Magyar Földmivelö, 1909 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1909-04-25 / 16. szám
122 MAGYAR FÖLDMIVELÖ ... És nem kételkedünk, hogy a józan magyar nép, a szocialista Ígéretekből nagyon is kiábrándult községek — egész nyugodtan és önérzetesen felelnek majd ama jelszóra, hogy »Ki a faluba !<r azzal a határozott és nyílt válasszal, hogy — pesti urak és máshonnan idekerült apostolok: — Ki a faluból l Egy kisgazda, aki vásár után már okosodott. Döntő napok. Politikai nagyhét. — Szomorú kilátások. — A döntés. Nagy napjai vannak, illetőleg voltak a magyar politikai világnak, de magának a nemzetnek is — e héten. Történeti napok, melyek a nemzet régi és jogos kívánságának jövő sorsát volnának hivatva eldönteni. A kilátások, mint a Bécsből jövő hírek mutatják, nem biztatók. Sőt szomorúak. Az önálló-bank, illetőleg az úgynevezett kartelbank kérdése nem jut dűlőre. Sok és legyőzhetlen akadály áll még ma útjába. Döntés, mint a hírek szólanak, csak e hét végén lesz. Tehát, mikor e sorokat olvasni fogja a közönség. Ha a kartel-bank kérdését nem sikerül megoldani, bekövetkezett — a válság. A kormány valószínűleg lemond. A király pedig, ki már ekkor Budavárában lesz, megbízza a jelen kormányt az ügyek további vezetésével. Hogy aztán mi lesz ? Ki tudja? Törökország. A beteg ország. — Belső forrongások. — A szultán lemondott. Törökország régen beteg ország. Az egykor ragyogó félhold — egész fogyatkozásba, sötétségbe borult. Már csak az a szükség tartja, amit a politikusok igy fejeznek ki: Muszáj élnie, mert szüksége van reá Európának. Az úgynevezett fiatal törökök, akik az országot ki akarják emelni az ázsiai álomból, nem rég szövetkeztek, hogy Törökországot Európa műveltségének megfelelőleg reperálják. Alkotmánnyal látják el. És felelős kormányzattal. Látszólag ment is a dolog egy ideig. Biztatóan, sikeresen. Minden rázkódtatás nélkül. Egyszerre azonban forrongás támadt. Az ó gondolkozásnak fellázították a katonaságot. Iszonyú benső forradalom keletkezett, melynek sajnálatos véráldozatai is voltak. A kormány megbukott. De az ifjú törökök nem tágítanak. A vezető szerepet újra kezükbe kaparitják; sőt mi több a szultánt lemondásra kényszeritették. A szultán meg kijelentette, hogy ha a béke csak az ő lemondásának árán kapható, hát inkább lemond. Az áldomás. (*) Nem rég olvastam az újságokban, hogy a Tiszaháton valahol, (ha jól emlékszem Beregszászon) a főkapitány urnák szomorú tapasztalatai akadtak a vásárok után szokásos » áldomások«-rói. Annyira szomorú, hogy szabályrendeletet dolgozott ki azok korlátozására. Ennek értelmében vásár után szűnjék meg az a másik vásár is, amit aztán a kocsmákban, a tabernákban szoktak tartani — a kocsmárosok, a sipisták, a csalók egész seregei. A szegény magyar nép bőrére. Szép, emberszerető gondolat, annyi bizonyos. Csak attól tartunk, hogy annak marad. Szép, emberszerető gondolatnak, eszmének. Mert nálunk igy van. A szép, emberszerető gondolatoknak az a sorsuk, hogy maradjanak örökre meghúzódva a nemes fejekben, a népért dobogó szivekben. Azokat apró pénzre váltani csak ritkán sikerül. Sikerül-e most, ebben az esetben, bizony nem tudjuk. Lekötelezne minket az, aki e gondolat, rendelkezés sorsáról minket értesítene. Mert nálunk Magyarországon az ember- szeretet furcsa fogalom. A népmentés is. Az érdek is. A szabadság is. De még milyen furcsák. Mi meg vagyunk például győződve, hogy ha az a szabályrendelet érvényre találna jutni: azonnal megkezdődnék a jajgatás. Az óbégatás. A humanitás lobogójának kigön- gyölése. A deputációság. A miniszterhez. Az államtitkárhoz. És vezetné vagy vezeti maga a képviselő ur. A követ, az országgyűlési követ. — Hogy hát ime ez az intézkedés 10—15 korcsmáros »hazánkfiának« ekzisztenciáját teszi tönkre. Ez borzasztó. Ez embertelenség. Ez a szabad iparnak korlátozása. Gyámsága a szabad népnek. Adócsökkentés. És igy tovább. De arról nem gondolkozik senki, hogy ez a 10—15 korcsma száz és száz kis embernek, földmivesnek hulláján építi tel a maga boldogságát. Gyűjti tőkéjét. Szerzi földeit. Hogy éppen az áldomások teszik a szegény emberek ezreinek tönkre ekzisztenciáját. Ko- pasztják, vetkeztetik le meztelenre, hogy aztán se jószág, se tehén, se ló, se ökör, se pénz. Hanem koldus bot, családi háborúság, amerikai hajójegy — a falvak, az ország elpusztulása. És ezt nem gondolják meg azon kegyes. lelkü honatyák sem, akik a múltban is vezették a kocsmárosok deputációját és vezetni fogják ezentúl is — a humanizmus, az emberszeretet nevében. Azok a honatyák, kiknek a választások alkalmával, de csak is ekkor szükségük van a parasztra. A paraszt szavazatára. És ilyenkor megszorongatják a paraszt kérges kezét... de aztán ? A humanizmus nevében elfelejtik őket. Minek is a paraszt számára
