Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-04-19 / 15. szám
114 MAGYAR FÖLDMIVELÓ Ami nélkül nincs feltámadás... A kereszténység egyik legnagyobb, legjelentősebb ünnepét üljük. A karácsony a békességnek, a husvét a szeretetnek ünnepe. A megváltás rendjében is először a békesség szelleme szállt a Megváltóval földünkre és aztán következett a szeretet nagy műve a Kálvárián, a keresztfán való megváltásnak munkája. Majd a feltámadás dicső győzedelme. A kereszténység világában ez a két nagy, isteni munkálat azóta mindig, száza- dokról-századokra, nemzedékekről-nemzedé- kekre végbemegy. Megújul, megismétlődik a kereszténység isteni befolyásával. Megújul a nemzetekben is. Ismétlődik az ő keresztény és nemzeti életük folyásában. Kell hogy megújuljon, megismétlődjék különösen ennek az ezer éves magyar nemzet életében, mely minden ellentörekvés dacára is még mindig keresztény. És különösen keresztény akar most lenni és maradni — amig magyar él e hazán. Hiszen a magyar nép ezer éves múltja úgy össze van forrva a kereszténységgel, a keresztény életrendszerrel, hogy annak szétválasztása, elszigetelése bizonyosan lassú hal- doklásu, de biztos halálát jelentené. A magyar nemzet a megváltás történetében egész ezer esztendőnek történeti fejlődése alatt saját életének Kálváriás szenvedéseit, elnyomatását, eltemetéséi — és újra való feltámadását, életre való ébredését szemlélheti. A magyar keresztényeknek a szomorú nagy hét, a Golgothás Nagypéntek és a rákövetkező: »Resnrexit« — »Feltámadás« sokkal mélyebb jelentőségű, élete folyamának sokkal nagyobb, kiáltóbb tanulsága, mint más nemzetekre nézve. Ez a magyar nép keresztül-kasul járta a szenvedések egész nagy idő-birodalmát. Ez az ország az ő történeti mezejével, völgyeivel és hegyeivel sokszor, többször mint akárhány nemzetnél valóságos Olajfák ligete és a Kálvária hegye volt. És valahányszor halottnak, sziklába helyezett halottnak vélték: mindannyiszor feltámadott, újra — és újra élt. Mert itten való léte, hivatása, múltjának tiszteletre méltó küzdelme — a történeti igazság vele és mellette vala. A kereszténység nagy alkotásaiért és a kereszténység ölében született Nyugotért egész Európában nem folyt annyi vér, mint itt ebben az országban, melyet ma hálából le akarnak dönteni, elakarnak szakítani sziklás, ezeréves alapjairól. Az az ország, mely századokon keresztül védőbástyája volt a nemzetnek, az az ország ma olyan, mint egy sziget. Köröskörül azok ostromolják, kiket megvédett a bősz elemektől. Azért e magára hagyatott, ostrom alá vett szigeten nagy, kimondhatlan jelentősége van a feltámadás ünnepének. A szeretet ünnepe vezesse a nemzetet arra, hogy az ó élete a békesség és szeretet nagy eszméjéhez és valóságához van csatolva. Békesség és szeretet nélkül nincs, nem lehet élei, feltámadás sem. Legyen tehát ez a körülostromlott, hullámoktól körülvett sziget végre valahára oly csudás ország, hol legalább a nehéz, életkérdéses idők súlya alatt békesség és szeretet szállja meg minden ember lelkét, szivét. Mert e nélkül nincs feltámadás! Legyen ez ünnep nagy emlékeztetője annak az igazságnak, hogy ha a magyar történelmi alapjaira, szikláira állva, a kereszténység hatalmas, összetartó erényét hordozza kebelében.... akkor még a pokol kapui sem vehetnek rajta erőt. Magyar ember élelmessége. Mit is beszélünk róla, ugy-e bár ? A magyar ember jószivü, vendégszerető, könyelmü és sok sok minden következik ezután . . . csak nem élelmes. Itt van például egy mindennap tapasztalt jelenség. Közöttünk sürögnek, forognak a bolgárok, a bosnyákok, egyáltalán a szomszédos népekből való — átrándulók. Bezzeg azoknak van magukhoz való eszük. Nem mennek azok a világ végére, tengeren túlra. Égszakadó, földrenditő bányákba. Világtengerrel elválasztott nagy utakra. Csak éppen ide a szomszédba. Körülnéznek, dolgoznak, keresnek . . . egyet gondolnak, hazatérnek. Mint a fecske madár aprán- kint viszi a fészekrakáshoz, családalapításhoz szükséges anyagot.. . úgy viszik is. Hogy mikor aztán elkészül a tűzhely, a gazdaság, beleüljenek és állandó tanyát, lakást üssenek. A magyarnak a világ vége kell. Nagy óceánjárás, nagy esélyek . . . ő nem élelmes. Úgyszólván nem lát a szomszédba. Nem is idegenbe. Csak egy kicsit távolabbra ... a miéinkbe. Itt van például Bosznia és Hercegovina. Magyar véren szereztük, sokat áldoztunk reája, dukálna tehát, hogy a magyar számára is hozzon egy keveset — a konyhára.
