Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-22 / 33. szám
33. szám. XII. évfolyam. Szatmár, 1909 augusztus 22. HÉTRŐL-HÉTRE A szent Jobb ünnepe. Ős Budavárában az idén is nyilvános nagy körmenetben hordozzák körül István első apostoli királyunknak csudásan fenmaradt Jobbját. Láttam. Látó szemeimmel láttam. Itt-ott ezer esztendeje, hogy e jobb kéz megalkotta a keresztény Magyarországot. Megalkotta a magyar nemzet alkotmányát és ezzel biztosiitotta ezer éves életét. És e kéz csudásan épen maradt. Megfeketitte a nagy idő hatalma. De épen maradt. Ott őrzik Budán, gyönyörű, drága ereklye sátorában. S igy szent István napján ünnepélyes körmenetben hordozzák körül. Aztán koronás templomban még nyolc napig marad künn, hogy a hívek csudálhassák, tisztelhessék. Istenem ! Mily gondolatok vetnek hullámot az ember lelkében, mikor megáll e csudás kéz előtt. Én is ott állottam! És eszembe szökött a történelem bizonysága, hogy ez a kéz mit tett? Keresztelte a népet. Vezette a kereszténység nagy birodalmába. Hogy áldotta meg ez a kéz a hazát, mikor a nagy király lelke 1038-ik esztendőben szállani készült. Megáldotta ennek a szép hazának bérceit, folyóit, rónáit, völgyeit, síkságait. Megáldotta a népet, akit a bold. Szűz Mária oltalmához ajánlott a hazai földdel, országgal egyetemben. Mi idők folytak le azóta ? Mi századok zúgtak le az idők nagy tengerébe ! Mily viharok vonultak el hazánk felett. Menynyit busult, sirt, tűrt, harcolt, viszálykodott ez a nemzet. A magyar nemzet. És ime! Él a magyar és áll Buda még ! Pedig hányszor húzták meg tátongó sírjánál a halálharangját! Sajó, Mohács, Ös Duna, te nagy folyó — beszéljetek ! Fájdalom, ma már a nemzet nagy része nem ismeri ezt a szent Jobbot! Nem akarja ismerni! Ujmutató kezét se’ látni! Mi sors vár reánk ? Isten könyvében, az élet nagy könyvébe van jegyezve . . . A budavári körmenet nagy pompával folyt le. Most már az uj orgona, e csudás mű a király ajándéka bugott-zugott, sirt, remélt hollós a Mátyás templomában. Sirt és remélt. Mert remélni nem csak szabad, de kötelesség is. Egykor hatalmasabb, nagyobb volt az az ünnepség. Ős apáink, öreg szüléink zarándokoltak fel ős Budvárába, hogy lássák a szent Jobbot. Azt lehet mondani, olt volt — a nemzet. Most már az élet nehéz malomkövei közt bizony kevesebben zarándokolnak fel — a fővárosba ez ünnepségre. De azért milliók szivében él és uralkodik a szent Jobb iránt való kegyelet és tisztelet. A király. Az ősz király 79. születésének évfordulóján hálaadó isteni tiszteleteket tartottak az ország templomaiban f. hó 18-án. Ez a kegyelet, ez a hazafias, sőt gyermeki kegyelet nem csak a kix'álynak szól, de a koronás fejedelem személyének. A magyar ember tiszteletben tartja az ősz fejet, s ha ez a fő Szent István apostoli szent koronáját hordozza: meghajlik előtte és kegyeletével, rajongó szeretetével övezi körül. Öreg királyunk nagy időket, nagy eseményeket, szomorú, megrázó szerencsétlenségeket élt át. Sokat olvasott a legbölcsebb könyvben, az igazi királyok könyvében, a tapasztalásban. Hatvan esztendőn túl kevés uralkodó ült trónon. Egyetlen egy sem talán, aki maga körül úgyszólván megújulva látta a világot. Az ő szemei előtt történtek a világ legnagyobb változásai, vívmányai. A feltalálások. A vasutak kép- zelhetlen forgalma, a hadviselés teljes átalakulása. A tudomány, sajtó izmosodásai. S látnia kellett, hogy a magyar erő, értelem, öntudat nem retten vissza semmi haladástól, sőt sokszor vezető szerepet visz.
