Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)
1910-07-24 / 29. szám
s MAGYAR FÖLDMIVELŐ Ki A SZERKESZTŐSÉG TELEFONJA. HB a a a Több tanító urnák. Elismerem, hogy szép számú olvasónk van önök közül. Ám még sem indokolt, hogy ilyen specialis tanügyi dolgot gazdasági irányú lapban tárgyaljunk. Másrészt: kérve-kérem önöket egyenkint és összevéve, ne bolygassák már ezt az ügyet. Mert csakugyan megharagszom. ’Iszen tiszteletreméltó a meggyőződés, de csak akkor, ha másnak, főleg ily körülmények közt és a jogosultság, a jog kétségbevonhatlansága mellett — tiszteljük másnak is nem csak a meggyőződését, de magasabb intencióját és szándékát. A perdöntő itt már csak a jövendő, a siker, az eredmény lehpt. Ezt pedig egy esztendő is megmutatja. 2. Az is fáj nekem, hogy önök nem mérlegelik a helyzetemet. Iszen a tanítóegyesületek hivatása szép, de nem arra való, hogy benne az elnök demagogus, tiltakozó masina, eszköz legyen. ’Iszen tiszta és meredő joggal szemben méltányosságra lehet hivatkozni — egy bizonyos határig. De úgy fellépni, mint azt önök első hevületükben képzelik: tragikusan komikus lenne. És különösen volt volna. Ettől pedig egész életemben tartózkodtam. Volt idő, mikor a kath. tanítóegyesületekre a kath. iskolák és elvek megmentésének lélekemelő harcaiban égető szükség volt. Mikor pár hét alatt szerveztünk, mert kellett szervezni. Hát jöhet még idő, mikor újra szükség lesz. Újra meg kell kenni kerekeit egy kis — olajjal. 3. Azok a fővárosi boulevard újságok, melyek ez üggyel igen rosszakaraluiag foglalkoztak, önmagukat büntették meg és tették csúffá, mikor a tárgy teljes ismerete nélkül annyi zagyvalékot összehord- tak, és személyes támadások terére vitték a dolgot. Mikor pl. az egyik apácákat kiabál, a másik megkacagtat (ha . az ügy oly komoly nem lenne), oly badarságokhal traktálja olvasóit. Szerencse, hogy ama lapokat komolyan senki sem veszi. Sulyok nincs és hangjukat már jól ismeri — a publikum. 4. Hogy az én nyilatkozatomból is citálnak, illetőleg teljesen félreértenek, azt mélyen sajnálom. Kiragadnak ugyanis egy passzust, de a tudósítás egész szövege mutatja, hogy cikkemet el se olvasták. ’Iszen akkor ismernék az iskolatestvéreket, a kiket tisztelek, magasztalok és érdemük szerint méltatok. 5. Mérget veszek rá, hogy az iskolatestvéreket Szatmáron is más hangulattal fogadják, ha arra a talajt nyíltan és annak rendje és módja szerint elkészítjük, megismertetjük őket. Tagadhatlan, hogy az egész dolgot máskép kellett volna lebonyolítani. Itt nem arról van szó, hogy megkérdezzék az iskolaszéket. Hanem, az egyháztanácsot és iskolaszéket, mint a kath. hívők képviseletét előre felvilágosítjuk. Ezzel a talajt készítettük volna elő. Ez az előkészítés olyan volt volna az ügynek, mint a tarlószántás a termőföldnek. De itt is csak méltányosságáról, prudenciáról és nem jogról lehet szó. így tessenek ezt felfogni. Mert a mérő másik serpenyőjébe is lehetnek sulyok. Csak mi nem ismerjük. 6. Meszlényi püspöknek küzdelmét a szatmári kath. iskoláért én jól ismerem ám. ’Iszen annak a csatatüznek kellő közepében voltam. Ha valaki tudni akarja, hát megmondom neki, hogy igenis én Írtam azokat a hétról-hétre megjelenő cikkeket — a fővárosi lapokban, a Szatmár és Vidékében, a Szamosban, a Heti-Szemlében, a Szatmár-Németiben, melyek védték jogainkat s ha kellett támadták ellenségeinket. A boldogult püspökkel együtt dolgoztam. Sokszor öreg este vittem fel hozzá cikkeim kéziratát. Mert ő fáradhatatlanul mindenben részaratást vett. Hát jól tudom, hogy a katholi- kus kulturadójaként megmaradt volna a kath. tanítók fizetése, ha még tovább és keményebben ütjük a vasat. De a bold, püspök ennek a harcnak eléje vágott. Nagylelkűen magára vette a súlyos terhet. Akkor még nem sejtette, hogy a jó Isten máskép határozott az ő drága élete felől. A kath. hívek közönyéről, hidegségéről meg ne beszéljünk. A hívek buzgósága ma megragadó. A tanítványok közt is volt Judás. Hidegséget, meg közönyt nem csak a világi hívek között találunk. Hát azért zárjuk el az egyház ügyeit teljesen a katk. hívektől ? Hová vezetne ez ? 7. Köszönöm a tanitó urak rokonszenvét, de az én álláspontomat vegyék egyszerűen kötelességnek, egyeneslelküségnek. És csak arra kérem önöket, ne értsenek félre. És hallgassák meg kérésemet. Én nem vesztettem el semmit. Mert nem vártam semmit. Es a jövőben sem várok ezen utón semmit. Csu- dálkozom, hogy ma olyan fehérholló számba veszik az őszinte, egyenes, nyílt szót. ’Iszen már régen megmondotta erre nézve Haynald kalocsai érsek a magáét, mikor papjai előtt igy nyilatkozott: Egy egyenes, nyílt, szókimondó papsággal bátran megyek a csaták diadalába. De egy hízelgő, keblében rejtett célokat hordozó testülettel — soha se tudom hová jutok. — Nos, majd ha jőnek a csaták, majd mikor a Jánus arcok az odúba húzódnak, akkor szögellik ki, ki az igazi — árva. Mosolygások — a rémület napjaiban. Nincs oly sötét kép, melyből vagy melyen egy pici kis napsugár, egv-egy mosoly ki ne kandikálna. A fekete halál rémes napjaiban is akadt mindig a múltban egy-egy derű. A mely derű talán azért tűnt ki olyan nagyon, pici volta dacára is, mert keservesen fájó könnyeken szűrődött át. * # * Sokan szimulálnak, (tettetik magukat) a járvány idejében. így a dologkerülők. Meg azok is, kik megsza- gulták, hogy... szesz kapnak. — Jaj, jaj. jaj — a gyomrom, jajongat egy béres. Mindjárt megöl a kolera. Az elöljáróság nem teketóriázott. Megkapta a bérest, bedugta a kolerás kocsiba. — Hajts a járványházba. És vitték. Mikor azonban a tett helyére érkeznek — rémülten veszik észre, hogy — a kocsi üres. A delikvens megszökött. Keresték itt is, ott is. Végre ráakadnak — a faluban ... Ott dicsekedett a templom előtt, hogy őt már nem foghatja meg a kolera. — Már miért éppen téged, kérdezik tőle. — Miér, mer azér’, hogy engem beoltottak. — Már hogy hol ? — A kolerás kocsiba, hát... * * * Egy diák ember meg nem igen akart az iskolába menni. Intézetben volt (internátusbán). Egy este egyszerre jajditja a gyomrát. Hogy bizony tán ő kolerás. Az orvos megvizsgálja. — Jó. Bemégy az uj kórházba. Lefekszel jó melegbe. Az ám, de az uj kórházba még nem feküdt senki. Bemegy hát a fiú. De csak nem akar lefeküdni. Hanem jelenti az igazgatónak, hogy ő megy a többihez. O már nem kolerás. — De akkor iskolába mégy holnap. — Megyek én igazgató ur. — De elébb a leckédet is megtanulod. — Megtanulom én — kitűnőre. És megtanulta. És iskolába ment. És kitűnőre felelt. Társainak meg azt mondogatta: — A mi intézetünkben nem érdemes kolerába esni. Találós mesék. Kérdés: Kicsoda az az ember, aki még a király előtt is feltett kalappal ül ? Felelet: A kocsis. Kérdés: Kicsoda megy Budapesttől Bécsig, úgy, hogy egy lépést sem tesz és meg sem mozdul ? Felelet: Az országút. MORVÁI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRO
