Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)
1910-10-23 / 42-43. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÓ 11 3L íJ 11. ^ ■H Ó-év estéjén __ Me gint egy lépés a mély sir felé Hova az esztendők; nyugodni térnek:. Ismét lehullott egy száraz levél, Zöld fajáról az ember életének:. Isten szeme. Az évek ezredéből megint haldokol egy. Az emberiség, a népek életének hajója tehát tovább halad. Ott áll az ember a révparton. Tűnődve, vergődve. A múltak fonalát ugyanis — úgy amúgy mégis csak félrevonja a történelem halvány mécsese. De a jövő! A jövő?- A jövőre egészen ráborul a nehéz, átláthatlan köd. Sorsunk teljesen el van takarva előttünk, A mi szemünk egy arasznyi térre sem láthat biztosan. Csak az Isten szeme lát mindent! ő reá nézve nincsen köd. Homály sincs. Távolságról sem tud. Sem a múltra nézve visszafelé. Sem a jövőt illetőleg — előre. Ő a századoknak egybefüzte és fűzi láncait. Ő nézi egyedül, változatlan az idők futásait. Isten szeme látta a népek keletkezését. És bukását is. A most élő népek, nemzetek sorsa is, ha még oly hatalmasok is ... bevégzett — Isten szemében. Isten szeme látja a népek óriási hullámzásainak közepette ennek a kicsi, csak talán egy maroknyi népnek, a magyar nemzetnek sorsát, hivatását, hanyatlását, emelkedését is. Elkerülhetjük e a szirteket? Az örvényeket. Eljutunk-e újabb hivatásunk kikötőjébe? Vagy romlás vár reánk? Mindezt... látja, szemléli Isten szeme. Hogyan leszünk, élünk a második ezer esztendőben ? Hogyan vagyunk már most, mikor csak annak első tizede tűnt el. Mikor az első ezer esztendő alkonya az újnak virradatával találkozott, ennek a nagy, történeti találkozásnak óráiban a nemzet ősz főpapja igy imádkozott: — Nemzetek Istene! E népnek volt sok bűne. De volt egy erénye. Téged, az Istent sohasem tagadott meg! Vájjon megvan, főleg megmaradt-e nemzetünknek e nagy erénye ? Isten szeme látja! Látja, hogy eszét vesztett társadalmunkban belevegyült az Isten, a hit, a vallás ellen való ádáz harc, törekvés. Isten szeme látja, hogy kíméletlen kezek tépik a szálakat, melyek a nemzetet nagy múltjához kötötték eddig. A nemzeti eszmét, a történeti Magvarország alapköveit döngetik — rázzák sokan kétes, veszedelmes kísérletekkel a szabadság, a kultúra, a felvilágosodás nevében ... Szociális életünkből éppen úgy, mint minden törekvéseinkből úgyszólván hiányzik a keresztény gondolkodás és a keresztény erkölcsi alap. Isten szeme már régen nézi ezt, mint távolodik a nemzet múltjának alapjaitól és mint vágja el jövőjét. És látja tehát, mit rejtenek méhükben a bizonytalan idők. .... Isten szeme szánd meg ezt a sokat szenvedett magyar nemzetet. Jó atyánk Irgalomra bírjon a jobbak imája és keserve! BffPMiért nem szereti ? Ádána koma, dühbe gurul, mikor valaki boldog uj esztendőt kiván — az utcán. — Miér’ haragszol koma azért. Iszen én még pénzt is adtam az elébb egy embernek, a ki megköszöntőtt. — Tudom. Láttam. A markába is nevetett, mikor meglátta a pénzt. És azt mormolta magában : — A bolond. Még meg is fizeti a /mentésemet. Keleti népek újévi szokásai. Nemcsak a művelt Európában ünnepük az uj évet, hanem megvan ez a szokás jóformán a világ minden népénél. A perzsáknál, — akik e tekintetben az egyetlen kivétel — az újév a gyász ünnepe. A vallás utasításaihoz híven, fekete és violaszin ruhába öltözve, bőjtöl ilyenkor a mozlim. Ezzel szemben a többi keleti nép még zajosabban és komolyabban ünnepli az uj esztendőt. Indiában január elsején már hajnalhasadáskor megkezdik az ünneplést. Miután az újévet üdvözölték, a braminok felkeltik az alvókat; a nők nagy sietséggel a tisztogatáshoz fognak, minden porszemet eltüntetnek, a mi az elmúlt esztendőre emlékeztet. Mindenen túladnak, a mi régi; a konyhát is uj berendezéssel látják el. Az uj edények igen fontos szerepet játszanak a további ünneplésben. Rizst vagy tejet főznek bennök és a főzés eredményéből következtetnek az újév szerencsés vagy szerencsétlen voltára. Ha a tej gyorsan felforr, úgy ez szerencsés jel; ha kifut vagy az edény elhasad, kedvezőtlen a jóslat. A kinek a rizs szerencsét jövendöl, az juttat belőle barátainak és a főszereplőknek: teheneinek is. Mert az ünnep második napját ezeknek szenteli a hindu: leveti magát előttük a földre és hálából virágot visz nekik.
