Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-03-01 / 8. szám
58 MAGYAR FÖLDM1VELÓ folyvást ébresztgetik az országot a jogos önvédelemre. Mint minden alkalommal, úgy most is amondók vagyunk, hogy nekünk úgyszólván létkérdésünk a föld kérdése. Azzal az embercserével és ezzel járó földcserével pedig, mely hazánkban már jó ideje szomorúan lejátszódik, szinte mindennapi szívós csatát kell viselnünk. Eddig néma csendben történt a szomorú pusztítás. Még dobszó sem kellett ahhoz, hogy a föld másé legyen; elvégezték azt halotti, néma csendben a licitálás zaja nélkül. Az ujságlapok egyetlen felszisszenés nélkül hozták a gyors és nagy földcsere híreit. A földnek, ennek az anyaföldnek nem volt sem pártfogója, sem siratója, sem szószólója. Egy nehány esztendő óta azonban kezd másképen lenni a dolog. Van egy pár őrt- álló, mely felriad, felemeli szavát és mint a sziveket átjáró lélekharang elsirja, elzokogja bánatát, aggodalmát: — Mi lesz a magyarból, ha a föld többé nem a magyaré? Hiszen az apáink nemes vérétől megszentelt föld ,nem egyeseké! Édes mindnyájunké a szent koronában. Azért nevezzük e földet a szent korona országának. Magyar nép! A mi lelkünket is ilyen gondolatok tépik, marcangolják, mikor olvassuk, hogy itt-ott községek lakosai több jóakarattal, vérmesebb reményekkel, mint élelmességgel parcellázott földeket vettek. És mert a mostoha idők, a terméketlen esztendők nagyon próbára tették a gazdákat: elveszítették azt a földet is, amit apáiktól örököltek, vagy egész életen keresztül szereztek. És ilyenkor nem csapnak zajt azok a bizonyos újságok, melyek folyton védelemért jajgatnak a szabadság nevében — a beköl- tözettekért. Sőt mi több, mikor a mi újságjaink rámutatnak egy-egy szomorú esetnél arra, hogy a földmives birtokát törvényileg kell lekötni, azt mondják: ez nem lenne szabadság, ez nem felelne meg a szabadság politikájának. Ismeri a magyar nép az ilyen szabadságot. Torkig van már vele. Hiszen ilyen bolond okoskodással odáig jutunk, hogy a gyámoltalan, tehetetlen embernek is engedjünk meg mindent, mert különben nem lesz szabadsága! Hogy aztán magában kárt csinál-e vagy épen életét teszi kockára, az persze nem kérdés. A szegény magyar nép tehetetlen, gyá- mol nélküli. Azzá tette a korlátlan szabadság, mondottuk sokszor, hogy milyen szabadság ez. Mondjuk most is: ölő, pusztító szabadság. Nagyon elérkezett az idő, hogy tisztában legyünk azzal a nagy kérdéssel: miénk marad ez a föld1 A hazai szövetkezeti gabonaraktárak. Horváth János dr., az Országos Középponti Hitelszövetkezet aligazgatója e címen könyvet irt, a mely- ' nek most jelent meg a harmadik kiadása. Az uj kiadásban jelentékeny bővítések és javítások vannak s célja az, hogy a közfigyelmet a szövetkezeti mozgalom ez ágára irányítsa. A könyv részletesen ismerteti a szövetkezeti gabonaraktárak célját, azok szervezésével és vezetésével járó teendőket, a mag- tári üzletvitelt, az előlegkölcsönökkel való bánásmódot, az értékesítés különböző módjait, a katonaság részére való szállításokat, a gabonaraktárak vagyonkezelésére vonatkozó tudnivalókat. Egy középponti értékesítő és áruosztály felállítására vonatkozó tervezettel szintén behatóan foglalkozik a könyv, a mely végül érdekes kimutatást közöl a már meglévő szövetkezeti gabonaraktárakról. Ez idő szerint 38 ily magtár működik, a melyek befogadó képessége 168 ezer métermázsa. Levél a Szerkesztőhöz. Tekintetes Szerkesztő Uram ! Szép és nemes eszme nyert testet Torontál- vármegye törvényhatóságánál; tudvalevőleg kimondotta, hogy »vasár- és ünnepnapokon a községi hivatalokban az elodázhatlan és sürgős eseteket kivéve a munka szüneteljen«. Ezen határozat jogerejüségét most már el is érte; ezek után csak a tapintatos végrehajtási intézkedések következnek. Ez alapon kívánatos volna, hogy a törvény- hozás is mondaná ki, hogy az összes közhivataloknál is — a sürgősségi esetek kivételével — szüneteljen a hivataloskodás, sőt kívánatos volna, hogy ünnep- és vasárnaponként az Istentiszteletek látogatása kötelességévé is tétessék minden hivatalos közegének ! Csakis ily gyökeres jóindulatú rendszabályok létesítése mellett lehetne reményleni, hogy az erkölcseiben mélyen meglazult népünk a jó példákon okulva visszatér apáink által gondosan ápolt vallás erkölcsi gyakorlatokhoz, és látogatni fogja az Istentiszteleteket. Fájdalommal jelezni kívánom, hogy vallás erkölcsi viszonyainkban sok volna a javítani való ; ezt különösen német ajkú honfitársainknál panaszoljuk. Erős hitünk van különben, hogy uj megyés püspökünk dr. Csernoch János ur Öméltósága nagyban és hatékonyan elő fogja mozdítani a Németh József püspök helynök ur Öméltósága által kezdeményezett és szívesen ápolt valláserkölcsi intézményeink erősbödését.
