Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)
1910-05-08 / 18. szám
6 MAGYAR FÖLDMIVELÖ A szakharinnak semmi féle tápláló értéke nincs. Makacs, erőszakos, ridegen összetartó vegyü- lék. Nem bomlik fel még a strucc gyomrában sem. És változatlanul hagyja az emberi szervezetet. Nem adja ki magából a benne foglalt nagy szénértékeket. Sem az oxigént. Tehát nem akar együtt égni a testünkkel. Nem ad meleget, lángot az égésnek. Annak a nagyszerű életfolyamatnak, aminek élet a neve. Azonfelül neves orvosok konstatálják, hogy nagy mértékben, folytonosan használva már méreg. Különösen a szemideget gyöngíti. A látást teszi tönkre. És elsenyevészteti az idegeket. Az izmokat, az egész testet. Mert megcsalja a táplálkozó embert. * * * Mi más szerepe, hivatása van — a cukornak9 A cukor nem csak kellemes csemege, cuk- kerli, bonbon. Hanem elsőrendű táplálék. Tápláló értékben csak a zsir és alkohol. (Mer ez is táplálék a maga módja szerint. Például a ser. A szeszgyár mellett ott van — a hizlaló is.) A cukor, (persze itt is a mértékben való élvezés a regula) a legkitűnőbben simul az emberi szervezethez. A szénhidrát, az bizony derék dolog. És a cukor tartalmazza ezt. Kicsiny mennyiségben is erősítője, ujjáteremtője (a mindennapos kopás ellen) az emberi testnek. Méretekkel használva könnyen bomlik a gyomorban és ami fő hasonul át, mint a parancsolat. Porcikái tüstént szét esnek. És szalad rögtön mindegyik a maga helyére. A vérbe, az izmokba, a csontba, az idegekbe és velőbe. A katonaságnál próbát tettek. Nagyszerű eredményre jutottak. * * * Hát most ha e legtermészetesebb tápláléktól megfosztják a népet, a nemzetet, ha csenyevésszé teszik a generációt: nem valóságos csalás, sőt (negativ) mérgezés is? Pusztító, ölő szer. Aki nekem rezet ad arányárban, csal. Az is, aki hamis tejet, vajat ad. Mert tévútra vezet a táplálékomban. Megcsal. Hát igy kell felfogni és kezelni — a cukor és szakharin ügyet. És úgy is kell elbánni. t>gp. EH EE3 E2 HÁZIASSZONY. EES BSB H8H ■ □ n Nézd meg az anyját, vedd el a jányát... IV. Mily oktalanul cselekszik tehát az az anya, aki csak folyton azon aggódik, hogy leányának szép ruhája legyen. Hogy kényelemben nőjjön fel. Hogy valahogy meg ne erőltesse a munkában magát. Hogy nap ne süsse, mező tarlója ne karcolja, hideg szél meg ne fújja. Pedig a boldog és megelégedett élethez az edzett test is éppen úgy szükséges, mint az edzett lélek. Az én édes anyám minket, szép számú gyermekeket nagy lélekkel és edzett testtel nevelt fel. Ha arra került a sor, bizony még a fejszét is felvette, hogy fát csapjon, vágjon. Nem volt olyan nehéz munka, ami előtt visszahökkent volna. Minket is igy nevelt, nekünk is az ő szellemét, munkáját kellett követnünk. És ismerjük is a munkát mindnyájan. Abban élünk és boldogulunk. Az anyánk 70 éven túl. De ma is éppen oly dolgos, munkás asz- szonv — fehér fejjel, mint volt ifjú fürteivel. Hol vannak ma ettől a jelenségtől — a fiatalabb, újabb nemzedék asszonyai ? Az anyák nagyot, sokat vétenek ma leány gyermekeink ellen. Megölik majom szeretetükkel a jövő asszonyait, anyáit — előre. Aggodalmasan gyűjtik számokra a kelengyét. De a leányok vajmi ritkán vesznek ebben a munkában részt, ük nem szeretik a majorságot már. Régi elavult dolognak tartják a tiszta tallu gyűjtését is. Varrni nem tanulnak. Vagy készen veszik a ruhát a kereskedésekben, vagy ott van a varrónő. Jó pénzért ma minden megszerezhető. Sokan még azt sem tudják megítélni már : vájjon jól áll-e rajtuk a ruha? A ház körül való munkában nem vesznek részt. Azt mind az a szegény, jó bolond anya végzi. A fejőshez világért nem nyúlnak. Piszokban az udvar, gazban a kert. Iszen ma már virágot sem kell ültetni. Azt is adnak jó pénzért. Későn kelnek. Az a jó anya oda viszi a reggelit a szájukhoz. A főzés is a mama, az anyjuk dolga. A kenyér sütés? No hát hogy is próbálná meg. Az a kéz gyenge még a sarlóra, de még gyengébb a kenyérsütésre. Akárhány leány van, aki felnő és soha se’ próbálta meg a kenyérsütést. Azért jajdul fel a magyar társadalom, hogy a régi, hires magyar alkonyra jutott. Nincs! Csak fehér holló számra megy azon tűzhelyek száma, ahol még mosolygós, pompás házi kenyérre lehet akadni. Ebédet főzni? No az meg már éppen nem a mai leányoknak a mestersége. Önállóan vezetni a háztartást : arra legtöbb leány képtelen. így borul reá a leány nemzedékre az ölő unalom, tétlenség, elernyedés. Az unalom pedig boldogtalanság forrása. Csak a csapongó képzelet világban élnek. Sokan sarkantyuzzák ezt a képzeleti világot a rossz könyvek és újságok olvasásával. Sokakat, a falusi lányokat értem különösen félrevezet, elbolondit a város — gondolata. Jönnek a faluba látogatóba barátnői — a városokból. Cifra ruhába, elkendőzött arccal, tele émelygős, hamis érzelmekkel. És eldicsekszenek, a falusi leányoknak: mennyit keresnek ? Mily derék iparos jár körülöttük. Milyen reményeik vannak ? Hány ruhát varrattak. Hogy járnak a színházba. Milyen pompás dolguk van. És a többi. Pedig ezek mind szemenszedett hazugságok. Iszen rabszolgák ők. Fehér rabszolgák. Akik alig teszik be lábokat a városba — elesnek, elbuknak. Akik a fertőben élnek és a legszomorubb jövőnek néznek elejébe. Akik soha tűzhelyen nem fogják, mint feleség, mint anyák szép hivatásukat teljesíthetni. Hanem végig bolyongják a házakat, a városokat. És rendszerint kórházakban és más nyilvános helyeken végzik szomorú életüket. Hogy tisztes kivételek is vannak az nem változtat a dolgon semmit sem. (Folytatjuk.) Mester.
