Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-21 / 11. szám
XII. évfolyam Szatmár, 1909 március 21 HÉTRÖL-HÉTRE. Egyelőre ! Igen egyelőre. Ki tudja menyi időre elinlézett- nek tekinthető — a szerb kérdés. Tehát a háború kérdése is. Nem hiába sütötték-főzték az orosz jegyzéket és az arra adott szerb választ, meg is érzik mind a kettőn a — zavarosság, a kétszínűség — írják az újságok, melyről mi hű tudósítást adunk. Oroszország ugyanis figyelmezteti Szerbiát, hogy Európa nem helyesli követeléseit és azt tanácsolja, hogy mondjon le területi ábrándjairól és maradjon békében. Főkép velünk jó szomszédi viszonyban. S mit válaszol erre Szerbia? Hogy tőlünk ez alkalommal, a Bosznia csatolási kérdés (anexio) révén semmit se követel: se területi, se gazdasági kárpótlást. De azért területi követeléseiről épen nem mond le, hanem azokkal a hatalmakhoz fordul, — dacára annak, hogy azok előre kijelentették, hogy ebbeli követeléseit nem hajlandók támogatni. Azonban bízik Oroszországban, amely az utóbbi időben Szerbiát pártfogásába vette s hiszi, hogy a jövőben se fogja elhagyni. E szerint Szerbia csak ezzel az alkalommal, csak az annexió révén és csak tőlünk nem követel területi kárpótlást, ami a józan ész logikája szerint azt jelentené, hogy mástól igen is akar követelni. És bizik Oroszország támogatásában, hogy a konferencián ebbeli követelését érvényesítheti. ixs hogy ez a bogár moszatol eszméjében, zúzájába, abból is kitűnik, hogy mozgósítását folytatja, sőt lázasan mozgatja és sanda szemét a szandzsák felé mereszti. Szerbia abban a reményben ringatja magát, hogy az összeülendő konferencián velünk szemben is érvényesülhet, mert Milánovics külügyminiszterük magyarázata szerint csak azért nem kér tőlünk Boszniából részt, mert nekünk, ő szerintük, még semmi közünk az annektált tartományokhoz mindaddig, mig Európa s persze Oroszország is, az annexiót jóvá nem hagyja. Világos tehát — írják magyar újságaink, hogy a szerb jegyzéknek sem tartalmával, sem magyarázatával nem lehetünk megelégedve. Nem szabad elodázgatni! Egy tekintélyes magyar újság ezeket írja: Nekünk is, a szerbeknek is, de egész Európának, ha a háborút el tudjuk kerülni, a mi mindenkire nézve kívánatos, igen nagy és fontos érdekünk, L;.gy valósággal elkerültük légyen, ne pedig, hogy elodázzuk és fejünk fölé függesszük állandó veszedelemnek. Ez rosszabb lenne a háborúnál, mert lehetetlenné tenné a béke biztos munkáit, a mire mindnyájunknak szükségünk van s a mit még egy hábou árán is biztosítani kell magunknak. Az ám, de Szerbia bujkál. Ö tudja miért. Az tűnik ki minden jelből, hogy Oroszország tanácsolja neki, hogy ne lépjen közvetlen érintkezésbe Ausztria- Magyarországgal, hanem válaszát is Oroszország közvetítésével adja meg, Wekerle. Az adójavaslatokat letárgyalta az országgyűlés. Az utolsó szakasz után a képviselőház tagjai — párt különbség nélkül — lelkes tüntetést rendeztek Wekerle Sándor miniszterelnöknek. Meg is jegyezte egyik újság, hogy ilyen csudát is csak Wekerle tud előidézni. Mert adójavaslatokért bizony örülni, éljenezni nem igen szoktunk. A nagy közönség is rokonszenvvel és bizalommal kisérte az adójavaslatok tárgyalását, bár egyes újságok, gyűlések mindent elkövettek — a népszerűtlenségéért. De itt a Wekerle egyénisége is súlyként nehezedett — a mérlegbe. Bízott a nemzet az ő igazság- szeretetében, nagy tehetségében, pénzügyi kapacitásában. Ő az az ember hazánkban, aki fényesen igazolta, miként lehet tehetséggel, munkával, lelkiismeretességgel a polgárházból a nemzet vezetésének élére jutni és az ország legnagyobb érdekeinek szálait kezében tartani. Az adó-ügy nem politikai ügy. Nagy nemzeti, társadalmi, szociális ügy, mely-