Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)
1910-10-16 / 41. szám
XIII. évfolyam. Szatmár, 1910 december 18. 41-ik szám. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMÁR, Arany Janos-utca 17. szám. 1 FELEIŐS SZKRKKSZTÓ ÉS KIADÓTULAJDONOS : BODNÁR CASPAR Előfizetési árak: Egész évre ........................4 korona. Fé l évre.............................2 » Ne gyed évre...................1 » Ha te úgy — én meg* így! (B) Az asszony vásárból jött haza. Karján uj ruhának valót hozott. Az ember, mikor meglátja, keményen rászól az asszonyra: — Már megest — uj ruha! Már újra a divat ördöge! Hanem az asszony kardos menyecske ám. Nem ijed meg a maga árnyékától. Két gömbölyű karját csípejére ereszti. Úgy áll elébe férje — urának. — Ha te agy — mondja hetykén, én meg igy! A minap is görbe utón jártál. Vesztettél is a kocsmában. Nem úgy, hékám! Együtt keresünk. Együtt is osztozkodjunk. Hát senki se higyje ám, hogy ez mese. A penna meséje. Valóság. Az élet valósága. Akárhányszor, de mennyiszer élő tanúja lehetünk az ily eseteknek. És az ilyen esetekre mondja a magyar közmondás, ez a nagy életfilozofus, bölcselő: — Átkos az a gazdaság, ahol a jármot két felé húzzák. Ez az átkos gazdaság nehezedik ma soksok családra. Veszélyes, pusztító, romboló tünete ez a magyar társadalomnak. Mert az ilyen gyógyszer, a minőt ez az asszony (sok asszonynak képviselője) alkalmaz: bizony hogy a köny- nyebb bajból is halálos betegséget okoz. Az ilyen halálos betegség viszi végveszedelembe, elpusztulásba a magyar családokat. Régi-régi igazság, hogy a tüzet nem lehet eloltani — olajjal, sem petróleummal. A férfi könnyelműségét sem szabad gyógyítani — még nagyobb könnyelműséggel. Van a nőnek más, hathatósabb, biztosabb gyógyszere. A magyar nőnek adott a jó Isten annyi sok szép tulajdonságot, erőt, okosságot, hogy talán annyit és olyat a föld egyetlen nemzete asszonyának sem juttatott. Hát éljenek evvel az isteni adománnyal. Hát hódítsák meg azt a férfit újra. És minden napra hódítsák meg — a család számára. Azt mondják erre a szóbeszédre az anyám-asszonyok: — Nem eleget sírok1 Hát talán éppen az a baj, öreg baj, hogy csak sírni tud az asszony. Meg panaszkodni. Fünek-fának. A szomszédoknak. Meg a piacnak. Nem igy! magyar asszonyok! Hanem úgya hogyan az okosság, a lelki éberség, az erély, de nem a tüzet élesztő szájaskodás, meg a könnyelműség diktálja. Ha a férfi — csára megy, az asszony fordítsa őt — ,,/ié“-re. De ne húzzák a jármot — kétfelé. A kik nem egyenlő mértékkel mérnek. A kereskedők nemcsak fizikai mérlegükön mérnek egyenlőtlen mérleggel, hanem eszük, gondolkodásuk mérlegén is. Rettenetes veresposzló számukra pl. a gazdák a községek és egyáltalán a nem kereskedő világ szövetkezése. Oly lármát csapnak szájjal és írással, értekezletekkel és magán érintkezésekben, hogy már csakugyan — még az is, aki eddig velünk fújta a nótát — megsokalja, sőt gyanúsnak találja.
