Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)
1910-05-22 / 20. szám
2 MAGYAR FÖLDMIVELŐ a nemzet hősies küzdelmének megértését vagy legalább annak a megértésnek magvait. így vagyunk sok-sok más eszmékkel, jogokkal. Még törvényeinkkel is, — Jogot a népnek! kiáltják. És utána millió ajk zengi. De hányán tudják, érzik, vallják, gyakorolják, hogy a jog kötelességekkel jár. Mert jog és kötelesség elválaszthatlak És hogy jogot csak az élvezhet igazán, aki a kötelességét megérti és magasabb szempontból fogja fel. Ennek a felfogásnak, megértésnek és egyáltalán a nemzet, az alkotmány, a polgár, a választás és sok-sok más dolog teljes át és megértésnek meg van a maga útja. Ez utón fogjuk mi célhoz, az az teljes világossághoz vezetni — a magyar népet. Közmondások. « A szem mindig többet mutat, mint amennyit a szó kifejez. Boldogtalanságunkért mindig mást vádolunk. Pedig ha lelkiismeretünk őszintén és igazán szólhatna! Bizony megmondaná: mi magunk vagyunk legfőbb okai. Kereskedő uramék. Támadás yrvrvrvT a szövetkezetek ellen Százszor irtuk, bebizonyítottuk, hogy kereskedő uramék konok makacssággal a más háza előtt sepernek. A maguk baját, szemetét meg nem látják. Most újra neki támadtak az agrár-programnak és ezzel kapcsolatosan a szövetkezeteknek. Aki haragszik, annak nincs igaza. Régi igazság. Aki nem tud felül emelkedni a saját önző érdekén, aki elveszti nyugodtságát és tudatos cselekvésének alapjait: annak már csak a vergődés, a kiabálás, a harangkongatás, a gorombaság, sőt durvaság a fegyvere. Kereskedő uramék most már ilyenekkel dolgoznak. Szabadságot hirdetnek és ezt a szabadságot maguknak foglalják le. .Tisztességről beszélnek és ők a tisztességet nem tudják és nem akarják másoknak megadni. Valóságos hisztérikus állapotba jutnak, mihelyt: szövetkezetekről van szó. Pedig a hisztéria már betegség. Sokszor megfosztja a koponyát a helyes ítélettől és tisztán látástól. Helyes Ítélet nélkül és tisztán látás hijjával mérik, forgatják kezeskedő uramék is — a szövetkezetek célját és működését. Iratnak cikkeket a vidéki és fővárosi lapokban is olyan ügyes tollforgató egyénekkel, akik eleven szövetkezetét sose láttak. És mégis meg akarják etetni velük. Hát ez nem járja! Ezzel a magyar kereskedelemnek tisztességek haladást, tartalmat nem szereznek. Túl vagyunk már azon, hogy bizonyítsuk: a szövetkezés jogos, sőt égető szükség. Éppen a kereskedők érdekében is tisztitó, fentartóztató és tisztes versenyre szorító egyesülés. Hogy a szövetkezetek élete milyen? Azt nem a szenvedélyek és a reszkető önérdek szemüvegén kell megítélni. Miként a gazdavilág se azon ítéli meg a kereskedelemnek tisztes elemeit és képviselőit. A támadások, miket a kereskedők ily féktelen és éppen nem lovagias módon ujitgatuak fel: a szövetkezeti eszmét csak acélozzák. Gazda. A falu és a táncvigalmak. A magyar nép legsajátosabb egyéni vonását — az ő mulatságaiban, táncvigalmaiban, billétes báljaiban szemlélhetjük. Mi is lenne a magyar népből kedély, vigalom, vidámság, tánc, dal, költészet nélkül? Erre a kérdésre inkább gondolattal, mint szóval, Írással felelhetünk. Ám, mi már régen Írjuk, hangoztatjuk, hogy a magyar nép, a falusi nép táncvigalmai, báljai nem jó irányba csapnak. Hogy a szép, kedves népélet megnyilatkozásai korcsmái jellegüekké változnak, vedlenek. ? A falusi népnek nincs megfelelő helyisége, ahol báljait, táncvigalmait tarthatná. A korcsma nem az. Ezer ok mián. A korcsma veszedelembe, örvénybe viszi a népet. Lerázza, levágja azt a zománcot, ami a nép lelkén még meg van. És ? Nem engedi, hogy éppen ezek a népmulatságok fűzzék össze ismét azt a láncot, mely az értelmi elem és nép közt teljes szakadóban. Mi sokszor irtunk arról, hogy a községnek, a falunak gondoskodni kellene ily helyiségek építéséről. Ha egy generáció nem bírja, gyűjtsön több generáció. A szövetkezeteknek, gazdaköröknek kell ezt az eszmét kézbe venni — és dűlőre vinni. Persze, akkor minden községben alakuljon meg előbb — a gazdakör. B. G. A ravasz cigány. Egy kis község korcsmájában múlt vasárnap vigadó legényeknek muzsikált egy szál cigány. Ritkán gurult feléje a garas, de hát jobb vendég hiján csak húzta keservesen. Egyszer csak [belép a korcsmába egy gyüröttképü városi ember, bort rendel és egy forintot dob a cigánynak. Erre természetesen a cigány menten a kaputos vendég mellé szegődik. A legények egyszer-kétszer intettek feléje, de aztán dühösen felkerekedtek, hogy odébbálljanak Egyikük útközben visszaszólt a cigánynak : — Gyere velünk mocskos ! — Nem mehetek, — felelte csak úgy félvállról a cigány, — hisz’ látja kend, hogy állásban vagyok — Nohát akkor — kiáltott rá mérgesen a legény — verje ki a ragya a pofádat! A cigány mosolygott s alázatos hangon szólt a távozó után : — Jól van, jól! Én azért kendnek semmit se kívánok, meg egészséget se 1
