Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)
1911-05-14 / 19. szám
4 MAGYAR FÖLDMIVELŐ D GAZDÁK VILA a A. S A Csanádi alispán meg a szegényember. Vertan Etele, csanádmegyei képviselő beszélte el a következő kis történetet. Csanád vármegye az utóbbi esztendőkben munkásházakat építtetett. Mikor az emberek beköltöztek a vármegye házaiba. Hervay Lajos Csanádi alispán végigjárta a lakásokat. Mindenfelé igen hálálkodtak neki a hajlékokért. Az egyik lakásban az alispán két öreg cselédet talált, egy szegény embert, meg a feleségét. Mikor körülnézett a lakásban, mindjárt látta, hogy Nincsetlen Jánoshoz nyitott be. A szobában nem volt egyéb bútor, mint egy fenyőfából összeszegezett gyalulatlan asztal, két szék, meg az asszony lánykori ládája. Ágynak-minek hire sem volt: a sarokba vackoltak s ott hevert a suba, a szegényember derekalja, vánkosa, takarója. — Megvannak elégedve a lakással? — kérdezte az alispán. A szegényember nagyon hálálkodott. — Ilyen szép portáról nem is álmodtunk. Lakásunk van gyönyörű, csak már most kereset is kellene hozzá. Meguntam már a napszámos-munkát, meg aztán már nem is nagyon bírom. Egészen más volna, ha a maga kezére dolgozna az ember. Ha módom volna hozzá, bérlenék két hold földet, hagymát ültetnék belé, aztán majd csak megsegítene a jó Isten. Csak hát hogy kétszáz pengő kellene hozzá, az meg nagy pénz: ki adna kétszáz forintot egy ilyen szegény embernek, a kinek a két kezén kívül semmije sincsen? — Hát aztán, ha a kétszáz forint megvolna, meg tudna élni a bérletéből ? — Úgy gondolom, nagyságos uram. Az alispán jószivü ember. — Hát én hozzásegítem kigyelmedet a kétszáz pengőhöz — mondotta. — Azután majd meglátom mire megy vele. Másnap annak rendje és módja szerint nyélbeütötték a dolgot. A szegényember váltót irt alá s az alispán kezességével megkapta a banktól a pénzt. Fogadkozott, hogy becsülettel visszafizeti, csak azt kérte, hogy őszig adjanak időt neki. Megtették azt is. Ez volt márciusban. Az alispán rég elfelejtette az egész dolgot, mikor egyszer, őszre járt már az idő, beállított a hivatalába a szegényember. — Azért jöttem, nagyságos uram, hogy beszámoljak a kétszáz forintról. Kigombolkozott s letett az asztalra kétszázötven forintot. Ennyit fizetett nagyságos uram a hagyma. — De hát ebből még ki kell fizetni a kétszáz forintott. — Rendbe tettem én már a bankban a dolgot. Kifizettem az adósságomat, itt a váltó. De még a . kétszász forint elég se volt. Drágák voltak az idén a földek. Kellett még hatvanöt forint. De már azért nem mászkáltam a nagyságos ur nyakára. Nem is volt rá szükség, mert hogy már kétszáz forintom volt, könnyű volt hozzá szerezni még hatvanötöt, csak úgy becsületre. De már azt is visszafizettem. Éltünk is azalatt, úgy hogy ez a kétszázötven forint tiszta nyereség. Megtanakodtuk már az anyjukom- mal, hogy jövőre három holdat bériünk, aztán ha a jó Isten megsegít, nem zselléreskedünk sokáig a más földjén, hanem a magunkén gazdálkodunk. Mert szép az, nagyságos uram, ennyi pénzt kihozni a hagymából, igaz, meg is dolgoztunk érte, de mégis csak más, ha a maga földjén van az ember. A bokrok metszése. A bokrok metszésénél a következő szempontok a mértékadók: 1. A pöszméte fiatal hajtásai hozzák a legszebb és legszámosabb gyümölcsöt, azért ezt nem kellene megmetszeni. A metszés inkább kettős vagy öreg hajtások eltávolítására szorítkozzék. Ha a fiatal hajtások nagyszámban vannak, akkor néhányat teljesen vágjunk le, hogy a levegő és fény a gyümölcshöz jusson. 2. A málnát sohasem szabad úgy metszeni, hogy az egyéves hajtások hosszának a harmadrésze, azaz a hegyei leszedessenek. Mert ezeken vannak a rügyek, a melyek a legjobb gyümölcsképződményeket fejlesztik, ezeket helytelen metszés esetén szintén leszedjük. Csak annyira kell a málnabokor hajtásait kurtítani, mint amennyire a hideg folytán úgyis elfagytak. A metszést rendesen március hónapban ejtjük tehát meg. Kertészeti értelemben vett metszést egyáltalában nem alkalmazunk, hacsak a kitermett vesszőknek szüret után való levágását nem tekintjük annak. A málnát csak egyszer metszük, ültetéskor, amikor is az egyéves hajtáson csak két szemet hagyunk meg. A vizkeresés uj módja. Körülbelül egy évvel ezelőtt Dienert párisi mérnök a francia tudományos akadémiában egy találmányát mutatta be, amelynek segítségével a földalatti vizereket és forrásokat fel lehet kutatni. Ezt a találmányát időközben annyira tökéletesítette Dienert,hogy a gyakorlatban ma már hasznos alkalmazást nyer. A készülék lényeges része egy mikrofonos hallócső, amelyet egy darabon a földbe ásnak; ez a cső a földalatti morajt felfogja és a megfigyelőnek a füléhez vezeti. A cső segítségével a viz folyásának a moraja egészen jól hallható, sőt az áramlatok erőssége is tisztán megkülönböztethető. A folyóvíz csörgedezése mintegy a szél zúgásához hasonló hangot ad, az egyenkint lehulló vizcsöppek pedig kis harang csengésére emlékeztetnek. Páris környékén a vízvezeték hangjának megfigyelésével foglalkoztak és a víznek a csövekbe való áramlása tisztán észrevehető volt, mig a cső nélkül a legkisebb neszt sem lehetett hallani. A Marne folyónak egy eddig vízben szegény völgyrészletében a készülék segítségével két forrást fedeztek föl 15 méternyi mélységben. Az uj találmány azonban nemcsak a források fölkutatására lesz használható, hanem a hegyszakadékokban szerencsétlenül járt turisták segélykiáltásainak a felvételére is alkalmas lesz. A szerelem. — Szeretsz ? — kérdi az ifjú. — Nem ! — felel a lány. — Az életem a tiéd. Szeretsz ? — Nem szeretlek! — Lehozom a csillagokat, a napot, a holdat. Fogsz-e szeretni ’? — Nem! — szól a lány. — Ha a feleségem lész, boldog leszel, mint az angyal lók. Szeress 1 — Nem szeretlek! — Neked adom a pénztárcámat, az összes vagyonomat! Szeretsz? — kérdi az ifjú. — Szeretlek I — És mosolyogva az ifjú nyakába borul.
