Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-03-29 / 12. szám
90 MAGYAR EÖLDMIVELŐ járt egy másik tanítónő, Body Laura, aki szintén a harmadik emeleten tanított. Az 5 osztályában 43 gyermek volt. A 43 gyermek közül 34-et mentett meg s ő maga is megmenekült. Hősi halált halt egy fiatal ember, Wallace Upton is. A mikor látta a veszedelmet, lehányt magáról minden fölösleges ruhát és berontott az iskola épületébe. Tizennyolc gyermeket mentett meg, de a mikor a tizenkilencedik kis leánykát kapta az ölébe, hogy megmentse, megszédült a zsarátnok közé esett s ott hamvadt el a többi áldozattal együtt. Mezőgazdaság a hadseregben* Régi — régi panasz — régi kívánság. Panasz, hogy a legényt, mikor évei elérkeznek elviszik a polgári életből. Oda kell hagynia a falut, a mezőt, a gazdasági munkát. Tehát az ő egész életét. És hosszú három éven keresztül — elcsapódik, elszakad ettől az élettől, ettől a munkától. Felejtés az ember sora, kivált ha az a foglalkozás egészen más, ellentétes. Kivált, ha levegő is más izü, más természetű. Innen van, hogy sokan egészen kijönnek a gazdalegények közül a földmivelés mesterségéből. Mások pedig más gyökérszálat kapnak az ő életük folytatására. Ott maradnak a városban. Inasnak, úri szolgának, minek nem egyszer szomorú következménye: az elzüllés, elkopás, tönkremenés. Valamenyi nagyhatalmasság, nemzet gondolkodóba esett ezen a jelenségen már jó ideje. Szorította őket az általános gazdasági válság is, nem csak a katonai élet után sokszor tapasztalt züllések és különösen a falvak tönkretevése, megritkulása. Azért módot akarnak találni, hogy a polgári életet a katonai élettel folytonosságban tartsák, összekössék. Az az, hogy a katona fölösleges idejét a nemzet anyagi és erkölcsi érdekeinek javára áldásossá tegyék. Néhány ország hadseregében már be is rendeztek olyan mezőgazdasági iskolákat, mondjuk tanfolyamokaí. hol a földmivelő, gazdálkodó legények folytatják, sőt tökéletesíthetik az ő gazdasági ismeretüket, mesterségüket. Kitünően bevált ez a próba. A hémet hadseregen kívül az olasz, francia, belga hadseregben is bevezették a mezőgazdaságot. A legények sok értékest tanultak, és tanulnak. És ha most még kézzel foghatólag nem is látszik meg a szép eredmény, évek múlva majd csattanósan beigazolódik. A legények nem csak hogy nem felejtik el a gazdálkodás mesterségét, nem csak hogy kedvet nem kapnak majd a városban való szolgálásra, de vágyódni fognak vissza a szabad mezőkre, a természet szép és dicső munkájához. Ragaszkodni fognak a földhöz, melyet ideiglenesen el kellett hagyniok. A magyar-osztrák hadseregben is megmozdultak már. A hadügyminiszter terve szerint a jövő télen — novembertől—márciusig — nagyobb városokban próbaképen néhány ezred önkényt jelentkező legénységének polgári szakemberek a legénység anyanyelvén előadást fognak tartani. Megtanítják tehát a katonát a jó, helyes, belterjes gazdálkodásra. így van ez jól. A katona hazájának védelmére hozza meg áldozatát, de ne kerüljön áldozatába a maga természetes hivatása és élete. Még egyszer, de nem utoljára — a drágaságról. Vájjon igaz-e, hogy a föld terményeinek a szűk termés okozta drágulása — közgazdaságilag — főbaja az általános drágaságnak ? Nem lehet igaz. Hiába akarják bizonyos oldalon ezt a jelenséget bűnbakul odaállítani. Miért? Azon természetes okból, mert Magyar- országon a földmivesség, a gazdatársadalom a főfogyasztó. Ha tehát ennek a főfogyasztónak van jövedelme, olyan mértékben, fokban előnyösen kell éreznie és érzi is — a kereskedelem, az egész ipar. Ezt le nem tagadhatja senki sem. Hanem igenis, tessék csak ne úgy szemlélni a dolgokat és jelenségeket, mint a kancsal mészáros, aki nem oda néz, ahova ütni szándékozik. Nézzük csak a valót, a kézzel foghatót. A létező általános drágaságnak okát megtaláljuk a kartelekben. Úgyszólván vége — a szabadversenynek. Ma már egy-egy téren, mezőn árulók kezet fognak, minden szükségleti cikkre közösen megegyeznek gyárosok, kereskedők, iparosok egyaránt. Egyedáruságot teremtettek a piacon ... itt az egyik fő bibe. Punktum! A másik, szintén kézzel fogható baj — a közvetítés. Ma már mindent közvetítenek. Harmad, negyed kézből kapja a közönség az ő szükségleteit. Ezeket mind meg kell fizetni. A kézi munkától, a nehezebb foglalkozásoktól búcsúznak az emberek. Mindenki seftből akar élni. És jól élni. A vigécek ma már egy nagy társadalmi osztályt alkotnak. Olyan társadalmi osztályt, mely legtöbbet keres, legzsirosabban és költekezőbben él. Ezt a bőséget mind a közönségnek kell megfizetni. Érdekes kimutatást közöl e tekintetben a Szövetkezés. IrVán ezeket: »Aradon a tojás- és tejkereskedők száma a lefolyt évtized alatt 266 százalékkal, Győrött a gyümölcs-kalmároké 250 százalékkal, Kolozsvárott a házalóké 316 százalékkal szaporodott. Zágrábban a marhakereskedők 233 százalékkal, a tojás, tej, vaj.
