Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-16 / 19. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 147 zában is. Sőt annak az asszonynak rajta kell lenni, hogy férjét odakösse az ő asztalához, az ő főztéhez. Mert akkor fog történni, hogy az a férfi majd keres magának szállást másfelé, a hol aztán költ, gyermekeinek szájától veszi el az utolsó garast. Az fog történni, hogy szivében mindig az elégedetlenséget hordozza. Nincs szerencsétlenebb ház, mint amelynek rossz gazdasszonya van. Az a ház valóságos pokol, melyben folyton kandikál a szenvedés, elégedetlenség. Azért vagyok a mondó, hogy nincs mit nevetni azt a szegény embert. Annak bizony igazsága lehet ha úgy áll a dolog, amint írva volt. De lett légyen bármikép, ebből az esetből láthatják az anyák, hogy milyen asszony válik az olyan leányból, aki már korán nem fogja meg a dolog végét. A kit nem tanítanak meg főzni, jó kenyeret sütni, dolgozni, a kevésből is jót Ízletest készíteni. Bizony itt volna már az ideje, hogy a magyar gazdák házában is a régi, hires magyar gazdasszo- nyok nevelődnének. Hát csak ezt akartam elmondani. A legmagasabban fekvő lakás Európában az Etna-hegy csúcsán levő csillagvizsgáló épületben van, mely 9076 lábnyira fekszik a tenger színe fölött. Katonák szabadságolása az aratásra. Eddig csak kísérletezett a hadügyi kormány azzal, hogy a katonákat az aratás idejére hazabocsássák. A kísérlet be is vált s igy az idén ismét tervbe lett véve aratás idejére 47 ezer katona szabadságolása. A múltban hátrányos volt, hogy későn kapták meg az aratási szabadságolásra szóló parancsot a községek. Ennélfogva a szülők, vagy a szegényebb családok nem kérhették idejében a szabadságolást. Az aratást meg másnak kellett kiadni, mert nem tudták, vájjon haza jön-e fiuk, haza jönnek-e a munkások. Ezt a szabadságolási parancsot előbb kellene kiadni. Most éppen ideje volna. Célszerű volna, hogy a katonákat már most értesítsék napiparancsban, hogy hazamehetnek az aratásra. A kérvényezési is egyszerűbbé kell tenni. Az volna a leghelyesebb, ha maga a katona rapporton jelentené. Az aratási szabadság véleményezését pedig elvégzik a községi elöljáróságok. A szabadságolást nemcsak a mezei, hanem a szőlőmunkásoknak is biztosítani kellene, mert a szőlővel is nagy munkák járnak. Az aratási szabadságolás a mezőgazdaságra, a kereseti viszonyokra, a nép jólétére és boldogulására rendkívül kedvező hatással van és már ezért is állandósítani kellene. Jéghegyek az óceánon. — Az utóbbi időben gyakran megtörténik, hogy az Atlanti-óceán utasai Észak-Am erika irányában jéghegyekkel találkoznak a tengeren. A roppant jégkolosszusok — némelyik száz méter magasságban látszik ki a vizból — csodásán szép látványosságot mutatnak, a mint a nap fényében ragyogva, a szivárvány minden színét csillogtatják, megszállva a sirályok és más tengeri madarak százaitól. Ha tudjuk, hogy a jéghegyeknek átlag csak a hetedrésze látszik ki a vizből, akkor fogalmat alkothatunk róla, hogy mily nagyok ezek a tömegek. VASÁRNAP Nem igy volt az... . régen. — Nem úgy volt az régen! E szavakkal kezdi rendesen az ő esti beszédjeit egy tapasztalt, sok jó és balszerencse közt tisztes öregségre jutott polgártársam. — Hát hogy ? És e kérdés után megered a szó az ajkán s beszél oly érdekesen, hogy bizony én meg nem állhatom annak leírását. A mai mesterifjaknak talán fogalmuk sincs arról, hogy töltötték a régi emberek a legényi éveket? Hát okuljatok, tanuljatok a régi idők eseteiből. * * * — A pintlimet felköltöttem s elindultam a vándorútra. Hová? Bizony én magam sem tudtam. Csak menni kellett, mert már itthon szégyenemre sem maradhattam. Vándorlás nélkül olyan volt a régi mesterlegény, mint a káposzta töltelék hús nélkül. Én pék valék. Hogy hogynem első vándoru- tamban összekerültem egy szabóval, Rongyos volt és szegény, mint a templom egere. A határszélen nagy ügygyelbajjal keresztül jutottunk, majd hosszas és terhes utak után egy morvaországi kis faluban állapodtunk meg. Korcsmát kerestünk de, oda nem fogadtak be. A biró házához mentünk tehát. Éppen lakodalom volt. Minket is szívesen láttak, mert a morva sógorok már el voltak ázva, táncosra meg szükség volt. Mikor jó tele ettük magunkat, akkor kényszeritettek, hogy táncoljunk. Akarva nem akarva jártuk a bolondját. Jó késő volt, mikor szétoszlott a mulató közönség. A biró kijelentette, hogy máshol nem tud nekünk helyet adni, menjünk, nyugodjunk le az ólban. Künt csikorgó hideg volt. Az ól elég melegséggel kínált, hát szívesen elfogadtuk. Nagyon mélyen elaludtam. A pajtás nem úgy! Csakhamar kiment az ólból s valahol pálinkát kerített. Felköltött. — Igyál pajtás, mert megvesz az Isten hidege. — Honnan kerítetted ezt hékás ? kérdem kíváncsian, mivel jól tudtam, hogy egy szerencsétlen krajczárunk sincs. — Ne ügyelj reá — mondá nyugodtan és kacsintott egyet. Mikor tizennégy napi bolyongás után pintlim- ből ruhát akartam elővenni, akkor láttam, hogy nekem egy rendbelim hiányzik, A jó pajtás korcsmába vitte pálinkáért, melyből éu is ittam — csakúgy, mint a magaméból. Megbékültünk aztán, mert hiszen jól esett, hogy a szabó olyan hűségesen kisér. * * * Magas hegyek közé kerültünk. A hegy oldalát jégpénczél takarta s az utakat magas hó fedte. Menjünk! De hová és merre? Azért mi csak mentünk. Mikor a hegytetejére értünk — besötétedett, éreztük, hog}r tovább menni Isten kisértés volna
