Magyar Földmivelö, 1910 (13. évfolyam, 1-43. szám)
1910-04-10 / 14. szám
MAGYAR FÖLDM1VELŐ 5 szivszorongva vette észre, hogy mily eszes, munkaképes az ő faja. Milyen őszinte és egyenes észjárású ez a magyar nép. Aztán elkezdett töprengeni! Hogy lehetne ezt az elnyomorodott, elszegényedett hazát megmenteni? És mentői tovább töprengett annál inkább arra a gondolatra jutott, hogy lehet rajta segíteni, hogy még nem veszett el Magyarország, mert földje van és népe is élni való. Széchenyi István nagylelkűsége magához ragadott sok másokat is. Az országgyűlésen meg őszintén kibékült a király a nemzettel. Most egy csapásra Széchenyi István lett a nemzet vezére. A vezér pedig okosan úgy gondolkozott hogy először módossá, gazdaggá kell tenni a magyar népet. Ha aztán lesz módja, majd akkor áldozhat a művelődésre és külső fényre. Hej, ha megfogadták volna ezt a bölcs tanácsot a mi államférfiaink, bizony hogy máskép állanánk most. Azért úgy számított, hogy be kell hozni a közteherviselést, hogy t. i. minden emberfia adózzék e hazában. Fel kell szabadítani a jobbágyságot stb. stb. És kimondotta azokat a nagy szavakat: — Magyarország nem volt, hanem lesz! Vagyis: igazán csak ezután mutatja meg a, magyar nemzet, hogy módos és művelt is lesz. Széchényi maga jó példával ment elül. Összegyűjtötte a nemzet legtekintélyesebb embereit és megalakította Pesten a Nemzeti Kaszinót Ez a kaszinó olyan kör volt, melyben összegyűltek a nemzet kiváló férfiai, kik bizony edáig szétszórva, összetett kezekkel nézték a haza pusztulását. Itt, e körben beszélték meg az országos dolgokat, ügyeiket. Csakhamar a vidéken is keletkeztek ilyen kaszinók, körök. Hej, a haza sokat köszönhet e köröknek! A földmivelést is szivén viselte. Gazdasági egyesületeket hozott létre, lóversenyeket rendezett, hogy a birtokosokat jobb fajú lovak tenyésztésére buzdítsa. Széchényi munkája továbbá, hogy a Dunán gőzhajó jár, neki köszönhetjük Buda és Pest közt a világhírű, pompás lánchidat. Igazán elmondhatjuk, hogy a legnagyobb magyar egymaga többet tett, mint előtte egész nemzedék. Voltak ugyan olyanok is, akik gáncsoskodtak és Széchényi István fáradozásait úri passziónak, hiába valónak gúnyolták. (Akadnak ma is elegen ilyenek, kik a mi mai nagy munkásainkat igy gáncsolják.) Hanem Széchényi nem törődött ám velük. Folyton járt-kelt, tett, fáradott, irt, felvilágosított, áldozott — és bátorította a gyávákat. És a nemzet csakugyan neki is buzdult. Irigy szemmel nézték a magyarok ébredését a szomszédban. Az osztrák sógor megsokalta a magyarok boldogulását, most már erőszakkal elakart bennünket nyomni. A nemzet erre felébredt, mint egy alvó oroszlán és megrázkódtatta a földet. Ha bántják a nemzetet, ha földre tiporják... ez a nép erőszakkal, vérrel védi meg alkotmányát. Széchényi megijedt a vértől! Féltette nemzetét. Ő szelidebben, okos mérséklettel, kitartással kívánta nemzetének jogait biztosítani. De már késő volt minden! A nemzetet magával ragadta Kossuth ékesszólása, izzó beszéde. Beütött az 1848. önvédelmi harc... Fegyverre magyar! Dicső korszak következett, majd szomorú Golgotává vált a haza. A legnagyobb magyar az 1§48. esztendőtől fogva elborult elmével élt Bécs mellett. A nyugalom elméjét a nemzet leveretése után felvilágositá. Még reméleni is kezdett, hogy nemzete élni, virágozni fog., de mikor látta, hogy a fejedelem és nemzet nem tudják egymást megérteni, kétségbeesve adta ki nagy lelkét. A nemzet zugó jajjaival borult a koporsójára, országosan megsiratta ... És mikor a nemzet és király újra egymás kebelére borult, mikor az uj Magyarország élni kezdett, mikor a magyar láthatáron újra a szabadság napja sütött: csak akkor látta és érezte a magyar. hogy mit köszönhet Széchényinek, hogy ő teremtette meg voltaképen az uj Magyarhont. byp. rr Őskori telep Tatán. Kormos Tivadar dr. tavaly Tatán, az Esterházy-uradalom mésztufa-bányájában nevezetes őskori telepet fedezett föl, a hol a mammut, orrszarvú, hiéna, barlangi medve, ősló, szarvas és számos más állat csontmaradványával együtt a pleisztocén-korú ősember kétségbevonhatatlan nyomai fordulnak elő. A pleisztocénben bő vízzel előtörő hévforrások közelében, mocsarakban tanyáztak az ősállatok, a melyek ide csalták az ősembert is, a ki egyébként szívesen tanyázhatott a soha be nem fagyó vizek közelében. Rendkívül érdekes, hogy azokon a helyeken, a hol a legtöbb csont van, a források egyideig szüneteltek s itt szárazföldi eredetű lőszréteg képződött. Ezeken a helyeken élt az ősember, ide hordta vadászzsákmányát s tüzet rakva lakmározott belőle. Mindezt az össze-vissza heverő csontok, faszéndarabok s az úgynevezett konyhahulladékok bizonyítják, a melyek között számos kezdetleges kovakő, kovaszakóca és csonteszköz is van. Ezeket a tüzelőhelyeket később a források ismét elöntötték s hétnyolc méter vastag mésztufa-réteggel födték el. A felületen hevert csontokat a források nem mosták el, hanem szénsavas mészkéreggel vonták be. Kormos akárhány csontot talált olyan helyzetben, hogy egyik része a löszbe, a másik fele pedig a kemény mészkőbe volt beágyazva, kétségtelenné téve, hogy ezek a csontok nem utólagosan kerültek erre a helyre. Sajnos, a tatai őstelepből emberi csontok még nem kerültek elő, de megkerültek az ember ősi szerszámai. Nagyon érdekes kérdés az, hogy ezekkel az apró és tökéletlen szerszámokkal miképp ejtette el az ősember a mammutot. Kormos valószínűnek tartja, hogy az ősember a nagy vadakat verembe ejtette, olyképp, a mint a vadnépek ma is tőrbe csalják vadászzsákmányukat.
