Magyar Földmivelö, 1911 (14. évfolyam, 1-43. szám)

1911-01-08 / 1. szám

1-ső szám. Szatmár, 1911 január 8. FELELŐS SZEBEESZTŐ ÉS KIAI)ÓTl’LA4llft\0S : BODNÁR GÁSPÁR Előfizetési árak: Egész évre . . . . . 4 koron». Fél évre ... : . . 2 I Negyed évre . . . i Megjelenik minden vasárnap Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMÁR, Arany János-utca 17. szám. A magyar újságírók atyamestere. — Kaas Ivor báró. — Meghalt, eltemették a magyar újságírás atyamesterét! A haldokló esztendőnek, múlan­dóságra emlékeztető utolsó óráiban temették el Magyarország legnagyobb, legkeresztényibb, legeszményibb — és legmagyarabb publicistáját, politikai és társadalmi íróját. Bölcsője nem magyar földön ringott. De a mint ifjon. az élet reggelén megérintette a magyar levegő, a mint csörgedező vérébe vegyült a magyar föld ize —^ attól a perctől úgy magyarrá forrott, izott vére, csontja, agyveleje, szive, hogy mikor most le­eresztették a magyar föld ölébe, a nemzet mondotta ki ítéletét: — Magyar volt a lelke. Minden idege. Agya, szive. Keresztény és nemzeti. Vagy nemzeti és ke­resztény a legteljesebb összhangba olvadva. És ez nagy, hatalmas Ítélet. Olyan nagy, a milyen nagy és hatalmas lehet a toll, a penna, a mely a kereszténység gyökerétől egy percre sem sza­kadt el. És éppen azért maradt utolsó lehelletéig — magyar is. Lelke lobogott a faji, a nemzeti öntudat és hév tüzében. De ugv. hogy mégis be tudta illeszteni a legnemesebb érzékkel népe hivatását az európai keresztény világnézetbe. Az oroszlán bátorsága, szava és szerelme szólott írásaiban valahányszor a keresztény világnézetről és nemzete jövendőjeiről szólott... Irt... A mi édesen zengő szép nyelvünkön, a mely remeke a világosságnak, tehát a közérthetőségnek. A szabályosságnak, elevenségnek, hajlékonyságnak és hangzatosságnak. Szólott és irt. A tollat, a pennát lehet sokféleképen forgatni. Tintába, vérbe, lúgba, hajnalhasadásba, mézbe, vi­rágba, szeretetbe avagy gyűlöletbe mártani. Kaas Ivar előbb mindig az igazság kristályában az önzetlense^fcrejébe áztatta meg. Minden más csak forma volt, nj^wben igazságérzetét, megveszteget- hetlen egyen«^Bgét^*kérlelhetlen logikáját meg­jelenitette. V Egész lelkét, nemzete lelkét, egész keresztény meggyőződését, gyémánterős keresztény hitét bele- öntötte Írásába. Velük összeforrott. Összeolvadod. » » * MágVarországon, — ha valahol az ilyen újság-' irás, az ilyen lélek, hit, remény és akarat érvénye­sülése — a kereszténység, a magyarság, a nemzeti erősség uralmát jelenti. S mikor végig mérjük tekintetünket a magyar újságírás mai, modernnek nevezett újság tartalmán, képviselőinek, munkásainak telt, tultengésben er- nyedő sorain: megdöbben a szivünk. Félelem és aggódás hulláma hozza zajlásba lelkünket. Vájjon nem-e annak dobogó szivét hántoltuk el, a ki a maga nagyságában, ellenségeinek szemei­ben is úgyszólván képviselte a mi legszentebb ide­álunkat, eszményeinket? Vájjon nem annak a hé­rosznak hullott ki kezéből a penna, a ki még azok­ban a kezekben a bibliával és nemzete történetének szellemével őrködött a kereszténység és nemzeti eszme testvériességén ? Vájjon nem az utolsó nagy alakját hántoltuk el annak a tiszta, puritán léleknek, a ki az eszmét, a hitet, a sajtószabadság hatalmát, a toliunk félemletes erejét... a maga emelkedésének és anyagi izmosodásának javára, sohasem használja fel? Bizony, hogy ennek a bucsuzásnak gondolatára is megdöbben az ember, a hivő, a nemzeti érzések­kel telt ember lelke. * * * A nagy atyamester életének utolsó idejében már csak hordó-széken juthatott emberek közé. Oda vi­tette magát többször a városligeti fasor közé. Ott, abban a székben ült nagy, fényes leikével, roncsolt testével, kopott, egyszerű, polgári ruhájában. És a mint ott ült a hullámzó embertömeg utján, kiválik egy éltes nő. És egy krajcárt dob a nagy Írónak ölébe. Azt hitte, hogy — koldus.

Next

/
Oldalképek
Tartalom