Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-12-20 / 50. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 397 Tiz év alatt — száz millió... Tíz esztendő egy nemzet életében, látszólag egy perc, egy pillantás. De miként egyes ember egyetlen tettével, egyetlen percen át, egyetlen kézmozdulatával, szeme pillantásával a maga számára jövőt teremt vagy ront, múltat tesz tönkre és jövendőt, úgy van az a nemzetek életében is. Még ugyab- bul. Különösen e folyton dagályban levő korban. E hullámzatos társadalmi, nemzeti és nemzetközi küzdelemben. Mit lehettünk volna mi a magyar birtok politikát illetőleg, ha csak tiz esztendővel ennek előtte — megtaláljuk — a helyes törvényt. Bizony, mert a kötelességet megtalálni sokszor nagyobb bölcsesség, mint teljesíteni. Ha tiz esztendőnek előtte a magyar nemzetnek éles, hatékony érzéke volt volna arra, hogy mi a kötelessége a magyar földdel szemben. Egyesek prófétai lélekkel hirdették, kis körben cselekedtek, agitáltak. Kértek, könyörögtek. Szemükben fájó és reménykedő könnyel merengtek el a magyar föld jövő sorsán . . . Ám a nemzet egésze, a nemzet nagy tömegében még a vezetést kezükben tartók sem ismerték fel ... a magyar néppel való egyedüli helyes . . . kötelességet . . . Túl vagyunk rajta. Eljön, elhozza az Isten a most ránk következő tiz esztendőt. A magyar kormányzat ugyanis százmillió koronát akar fordítani, felhasználni a magyar birtokpolitika céljaira. És hogy ezt komolyan akarja, jele, mert ez összegnek egy része a Darányitól gyakorlatilag kipróbált telepitési akció, tevékenység céljaira fog szolgálni. Az összeg, mely itt jelezve van, első pillanatra nagy összegnek látszik. De mily kicsivé törpül, ha bele tekintünk az óriási eél keretébe, benső szervezetébe és elénk meredező prospektivájába. Ha szét boncoljuk a jelenségeket, a szükségleteket, az arányokat, ahol tennünk és áldoznunk kell. Ha ismerjük a pazarlásig menő áldozatokat, miket csak például a porosz kiad . . . birtokpolitika dinen. Ám a nemzetet nem szabad összerop- pantani, mikor éppen gerincet, kiegyenesedést akarnak elérni. Ez összeget jól felhasználva, okosan, bölcsen elosztva . . . nagy mérhetlen változást teremthet nemzetünk kebelében. És mikor ez összeg jó és okos felhasználását kimondottuk, mikor már jeleztük, hogy ez összeg egy része telepitési célokra szolgál majd ... a kérdés a maga eszméjében, egészében szökik elénk. Az egésznek szétbontott részei pedig a következők: 1. A már megejtett telepitési akció, tevékenység, leszámítva egy csekélyke foltot — sikerült. Számos, uj község hirdeti, hogy a magyar földmivelő néppel megtölthetők. Hogy a nagy birtokokból, de nagyon módjával és okosan, sok uj kis gazdaságot lehet szervezni. És e szervezéssel sok családot lehet a vagyoni, erkölcsi és polgári függetlenség javaihoz juttatni. Olyanokat, akik e telepítés nélkül e javakhoz soha sem jutottak volna. Erősen hangsúlyozzuk, hogy a nagy birtokokat okosan és módjával kell felhasználni e célra. Mert e nemzetnek, ez országnak és e népnek is a nagy birtokokra szükségük van. Azokat ok nélkül, a viszonyok, kötelességek, a helyzetnek nagyon is meggondolandó mérlegelése nélkül megingatni — nagy nemzeti veszedelem lenne. (Erről bővebben írunk majd.) 2. A telepítés kérdésével egyszerre tűnik fel két más kérdés. Hogy t. i. annak a száz milliónak arányos része szolgáljon a földmivelő nép földéhségének, jogos és indokolt földvásárló igyekezetével — bölcs támogatására. 3. Ennek következménye, hogy a parcellázás, a magyar földnek e nagy, gyakorlati kérdése úgy oldassák meg, hogy a két előző célba beolvadva... a főcélt — a helyes és eredményes birtok politikát diadalra segítse. Mindezekről más alkalommal. Karácsonyi párbeszéd. — Te azt mondod, hogy olyan igazságod van, mint kétszer kettő, hogy négy. De mondd meg nekem, hogy nem tagadják-e le a te igazságodat? — De igen! — És azért, mert letagadják, nincs igazságod? — Már hogy ne volna? — No ládd-e, sokan tagadják, hogy a Megváltó született. — Igen! — Hát azért, mert letagadják, nem marad az igazság ? — Bizony, hogy annak kell, hogy maradjon.
