Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1909-02-14 / 6. szám

Megjelenik minden vasárnap

Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMÁR, Arany János-utca 17. szám.

FFlUt,S S/.KKH.SZT0 f.S klAHÓTLLAJItONOS :

BODNÁR GÁSPÁR

Előfizetési árak;

Egész évre . . .

. . 4 korona

Fél évre ....

. . . 2

Negyed évre . .

. . . 1

Mindent a mag'a idejében!

(Sz. F.) Vége felé járunk az idei farsangnak. A sok bál, estély, vendégnap még most egymást követi; aki csak teheti, mulat, szórakozik, mintha sohase virradna ránk a ham- vazó szerda és örökre eltűntek volna az élet egéről a felhők, melyek az idők változását jósolják.

így van ez farsang idején. És jól van igy. Hadd mulasson a magyarnép; főképen a fiatalok, akiknek ebben igaz gyönyörűségük telik. Annál is inkább, mert régi időtől fogva mindig a farsang volt a magyarnép igazi szórakozásának, mulatásának méltó ideje.

És hajdantan is a farsang volt az, amikor sok fiatal szerető szív talált egymásra s lett a bálterem egy-egy emberpár jövendő boldogságának a megteremtője.

Megépült a kedves, epedve óhajtott kis családi fészek és — vége lett a mulatságok, vigalmak idejének a farsangnak. Jött, közeledett a komoly arcú Élet. De nem jött vele nyomban a gyötrő gond. Elviselhető, könnyű volt az Élet terhe, mert a kölcsönös szeretet és bizalom volt az ifjú szivek otthonának, kedves fészkének szilárd alapja. Nem áhítoztak az ifjak mérhetlen magas igények, divatos viseletek után, de hitvesi szivük szerelmének drága kincse, egymásért dobogó keblük elégséges volt vágyaik teljesülésére. Boldogan, elégedetten éltek, mert önzetlenül szerették egymást. A gondviselő Isten volt az ő oltalmuk és jóravezérlőjük mindenkoron. !

így van ez most is a hamisítatlan, színtiszta, törzsgyökeres magyarnép körében. Szeretem hinni, hogy igy lesz a jövőben is. Mert ez a magyarság életképességét, erősödését és az ország fennmaradását, örökéletét biztosítja.

Egv rövid hét múltán eltöltöttük az idei farsangot is a maga rendje és módja szerint.

Volt idő a mulatozásra, a farsangi vigasságra szépen. Itt is, ott is vidám zaj, hangos muzsikaszó verte fel a téli idő komor, méltóságos csendjét. Hol ropogósra, hol pedig lágyan sirt a cigány hegedűje. Bele sírta a farsangi hangulatba ki-ki örömét, vagy bánatát. Sőt bátran állíthatjuk, hogy sokan mindakettőt. Mert igaz volt régen, igaz ma is, jussul maradt reánk, hogy: Sírva vigad a magyar!

Sírva bizony. A magyar embernek már a vérében van, vele született tulajdonsága, meg nem változtatható öreg szokása az, hogy a legvidámabb hangulat közepette, mikor jókedve már-már a tetőpontra hágott, akkor magához inti a cigányt s ráparancsol, hogy most egyedül ő neki húzza, az ő bánatos szivének keservét csalja ki hegedűje síró húrjaiból... Altassa el szivét, busongó lelkének fájdalmait... S mig lelke, emlékezete visszaszáll a múltba s elmeregve pihen meg a múlt zivataros, homályba borult percei, órái s napjai felett, addig fülébe zeng, majd szivéből fakad s ajkáról szól e gyönyörű szép, szivet rengető, fájó érzéstől dagadó népdal:

— Édesanyám is volt nékem...