Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-10-18 / 41. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 323 háziasszony zsírt olvaszt, bort vagy spirituszt forral; ha a háziasszony nem ügyel a cselédre s nem oktatja ki, hogy: a hamut — melyben izzó parázs is lehet — nem lehet szemét közé dobni, sem pedig faládába tenni s fából készült padláslépcső alá önteni, a takaréktüzhely sütőjében aprófát szárítani nem szabad, a ruhamosáshoz szükséges vizet szűk udvarban fölállított vaskályhán ne melegítse, a tűzgyújtáshoz való fát petróleummal ne öntse le, hogy gyorsabban meggyuladjon. Tűz támad, ha a szenesvasat a ház eresze alatt ide-oda lóbálva élesztik; ha a háziasszony kenyeret süt s azt a szalmaseprőt, mellyel a kemencét hütötte s kiseperte, mielőtt egy dézsa vízbe mártogatta volna, az eresz alá teszi; ha a tűz közelében kendert szárit; ha a tartó nélküli világítóval istálóba megy tehenet fejni s a tehén a lámpást fölrúgja, vagy ha lámpával padlásra megy, a hol a pókháló meggyulad; ha a templomban, piacra vagy mezőre megy s a helyett hogy gyermekét az óvodába vinné, a szobába zárja, vagy kint hagyja s játékszerül gyújtót ad neki, vág}- azt nem rejti el kellően. A gyermek tüzet rak. melytől a ruhája, a bútor, a kazal vagy az ól tüzet fog . . . s igy a gyermek s a falu nagy része a lángok martalékává lesz. Tűz támad, ha a háziasszony vagy kisszony égő gyertya vagy tüzes kályha mellett benzinnel keztyüt mos vagy spiritus-gyorsforralót borit föl; ha petróleumlámpába akkor önt olajat, a mikor az ég vagy a lámpát nem tisztítják kellően. Ha izzó vagy még lángoló gyújtót, égő cigarettát vagy szivart vigyázatlanul olyan helyre dobunk, a hol az gyúlékony anyagokat, papirost, forgácsot, szalmát, száraz füvet, ruhát gyújthat meg. (A gyújtót eldobás előtt teljesen el kell oltani, égő szivart vagy tűzbiztos helyre tegyük vagy tapossuk el.) Ha égő szivarral, cigarettával vagy pipával lefekszünk, (A szivarral vagy kupak nélküli pipából lehulló sziporka meggyujtja a fekvőhelyet, az ember ruháját s elpusztítja az embert, a bútort.) Tűz támad, ha ágyban fekve égő gyertya mellett újságot olvasunk és az újság ráesik az égő gyertyára. Ha a község belső területén szeles időben csépeltetünk és ilyenkor dohányozunk vagy kénes gyújtót ejtünk el. Tüzet okozhat a kályhából kipattanó szikra is vagy a petróleumlámpa fölborulása vagy fölrobbanása. Tűz támad, ha a mezei munkások, pásztorok és kirándulók kellően körül nem árkolt vagy kövekkel körül nem kerített helyen tüzet raknak, melyet a sütés vagy főzés befejezte után el nem oltanak, hanem égve hagynak. Ha a kénes gyújtót fülünk mellett tartjuk. Ha a kocsis a takarmánnyal megrakott szekér tetején pipázik. Ha náddal, zsúppal vagy fazsindellyel fedett házak között és kazalók s boglyák közelében lövöldözünk vagy tüzet rakunk. Ha a kéményt nem söprik elég gondosan s ennek folytán kigyulad és az égő szurokdarabok a házakra hullanak. Ha az oltatlan meszet viz éri. Ha kőszenet, sarjut, friss szénát, lóherét nagymennyiségben fölhalmozunk. Ha a kereskedő lőport, petróleum, benzin és egyéb robbanóanyagok között dohányzik vagy nyitott világítóval jár. Ha a gépész az olajos rongyokat és kócot nem vas- vagy agyagedényben tartja, hanem faládában összehalmozva. Ha kereskedő raktárában a kénes gyújtó dobozait egér rágja keresztül. Ha a nap sugarai az üvegablakon oly sokszor előforduló lencsén keresztül valamely gyúlékony tárgyra esnek s azt meggyujtják. Ha világitógázzal telt helyiségbe égő gyufával lépünk. Ha villamos világításnál rövid zárlat támad. Ha szárazfű-tőzeg fölött vagy fenyőfa mellett tüzet rakunk. Ha ellenségünk vagy a kiutasított csavargó bosszúból vagy piromániából származó gyönyörűségből ránk gyújtja a házat. Ha a lokomotív kürtőjéből kiszálló szikrák vagy salakdarabok gyúlékony anyagokra, száraz fűre, kalászakra, erdőbe vagy háztetőre hullanak. És ha villám sújtja az épületet. VASÁRNAP DÉLUTÁN. A kandalónál Irta : Mester. — Bizony, hogy elérkezik az öreg tél is, mondotta nagyapó. Pedig azt mondani se kellett. Künn szállingózott a hópehely. Benn a szobában pedig körül ülte a kandalót a család — a nagyapóval egyetemben. És el kezdett a fiatalság fecsegni — licsi-locsolni, amint következik... — Bizony szebb a tavasz, mondotta Pali, akit csak iskolás Palinak neveztek otthon. — Én is azt tartom, szólott Esztike. Olyan gyönyörűség az, mikor bújik ki az első tavaszi virág, A hóvirág, a kankalin, a korai gyöngyvirág. — Nyár a munka ideje, folytatta a legnagyob- bik legény, aki a gazdálkodásban apjának már jobb keze volt. — A nyár? — A nyár? — kiáltotta iskolai Pali, meg Esztike. Hiszen nyárban rettenetes meleg van. Neked meg rémitő sok munkád. Verejtéket hullattál a nyáron is. — Igen ám, de munka az ember élete; ha gyötör is, de boldogít ám... — Hogy szép ősz legyen, szólott végre közbe az apa (és még nem a nagyapa.) Az ősz az élet gyümölcsének ideje. Akkor érzi az ember, hogy munkájának édességét ésszel és érzéssel fel tudja fogni. Ősz — az ősz, az az igazi szép idő... — Hát a tél egyetlen jó szót sem kap, indította meg szavát most már az őszbeborult nagyapó, miután végig hallgatta övéinek beszédét. Pedig lássátok a természetben is az életben is — a tél a fő. Mély csend volt a szobában, akár a templomban, mint mindig mikor a nagyapó beszélni kezdett. — Mert lássátok, mint közönségesen tudvalevő dolog, hogy a tavasz, nyár ősz és tél úgy egymásba vannak kapaszkodva, úgy egymásból folynak, akár a fej, a derék, a lábak. Akár a gyökér, faderék, lomb korona és az érett gyümölcs. Amilyen a tavasz, olyan rendesen a nyár. A nyár adja az őszt és mindnyájuk a telet. -Amilyen a fiatalságtok, olyan rendesen a férfikorotok és ettől függ az öreg boldogsága, nyugalma, reménye...
