Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)

1910-04-03 / 13. szám

Megjelenik minden vasárnap.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMÁR, Arany János-utca 17. szám.

FELEI ŐS SZEBEESZTÓ ÍS KIADÓTELAJIinNOS :

BODNÁR GÁSPÁR

Előfizetési árak:

Egész évre

........................4 koron?.

Fé

l évre.............................2 »

Ne

gyed évre...................1 *

Sírjatok!

Sírjon minden jó lélek, a ki érti és érzi, mit jelent a maroknyi szinmagyar fajra nézve egy csepp vérnek vesztése is.

Eltelve fajom iránt való rajongó szerétéből, megeredtek az én könnyeim, mikor szájról- szájra száll nagy busán a megrázó jajszó:

— Egy viruló magyar község, szinmagyar falu, nincs többé!

Összeégett, szénhullává feketedett négyszáz ember. Szép virágszálak, magyar leányok, sudár növésű fiatal tölgyek, magyar legények...

Sírjatok és sírjunk mindnyájan, akik érezzük és értjük: mit jelent, ha a magyar nemzet fájának gyökeréből száz és száz ilyen szálat: ily borzalmas módon tép ki a gyilkos halál meg- dermesztő csapása.

Magyarok nagy Istene! Maroknyiak vagyunk. Szinmagyarok, tősgyökeresek oly kevesen. A legnagyobb magyar, a csillagokból jósoló, minden egyes szálát, fáját oly remegve félte, hogy nagy szive még az apagyilkosnak is megkegyelmezni szeretne.

Azóta is remegve-félve, aggódva-remélve lessük, számláljuk mi szapora, mi a növése .'

Mert hajók viszik tőlünk tengeren túlra. És mi kérlelve, marasztva fájlaljuk — siratjuk.

Mert csemetéink sűrű sorában úgy markol a halálnak angyala, mint szép virágos kertbe, kibújó virágok mezejébe kegyetlen viharnak szele.

Es imhoi most, mikor hívők milliója a feltámadást ünnepli — egy viruló magva: község szénhullává leszen. Feltámadáskor feketévé válik a mi fehér szép husvélunk.

Jó Istenünk! Ne nyíljék zúgolódásra a mi ajkunk. Csak panasz van azon. Atyai szived nem tiltja a könnyet-panaszt!

Tudjuk, hogy mikor egyik kezeddel sújtasz: másikkal felemelhetsz.

Erre kérünk!

Emelj fel! Emeld fel azt a szegény népet. Még egyszer azt a szép, viruló községet.

A mi könnyeink is elfogynak. Kiapadnak, mert munkához, a segítés nagy munkájához kell látnunk.

... Vad vihar zúzta össze a madárfészket. A fiatal madarak leestek. Villámtól összeégtek. Az anya madarak sirtak-rittak. Es tehetetlenül nézték a széldult fészket. És jött egy öreg, nesztora a madaraknak és igy beszéle:

— Elég volt a jajból-sirásból. Azzal most már mit sem értek. Fogjatok munkához! Építsetek uj fészket. És várjatok, mig eljő az idő, hogy neveljetek uj nemzedéket.

Bodnár G-áspáx.