Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)
1910-01-16 / 2. szám
4 MAGYAR FÖLDMIVELŐ — Pista, maga engemet nem szeret. — Szeretem a szeretetnek égő hevületével, agyammal, szivemmel, akaratommal. — Hát akkor mire való ez a töprengés? — Nem tehetek róla ... — Mert huzza a lelkét a szivét valami érzés máshoz, másfelé ... — Máshoz ? — Igen máshoz! = Ne mondd ezt Ágnes. Ki lehetne számomra más. ’Iszen gyermekkorunktól fogva egymásé vagyunk. A katonaság ideje alatt is egymásé voltunk. Tisztán és igazán. Ezt Isten temploma mellett mondom. Őrangyalom voltál. Megmentettél és neked köszönöm, hogy tisztán tértem meg hozzád, mint ahogy elmentem. Tiszta lélekkel csókolhattalak meg újra. Hiszed-e ezt Ágnes ? — Hiszem ? — Hát akkor miért kételkedsz, miért gyötörsz ? — Mert szeretlek !-- Ha tehát szeretsz, úgy halld az én tervemet. — Hallgatom... — Elmegyek a tengeren túlra, Amerikáka. És dolgozni fogok éjjel-nappal. És megmutatom ennek a cudar világnak, hogy én is — ember vagyok. Hogy nekem is lesz mit aprítanom — a tejbe. — Elmégy ? — szólott a leány halálsápadtan. Elmégy és itt hagysz engem magamra. Tövissel akarod megtömni az én párnámat és kést akarsz döfni szivembe. A legény lehajtotta fejét és szótlanul bámult a leányra. — Elmennél, mondjad csak, suttogta a leány. Itt hagynád szegény özvegy anyádat, aki már életének utolsó napjait éli és egyedül neked éli. — Anyámat félted, anyámra gondolsz — te jólelkü angyal. Szereted azt az öreg asszonyt ? — Úgy, miként édes anyámat. — Szereted ? Azt a szegény, egyszerű, öreg zsellér asszonyt... — Kételkedel benne ? — Nem. Anyám is mondotta. De könybe borul a szeme, mikor arra gondol, hogy szegények, zsellérek vagyunk. — Már megint a régi nóta. Már újra az ismert muzsika. Hát hallgass meg engem. Észre se vették, hogy már a »Nagy-utca« végére értek. A nagy, százados hárs alá. Ott leültek egymás mellé a padra és a leány tanítani kezdi a legényt, akár egy bölcs. — Hallgass reám Pista. Te nem mégy Amerikába. Milyen bolond hit az, hogy csak Amerikában nem szégyen dolgozni. Barom munkát végezni... ott a feneketlen bányákban, a lelketlen gyárakban. Itthon is lehet és kell dolgozni. Itthon is az a jó Isten lakik, aki Amerikában segíti, őrzi az embereket. Dolgozni fogunk itthon is. Éjt napot egybe teszünk és dolgozunk. Keresünk, megtollasodunk és — boldogok leszünk. Ugy-e, te is boldog leszesz velem, általam. — Úgy érzem, hogy az lehetek. — És hogy megnyugtassalak, hogy szivedet le- csendesitsem ... hát Ígérem neked ... — Mit ígérhetnél már, Ágnes. — ígérem, hogy semmi just nem fogadok el az apámtól, mig mi ketten nem szerzünk annyit, hogy tisztességesen lehessünk, élhessünk. — Ágnes, ugrott fel ülőhelyéből Pista. A jó Isten szava szól lelkedből... — Úgy van! Sokat virrasztottam én ennek gondolatában. Sokat törtem fejemet. És most itt van... kiterítettem lelkerpet. Szólt a leány és megfogta a legény megbar- nult kezét. — Ez a kéz — úgymond — fentart engem, kenyeret szerez nekünk és megépíti a mi tűzhelyünket. — Ágnes, a jó Isten legyen a tanúm, hogy fentart és tűzhelyet épit. Te őrangyalom voltál, vagy és leszesz. * * * * Az esküvő csakugyan megtörtént. A jómódú leányt oda vitte Pista a zsellérházba... az öreg zsellér asszony tűzhelyére. Ágnes elhatározását semmi sem tudta megváltoztatni. A falu bámult. A rossz lelkek kígyó módjára suttogtak, találgattak, szúrtak, rágalmaztak. Az öreg Botosnak nagyon tetszett a gyerekek elhatározása. — Emberek lesznek ezek. Meglátjátok, emberek lesznek. Az öreg Botosné, Ágnes asszony sirdogált egy ideig. Aztán az ő arca is kividult. Mikor látta, hogy Ágnes mi paradicsommá varázsolta az egyszerű zsellér házat. Mikor vette észre, mily egyszerűen élnek, de hogy dolgoznak, munkálkodnak. Mikor könyes szemmel hallotta, hogy gyermekeiknek már a szövetkezetben tőkéjük kezd gyűlni. Mikor egyszer csak hire futott, hogy Pistát a szövetkezet pénztárnokává választották. Hogy már házat is épit... Akkor tanúbizonyságot tett ő is, hogy Magyar- országon is lehet ám dolgozni és boldogulni. Hogy a szegény tűzhelyen is (.megterem az elégedés fája és a fának gazdag gyümölcse. De két feltétel kell hozzá: Becsületes, józan. Istenben bizó, munkás, takarékos férj. És egy őrangyal, aki férjét nemcsak szereti, de érte él, hal — és asszony a talpán... A költő. A költő megkérte a fiatal leány kezét, de a kőszívű apa hallani sem akart erről a házasságról. — Önnek semmije sincs, — mondta ridegen. — ön megfeledkezik azokról a kőnyöradományokról, — vágott vissza büszkén a költő, — amelyeket hálás nemzetem, halálom után, özvegyemnek és árváimnak juttatni fog. HELTAI JENÓ. * Milyen az anya! Siirgőnyözött a fiú katonaságból, és már harmad ízben, hogy pénzre van szüksége, mert iszonyú a helyzete. Az öreg atyus rettenetesen kikelt. Mert ó bizony nem küld. A flu falnak állítja. Nincs annak semmi baja. — Ugyan atyus! Hát, hogy beszélhetsz olyan szívtelen — kérleli az anya. Hát nem látod a sürgönyön Írását. Hogy reszketett szegénynek a keze.
