Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-11-08 / 44. szám
XI. ótffbiy«fh. Szatmár, 1908 november 8. 44. szám. HÉTBÖIi-HÉTRlS. Itthon. A király elutazott. Néhány heti itt tartózkodás után királyunk Ő felsége visszautazott Bécsbe. Tizenkét esztendő óta nem töltött ennyi időt körünkben. De ezen 50 nap, melyen át hű magyarjai közt volt, feledhetetlen lesz az uralkodóra és a fővárosra nézve is. Királyunk ő felsége ennek kifejezést is adott, kijelentvén elutazása előtt: — Igen kellemesen töltöttem az időt Budapesten és igen örültem, hogy ilyen szép idő volt. Remélem, hogy nemsokára ismét visszatérek. Isten hozza újra és újra a hű magyar nemzet közé. Furcsa világot élünk. Gonosz, rablógyilkos volt mindig és lesz is. Mert eltévedt, eldurvult, pénzt és vért szomjazó állatias emberek mindig akadtak a legműveltebb nemzeteknél, társadalomban is. Nem lep meg tehát gondolkodó embert egy-egy nagyobbszabásu sikkasztás, rablás — de igenis megdöbbenti még az uj kornak emberét, a modern embert is az a mód, ahogyan ma már pénzhez akarnak jutni. Újpesten világra szóló, igazán szenzációs rablás történt. Az újpesti bankban világos nappal, 10—11 óra közt két kabátos ember lép be. Előre megfontolt tervvel, kezükben revolvert tartva és késeket villogtatva. A bankban négy tisztviselő dolgozott. A tisztviselők e meglepő jelenet hatása alatt fejüket vesztik és úgyszólván jéggé dermednek. Moccanni sem mernek, hanem engedelmeskednek a rabló parancsainak. — Hallgatni! — Nem szólani, kiabálni, mert azonnal lövünk. Az utcán jönnek-kelnek az emberek, a hivatalban telefon van. Még ügyfelek is lépnek a hivatalos helyiségbe. De azoknak is kijár a parancs : — Hallgatni, nem moccanni, mert a halál fia! A két rablónak most könnyű a dolga. Az emberek megmeredve, gépiesen teljesitik parancsukat. Kinyitja a pénztáros a vasszekrényt és annak tartalj mát, majd az 50 ezer koronát aranyban, ezüstben, papírokban kiveszik és kényelmesen cipeli az egyik a közelben, utcán várakozó fiákerre, zsákokban szépen bekötözve. Az egyik hivatalnok még segített a zsákot is felemelni. A két rabló orosz származású, magyarul alig beszélő gazember volt, hamis szakállal, bajusszal. Antosevics és Piaskovszki a nevük. Mikor elvégezték dolgukat, Antosevics kiszólt a kocsisnak: — Rákospalotára! A kocsis megindult, a rablók meg dicsekedtek egymásnak: — Csakhogy ilyen szépen sikerült. Nem kellett ölni és pénzünk is van. Rákospalotáról aztán a már előtte való napon kiszemelt utón a kerepesi erdőbe mentek. Itt megállították a kocsit. Az egyik rabló a pénzt bevitte az erdőbe és elhelyezte a már előre beásott pléh- dobozokba. Csak 132 koronát vettek ki a nagyösz- szegü pénzből. Aztán beásták a földbe. Jól sikerült munkájuk után elmentek először Gödöllőre, innen Besnyőre. Az egyik rabló Ruttkáig váltott jegyet és felült a vonatra. A másik kocsin visszament Budapestre. A Ruttkára igyekvő rabló azonban alig ér egy távolabbi állomásra — a kalauztól hallja, hogy a jegye rossz. Persze a kalauz jelt adott a pályaudvaron várakozó csendőröknek, hogy ez az, itt van. így szerencsésen nyakon is csípték, a másik jó madarat pedig Budapesten, alvás közben vasalták meg lakásán. Először tagadták tettüket, de aztán vallottak. így került meg a pénz is 1400 korona hijjával. A rablók maguk mutatták meg az erdőben, hova ásták el zsákmányukat. Most már mind a két rabló az ügyészség börtönében álmodozik arról, hogy volt és nincs pénzük. Eddig a történet. . . Hát ehhez a történethez nem szükséges se magyarázatot, se prédikációt szőni. Beszél az maga. Annyi bizonyos, hogy furcsa világot élünk. Hogy sok-sok furcsaság vagyon e világban, de ezek közt legfurcsább — a mai ember.
