Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-28 / 12. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 91 lopó semmittevés, butitó részegeskedés és szivet-lel- ket emésztő busongás helyet nem jobb volna-e felkelni a gyámoltalan lustaság puha sima bundájáról és serényen munkához látni, józanabb, erkölcsösebb életet folytatni ? Ha gazduramék nem temetnék a csap alá minden keresményüket s a vászoncselédek a szúnyoghálók helyett a kezükkel font és szőtt vászon ruhákkal is megelégednének, szóval nemcsak a mával, hanem a holnappal s az azt követhető »nem szereleim napokkal is törődnének, akkor bizonyára kevesebb volna a végrehajtás, kevesebb özvegy s árva sülyedne a végső nyomor iszonyatos örvényébe. Korántsem merítettem ki ezzel hibáitok meg- számlálhatlan voltát. Volna még bőven, de kóstolónak elég lesz ennyi is! Torkig vagyunk úgy is velük! — Itt most csak az öregebbeket soroltam fel amúgy hevenyében, hogy mintegy kézen fogva vezesselek benneteket ama igazsághoz: ki mint vet, úgy arat, hogy sorának ki ki maga a kovácsa. Ebből aztán már könnyű kiszemelni a tanulság gyöngymagvát hogy t. i. népünk boldogulásának, a megelégedett falusi jólétnek maga a köny- nyelmü, sorsa, jövője iránt közönyös, csak a szomorú jelenet sirató, gyámoltalan magyar nép a leghatalmasabb kerékkötője. Ki tagadni meri, bizonyítsa be az ellenkezőt! Néptanító. A magyar nép — nem kalmár nép ! Ezt a régen ismert szólást mostanában mindig sűrűbben és sűrűbben hallhatjuk. Meg is van ennek is a maga oka-foka! Riasztani akarják a magyart a kereskedéstől, az önálló elárusitástól, a közvetítők mellőzésétől — és igy tovább. — Hiszen, ha a vásár a kereskedésre született polgártársaink ünnepére esik — igy szokták mondani nincs vásár. A gazda visszaviheti terményét; nem tudja értékesíteni. Ha szüretkor nem jönnek a cenzálok, a must nem kelendő. A magyar nép nem való korcsmárosnak, bérlőnek, egyszóval a magyar nép — nem kalmár nép. Hát ilyen alakban nem fogadhatjuk el ezeket az állításokat. Hiszen annyi igazság van bennük, hogy a magyar ember nem ért a tisztességtelen kalmársághoz. Nem született reája! A magyar megmondja az igazat, ha kárával is. A mi népünk kiváló tulajdona — a becsületesség és ennek testvére a nyiltszivüség. A magyar gazda nem ért a ravaszsághoz. Nem tudja a szinbort keverni. Fáj a lelke, hogy azt megrontsa. Inkább szereti a méréseknél is a ráadást, a szerzést, mint a lehúzást vagy lecsipést. Megmondja a lovára is, hogy el nem adná ő bizony, ha ez vagy az a baja nem lenne annak a párának. Korcsmárosnak sem való, mert sajnálja embertársát, tőle az italt inkább megtagadja, mintsem szerencsétlenné tegye. Bolond jó szivü, inkább kárt vall, csak romlást ne okozzák. így volt ez, ilyen volt a magyar és ilyennek kell lennie újra. El kell jőni az időnek, mikor a magyar becsületesség és tisztességtudás vezeti majd a kereskedést is. Akkor majd látni, érezni, tapasztalni fogjuk, hogy a magyar ember elfoglalhatja helyét e téren is. A magyar tudja, hagy az igazság az első, de van esze ahhoz is ám, hogy megítélje, mely szerint a mai világban a helyén való ügyesség, eszély csak módos okosság. Ha a magyar összetart: nem kell féltenünk a kereskedés terén sem. Bár megfogja tartani itt is házának első törvényét, hogy: »ne bántsd a másét!* Arról szó sincs, hogy meg ne állja helyét. Tudja meg tehát minden emberfia, hogy a magyar nem tökkel ütött e téren sem. Csak irtózik attól, hogy kalmárkodás közben olyan mocsok ragadjon rá, melyet ő nem szívlel, a mely levegőben ő élni nem tud. A magyar jelleme, természete olyan, mint a hattyúé. Ha ezt sárban, pocsolyában tartják elveszti kedvét, hófehérségét, egyenes, nyílt tartását. Vigyétek csak a tiszta, szabad vízre, majd látni fogjátok, hogy emelkedik, hogy szeli a hullámokat, milyen szép, mocsoktalan. A mai kalmár világban a magyar le van sújtva, el van nyomva, jöjjön csak egy tisztább, üdébb, emberségesebb kereskedő világ, majd akkor látjátok meg, hogy a magyarnak is van esze, éi’zéke, igazságszeretete, embersége és kellő ügyessége ! Mikor kezd a gyermek járni? Ezzel a kérdéssel foglalkozik egy francia folyóirat legutóbbi száma. Grancher professzor száz gyermeket figyelt meg; legtöbben 10—16 hónapos korukban kezdtek járni. — Különben nemcsak Grancher, hanem több gyermekorvos is azt tapasztalta, hogy a gyermekek általában ebben a korukban kísérlik meg a járást. Annyi bizonyos, hogy minél jobban táplálják a gyermeket, annál korábban tanul meg járni. Ha a gyermek e képessége késik, annak leginkább a csontképződés hiányossága az oka; az ilyen gyermek csontrendszere ugyanis olyan gyönge, hogy lábai a test súlyát nem bírják meg. Nem ritka azonban az olyan eset sem, amikor inkább ideges állapot játszik közre, nevezésen az eleséstől való rettegés. Általában nagyon eltérő okokra lehet ilyenkor következtetni, noha látszólag egyforma jelenségek mutatkoznak. Epen azért ajánlatos a gyermek első kísérleteit gondosan ellenőrizni, hogy esés közben legott kéznél lehessen a segély; néhány fájdalmas ütés a gyermeket annyira megriasztja, hogy kísérleteit néhány hétig sem ismétli meg. Mindenesetre érvényes pz az általános szempont, hogy ha a gyermek tizenöt hónapos korában sem kezdi meg a járást, bizonyára beteges állapot az oka; akár a lábak alkotásában, akár az idegrendszerében, vagy az egészségi állapotában van ilyenkor a hiba. Termékeny magszemek. Asszony nélkül hideg a ház, gyermek nélkül üres a ház, unoka nélkül csendes a ház, de ahol a ház se nem hideg, se nem csendes, se nem üres, ott családi boldogságot találsz. * Hanyagság többet ér a tudatlanságnál; rossz akarat többet a hanyagságnál.
