaságban . . . más felé csavarni a beszédet Mit sem ért! Zoltán urat nem lehet obstrukcióval kihozni a sodrából. Az agyonbeszélés — neki bliktri. Aztán ásitoztak az asszonyok, a jányok. Nagyokat ásítottak. Semmi hatás. Végre . . . mikor már hallották messziről a Zoltán urfi lépését . . . szétrebbentek. A hova Zoltán urfi betette a lábát ... ott szétrebbent, káfmorrá vált — a társaság. Láttatok-e nyájas olvasóim, mikor a keselyű kóválygására megriad a szárnyas nemzedék és remegve bújik rejtekzugába . . . úgy rebbent szét a leány sereg, mikor Zoltán urfi, a született politikus közeledett. * Csak egyetlen leány türelmes még mindég, a Zoltán urfi politika előadása irányában Az hallgatja. Az rendithellen. Annak van érzéke ... a politikához. Ha férfinek születik . . . biztosan hires politikus. De hiszen csak legyen a nőknek szavazati joguk. És lesz, lesz nagysádkám. Lenni kell, ha ég föld megmozdul. Justh Gyula biztosit róla. Már pedig Justh! — Mert a feminizmus — az is merő politika. És Zoltán urfi be is vezette az ő hűséges hallgatóját ... a nő politikába. A feminizmusba. A nő emancipációba. Szinte összenőttek. Szinte elválhatatlanokká lettek . . . A leány nem volt már a tavasz pompájában. De leányos érzései, vonásai megmaradtak. Az első szerelmébe nem halt bele. Miért hogy ne próbálhatna még egyszer — szeretni. És szeretett . . .! És azt hitte, hogy az ő hűségét, az ő kitartását Zoltán urfi — viszonszeretettel jutalmazza. Szegény, bohó leány. Túlbecsülte nem szerelmét, de . . . türelmének . . . hűségének erejét. Mikor már-már jegyben jártak és Zoltán urfi napról napra szerencséltette házukat . . . akkor látta csak, hogy itt szakadni kell valaminek. Vagy a politikának, vagy a szerelem szálainak. Vagy ... de szakadni kell. Zoltán urfi most már egészen a politikának bolondjává lett . . . Egész szakadó nap a politikai küzdelemről és mathematikai küzdelemről és mathe- matikai bizonyosságáról beszélt. Beszélt . . . beszélt ... a rekedtségig beszélt És mindig beszélt. Szegény jó leány ásított. Aztán kéri. Aztán könyörgött, sirt, zokogott. Hasztalan! * . . . Végre is szivére akart hatni. Az első megérkezéskor mindjárt leültette Zoltán urfit . . . Kezét megfogta és kezébe tette. — Lássa Zoltán, mondotta egy galambnak bugásával, mi még szerelemről soha se’ beszéltünk. — A szerelem politikájáról ugy-e ? Mert a szerelemnek is van — politikája. De még milyen politikája ! — Olyan szép, fönséges jelenet az, mikor azok, akik szeretik egymást, a szerelem érdekességéről, tartósságáról beszélnek . . . — Oh . . . hát még mikor a férfi és nő találkoznak politikai meggyőződésben ... A pártállásban. Zoltán urfi már szavaló pózában vágta magát és úgy beszélt.
