Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-30 / 21. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 163 Mert az uzsorás nagyon merész ám. Ha észre ▼eszi, hogy róla beszélnek, fenyegetődzik. Nagy szájjal kiabál, ügy, mint azok szoktak, akiknek a házuk ég. Vagy akik futva tolvajt kiáltanak. Pedig ők a tolvajok. Akik szaladnak. Hivatalból is kevés történik az uzsora ellen. Alig számbavehetők az esetek. S akkor is, ha rásül, rábizonyosul valakire az uzsora, aránylag oly csekély büntetést kapnak, hogy gyógyításról, megfélemlítésről szó sem lehet. Megrázza magát — mint mondani szokás — és űzi mesterségét tovább. _____________ O — London a világ legnagyobb városa. Lakóinak száma meghaladja a 6.581.372-t. — A kanadai vizekben múlt évben 20 millió tengeri rákot fogtak. — A vasúti és hajózási szállítmányok közzül összeütközések, elsülyedések vagy egyébb okokból 725.000 tonna áru vész el évenkint. Maros partján... Maros pariján halász kunyhó, Ablakában rózsabimbó, Rózsabimbó kettő, három, A negyedik az én párom. Azt a hármat összefűzöm, Hajam mellé oda tűzöm, Negyediket meg vasárnap: Szivem mellé bokrétának. Pósa Lajos. A rózsa. A tavaszi virágok legszerényebb szépsége, az ibolya. Illatában utolérhetlen a gyöngyvirág s a dél- ces fürtös orgona, testvéreikkel a vanillia, illatos szegfű és a bóditó jázmin. De mindezek közt, a virágok ezrei közt mégis csak királyné : a rózsa. Egy pünkösdi rózsa a maga pompájában, szépségében elragadja a lelket és betölti a sziveket. Száz és száz rege, legenda magyarázza a rózsa eredetét. És ne bántsátok, ne is mosolyogjatok a regéken, a mondákon. A rege. a monda a vidék lelke, költészete. A szív tiszta ábrándjának tápláléka. Hiszen úgy is panaszkodik a költő, hogy ma holnap azt hisszük, hogy ami szép, az csak mese. Azt hisz- szük, hogy a szépség elhalt, kiveszett a földből. Itt csak tüske, tövis terem már. A rózsáról — a sok között — egy igen szép regét mondok el nektek. Hallgassátok meg. — Názáretben a kis Jézus, szülei házánál'; játszadozott. Egyszer csak egy angyal szállott a földre. És játszott a kis Jézussal. — Én már megyek, szólt az angyal a játék után. — Hol fogsz aludni te, szép idegen gyermek? kérdezte résztvevőleg a kis Jézus. — Ott fenn a szép csillagos égben. — No várj. Nekünk nincs csillagunk. De nektek talán nincs ott virágotok? De nekünk van virágunk. Szép tavaszi virág. És szakított egy szép száll virágot a Jézuska. Odanyujlotta az angyalnak. — Csalódsz kis fiúcska. Nekünk vannak ám még csak szép virágaink. S mert te olyan jó szívvel adtál a föld virágából, majd hozok az égi virágok egyikéből egy magocskát. Elvetjük ide le a főidbe. S ha jönni fog a nyár, majd kikéi — és ő leszen a virágok királynéja. Szólt az angyal s mint a futó csillag — eltűnt. Alig hasadt a másik nap reggele, az angyal ismét a földre érkezett. És mint Ígérte volt, egy csillámló fényű magocskát hozott. Elültette aztán a ; földbe és az égből hozott harmattal locsolta meg. És megérkezett — a nyár. Diszlett már a csipkés ruháju szegfű, a szagos rezeda, a vanillia. És egyszer csak kibontakozott bimbójából, mint a virágok büszke királynéja, a szép, kedves, pompájában gazdag rózsa. Pirulva hajtá meg bíbor fejét a virágok felé. Ezek azonban visszahajlottak és egyhangúlag mondották: — Te vagy ami királynénk! * És azóta királyné a rózsa. A költők énekelik. Az ifjúság rajongó szeretettel veszi körül. A rózsa lesz középpontjává a beszédnek. A szívvel legbensőbb rokonságba van. A kedélylyel, a szenvedéssel, az örömmel, a szerelemmel kezet fogott. A költők rózsás kedvről beszélnek, énekelnek. Az arc akkor szép, ha olyan, mint egy rózsa. A világ is csak akkor biztató, ha rózsásnak nézzük őt. Az ifjú elpirulása legszebb rózsája a léleknek. Ha ki akarja fejezni az ifjú, mennyire szeret valakit, csak Rózsának nevezi. A hajnal is úgy szép. ha rózsás. Rózsát hord a leányzó kebelén, hajában. Rózsát kér a szerető szív emlékbe. És még ha elhervad is, emlékkép elrejti. Az őszbeborult ember emlékezetében is felujulnak az ifjúság emlékei, ha rózsát lát vagy kap. Rózsával hintik be a diadal utakat. Rózsako- szorut kap a tiszta lélek, a szűz kebel. Egy rózsa nyerése vagy megtagadása egész világot ront vagy teremthet. Rózsát helyezünk elhalt kedveseink kihűlt szive, kebele felé, mert azt hisszük, hogy ennél jobban nem fejezhetjük ki szeretetünket és égő fájdalmunkat. Rózsabokor virul a sírokon, a hantok mögött — A rózsa a mi legjobb barátunk, de tanítónk is. Tövisével figyelmeztet, hogy az életnek is vannak tövisei. Vigyázzunk, hogy mikor az élvezeteket tépjük, meg ne vérezzük magunkat. A rózsa figyelmeztet a hervadásra, a múlandóságra is. Hogy nem leszünk mindig viruló ifjak. Eljön az első őszhajszál is... Boldog, ki még ekkor is, de késő agg korban, mikor hó, fehér hó takarja fejünket, megérti a rózsa beszédét, élvezi szépségét, kedvességét. Mester.
