Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-26 / 51. szám
KJ. 416 MAGYAR FÖLDMIVELŐ 6 ■ A KANDALLÓNÁL. 9 Szép _<£>_ ranka. — Eredeti regényünk. — Irta : Bodnár Gáspár. IV. Gyönyörű őszi este volt. A csillagok már sűrűén ellepték a még mindig üde kék égboltot. Mosolygásuk, ragyogásuk egy cseppet sem árulták eb hogy a természetet már érinti az október lehelleit,. Pedig az ősz bus fénye öntötte el a hegyeket, erdőket és mezőt. Két ur sétál az utcai fasorok alatt. Az egyiket már jól ismerjük. A festő alakja. A másik őszbe- csavarodott úri ember: a bányafőnök. Már jó ideje sétálgatnak. Mi azonban csak most vesszük észre őket, mikor halljuk a festőnek ajkáról — Elviszik a szép Arankát. — Jól mondja, igazán szép Aranka. — Ugy-e tanácsos ur? Ezt a leányt a gráciák kedvelik. Isten két kézzel szórta, pazarolta rá áldásait. A tanácsos ur elmosolyodott hamvas bajusza felett édesden: — De festő barátom, már régen veszem észre, hogy nagyon érdeklődik Aranka iránt. — Nem tagadom, felelte a festő nyugodtan. Viharos múltak ideje után jöttem ide szülő városomba. Már alig ismertem valakit. A temetőbe kellett mennem, hogy ismerősökre akadjak. Bejártam F.mépa legnagyobb városait és megfordultam a szalonok bóditó levegőjében és káprázatos fényében. Láttam világhírű szépségeket, volt módomban viszonyt-viszonv után szőni — és e kéjgázban undor fogott el az élet iránt. Hazugság minden itt e művelt világban. Hazugság a szépség, mert festve van. Hazugság a szerelem, mert a csalódás mérge van kelyhében. Hazugság az ambíció, mert csalódásba kerget. így jöttem haza, ilyen érzelmekkel. És itt egyszerre egy szebb, jobb, nyugodtabb jövő álma suhant át a lelkemen. Gyermek korom óta ismerem itt a tavaszi, nyári, őszi és téli erdőt. A csöndes, a viharral vert erdőnek minden hangját, beszédét, visszhangját és suttogását. Ide bújtam el a világ zajából. A fórumról. Oh a fórum, a társadalom! A fórumon most annyi büszke jelszót ordítanak. Egyszer ez van a divatban, másszor más. És mindegyik csak arra való, hogy az emberek érdekét szolgálják és hiúságát kielégítsék. Azt mondották nekem nősüljek meg. Nősülni! Mintha azt megtenni éppen olyan könnyű volna, mint tanácsolni. Elolvastam életemben száz és száz könyvet. És sokat megértettem. Tudtam, mi tartalom van benne. De hogy a mai úri leányok szivében mi legyen — azt ugyan senki sem tudhatja. Ötven felé jár életem. És vissza néztem, összerezzentem múltam képeinek látásán, de érzem, hogy még mindig előre is nézhetek. Ilyen hangulatban tűnt fel egyszerre előttem * szép Aranka. Ott a nyír erdőben, a fenyvesek zson* gásai közt. Már hallottam róla. De most, mikcr előttem állott: egyszerre villám villámra vág elő*' tem. Arcának romantikus kifejezése mintha megszólaltatta volna busongó lelkemet: Ez az, akit kerestél és nem találtál. A természet egyszerű gyermeke. Az erdő patakjának szelíd nefelejtse. Virág himporral és nem festékkel. Szív tele egyszerűséggel és őszinteséggel. Táncra kértem. Akkor tudtam meg, hogy menyasszony. A szivembe nyilallott, az agyam közepébe. De táncolni vittem. Fürtös haja hullámosán omlott vállaimra. Minden mozdulata fecske suhanása, levélnek rengése. Mosolygásában des csodálkozás, szemében őszinteség. És szólottám ki. Követelő termete egyszerre parancsolom, királyul lett. A szemében dacos tűz lobogott fel — szivem rt, vert, de éppen oda nem jutott el, hova jutnia kell. Hogy nem jöttem elébb. Hogy nem ismertem korábban. Elvittem volna egy rejtett fészekbe. Távol szem és világtól. És tanítottam volna, mint mester a tanítványát. Most már ennek is vége. Tudom, hogy vége. Lehetlenben hinni már nem tudok. Az öreg tanácsos meghatva hallgatta a festő szavait. A csillagos ég nagy, fenséges kárpitja alatt egy halandó szivének megnyílása.... ünnepélyes hangulatban ringatta a hamvas fejű embert. Keresett érzéseket, szavakat, hogy összhangba hozza lelküle- tét a verőfényes őszt élő festővel, de nem talált. — A mi leányaink még mindig romlatlanok — szólt végre halkan, csendesen. De ki tudja nem érkezik e ide is el a levegő, mely telítve van méreggel, miazmával. Aranka köztük a rózsakirályné. Ezt itt mindenki tudja. És elismeri. És ha látná női kézi munkáját. Valóság csudá§ga űgves kéz. Pedig ‘eiii lartHGlhMfS'latBt- SSŰvésznő. Finom ösztöne vezette. Önképzése és ösztöne tette valóban mfívészszé. — Még ez is, kiáltott fel a festő édes csodálkozással. Nem hiába, hogy az ő lénye tanított meg végre a munka filozófiájára. . . A kolomp tompa hangja hallatszott most. A hegyek oldalain kigyult a világ. A bányászok indultak a sitre A föld mélyébe, feneketlen gyomrába. Kezükben a fonca, a bányamécses. Mint egy egy •eszkető csillag fut, szalad az erdő sötétlő árnyában & v egy mecses. \ tanácsos és festő meleg (Folytatjuk.) kézszoritással váltfTOSEG B IS H TELEFONJA. V . a 1- ’vn mindent kell tudni égy szerkesztőségen : 3: nyü 1 Még ilyeneket is? kérdeznek. Hát utána jár- nk Az a dal körülbelül igy f'est: Eszem azt a kis kezedet Mékkel Írtad az. levelet. A madár is dalolva ir, Illatot ir a rózsa is. Eszem azt a kis kezedet írj egy rövid kis tevelet. Eszem azt a kis kezedet Mér’ nem Írsz pici kis levelet. Egyetlen egy szó is elég Csak azt ird meg szoretsz-e még. A szöveg nem lehet hiteles és jó. De nagyjában vissza adja, amiért kegyed olyan meghatóam érdekes levelet irt. Budapest. Stréberi hajlam és semmi más. Hagyjuk tutni. — Földmivelő. Mit tud az ön rokona oly sok ideig tanulni? Arra pedig idő kell, mig megtanulja, hogy kell az igazságot megfogni és kiforgatni — Olvasó-köri tag" Hát bi- .ony vannak emberek, akik az' -t tolásodnak meg, mert az almafa virágából is k'i tudják nyomkodni — a cseresznye szemet. Hogy és mikép ? Sajnos a^jelőttünk is titok. MORVA! JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRON. •2. V.