Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-12-06 / 48. szám
MAGYAR FÖLDMŰVELŐ 381 hogy nem szabad, hogy a vérző sérült nyugtalankodjék, mert elvérezhetik, mig ha nyugton marad, a vérzés magától is elállhat, hogy nem szabad: a ficamodon vagy tört testrészt húzogatni, nyomogatni, beigazitani akarni, mert ehhez csak az orvos ért, hogy nem szabad: a görcsös betegeket leszorítani, vízzel leönteni, a hüvelykujjat kifesziteni, mert ez csak növeli a görcsöt, hogy nem szabad : az ájult vagy gutaütött embert körülállni, mert jó levegőre van szüksége, hogy nem szabad a vízből kifogott egyént fejére állítani, stb. stb. Már ebből a néhány példából is kiviláglik, hogy a bajt elkerülni nem nagy mesterség, csak az szükséges, hogy az első segítségnyújtás alaptételeire legyen, aki az embert figyelmeztesse. Ezeket a figyelmeztetéseket elfogadja, emlékezetébe vési és mégis tartja a fiatal gyermek is, ha őt kellő formában világosítjuk fel arról, amit vele megértetni akarunk. Nagyon természetes, hogy az első segítségnyújtásban hivatott mesterek az orvosok és épen azért, a háziorvos, aki bizalmasa, kell hogy legyen a családnak, az anyának és a gyermekeknek, hivatott első sorban a segítségnyújtás tanainak terjesztésére a családban. S ha működésében még segítségére jő tanfolyamokkal, előadásokkal, mutatványokkal, figyelmeztetésekkel és megfelelő rendeletekkel az álladalom, a hatóság és a társadalom, akkor nyugodtan tekinthetünk a jövőbe, mert elfog következni az az idő, amidőn a családban előforduló balesetek alkalmával a segítségnyújtásra kioktatott apa; anya és gyermekek a háziorvos megérkeztéig elvégzik azt, amire a hirtelen megbetegedett családtagnak szüksége van. Az első segítség nyújtása közben eszközökre is van szükség, amelyeknek egy házban sem volna szabad hiányoznia. Egy kis • kötőszer, egy-két olcsó gyógyszer az amire minden házban, különösen vidéken ahonnét messzire van az orvos és gyógyszertár, szükség lehet. Ezekről az eszközökről, azok (célszerű eltartásáról és a velük való bánásmódról alkalmilag ismét mondunk néhány jó szívből jövő szót. A „Házi Orvos.“ A felelősség. Ez az, a felelősség, amely elől mindenki kibújni szeret. Ez az, amit legtöbb ember nem gondol meg, mikor elvállal valamit, ami felelősséggel jár. Csak fizetés, jövedelem, haszon legyen. A felelősség — az majd magától jön. Pedig abban az országban, hol a felelősség érzete az emberekben meggyengült: sok, sok és nagy bajok keletkeznek. Láthatjuk, vehetjük ezt észre a hivatalokban, községházakban, a vasútnál, postánál és mindenütt, még a legkisebb kunyhókban is, ahol az egyedüli vagyon: a sok gyermek. A gyermekekért is felelős a szülő. Itt, ami hazánkban bizony, mikor baj van, akkor keresik: ki a felelős ? Pedig azzal minden pillanatban tisztában kellene lenni. Mondjuk pedig ezt akkor, mikor közelednek a községi választások. Minden bíróságra, tisztviselőségre vágyakozó ember jó eleve tisztában legyen: mi az a felelősség? Ne hogy akkor kezdjen neki azt megmagyarázni, mikor a kötelességmulasztás esetén bajba esett. MI ÚJSÁG? Az uj Rátét. A magyar nép incselkedő kedve talán már századokkal ezelőtt az ügyefogyottság hírébe keverte a szegény rátótiakat, a kik azóta se tudtak megszabadulni attól a csúfságtól, hogy mindent az ő becsületes nevükről nevezzenek el, ami emberi gyámoltalanság és korlátoltság. A kutató történet irás még nem derítette ki, hogy van-e csak egy szemernyi igazság is abban a mondában, hogy a mikor Rátóton kiverte a gyom a torony tetejét, a község bikáját húzták föl inszakasztó erőlködéssel, hogy legelje a zöldséget. Arra sincsen hiteles bizonyság, hogy az első órát, a mely a hires faluba tévedt, cséphadaró- val és petrenceruddal ütötték agyon, mert a ketyegése miatt valami pokoli fajzatnak nézték. De voltaképpen nincs is semmi szükség a história tanúságára, úgyis tudja mindenki, hogy ezeket a mulatságos képtelenségeket az ellenségei fogták rá a derék falura s a hogy manapság mondani szokták, az egyik is, a másik is minden alapot nélkülöző koholmány. A százados csúfságot eddig csak az enyhítette némiképpen, hogy a magyar földrajz két Rátótot ismer, a a melyek közül az egyik Vasmegyében, a másik Veszprémmegyében húzódik meg röstelkedő szerénységgel. A két község barátságosan megosztozott a kellemetlen dicsőségen s ha a tréfálkozó idegen a vasmegyeiektől kérdezősködött a legelő bika felől, készségesen mutatták meg neki az utat a veszprém- megyei Rátót felé, a honnan hasonló szívességgel küldték vissza Vasba. Most azonban olyasvalami történt, ami egészen arravaló, hogy a rátótiakat az ország szemében rehabilitálja. Az esemény félhivatalos jelentés tudatja a világgal, tehát nem valami rágalmazó mende-monda, hanem olyan forrás, a mely a história megbízhatóságát és hitelességét követeli magának. A Magyar Távirali Iroda közli ugyanis ezt a nevezetes hirt nyíregyházai tudósítójától: Vili G3Törgy Szabolcsmegye tanfelügyelője megkereste Tas község elüljáróságát, hogy az ingyenes népkönyvtár létesítése érdekében adjon be kérvényt. A község képviselő testületé összeült és hosszabb ideig tanácskozott a fölött, hogy mit akarhatnak az urak azzal az igyen könyvtárral. Végre kisütötték, hogy ebben nagy csalafintaságnak kell lenni, mert, ha ingyen adják, akkor bizonyára semmit sem ér s elhatározták, hogy nekik az nem kell. Az a különös, hog}T a képviselőtestületben három felekezeti tanító is foglal helyet és jelen is voltak azon az ülésen, azonban nem tartották szükségesnek, hogy ezt az oktalan határozatot megfőllebbezzék. Az országban mindenütt zajos derültséggel fogadják majd ezt a hirt, de bizonyos, hogy sehol se lesz nagyobb az öröm és a mulatság, mint a két Rátóton. A tasi kupaktanács letépte a rátótiak homlokáról a töviskoszorut s a maga kemény koponyájára akasztotta. De ne mondjunk még végleges ítéletet. A fél- hivatalos is csak emberi intézmény s az emberek mindig tévedhetnek. A három tanító, a ki nem föl- lebbezett a vármegyéhez a képviselőtestület határozata ellen, talán meg fogja apellálni ezt a félhivatalos híradást. S akkor majd megtudjuk, hogy csakugyan a korlátoltság vetette-e vissza a tanfelügyelő ajánlatát vagy pedig a büszkeség, a mely az esőt és a napsugarait is csak azért fogadja el ingyen, mert a jó Istentől való. Ha igy állana a dolog, akkor nemes
