Magyar Földmivelö, 1908 (11. évfolyam, 2-50. szám)
1908-09-27 / 38. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 299 A gazdasági egyesületek hivatása. Az egyesületi eszmének magvetője hazánkban a legnagyobb magyar, Széchényi István gróf volt. Nehéz időkben, valóságos forduló utakra vetette ő reménységének acél szigonyát az egyesülés hálás és akkor talán egyedül termelhető és termelő talajába. A gazdasági egyesületeket is eszméjében ragadja meg a nagy, legnagyobb magyar. Oáznak tekinti, hol a magyarnak még tere marad egymást megérteni, egymással karonfogva dolgozni és gazdasági érzéküket nevelni. Kétségtelen, hogy a gazdasági egyesületek eszméjének tartalma, iránya a nemzet sorsával, vágyaival, törekvéseivel, helyzetével bővült, változott, uj dűlőkre kellett, hogy forduljon. Különösen az utóbbi évtizedben volt és ma van arra szükség, hogy ezen egyesületek a szociális irányú társadalmi munkálkodásban előre menjen, intenzivebb, bensőbb, gyümölcsözőbb, ha úgy tetszik mindenoldalubb munkásságot fejtsen ki. Miként a földnek minden zuga a nagy minden- ség képét sugározza vissza, mint minden kis tükör- darabban visszaverődik a tárgy képe: úgy kellene minden vármegye gazdasági egyesületében visszatükröződnie az egész nemzet munkálkodásának, törekvésének, szociális életünk felépítése munkásságának, törekvésének, irányának és erősségének. Fájdalom, ezt a jogos kívánságot, kevés kivétellel, nem találjuk fel a mi gazdasági egyesületeinkben. A fő hibája legtöbb gazdasági egyesületünknek, hogy a népet, a kis gazdavilágot nem tudta megnyerni, magához csatolni és arra egész erejével, eszközeivel, munkájának irányával nem is törekedett. Pedig, ha ideálunk, hogy itt ez országban a gazdasági elemek egységes gondolkodásban, érzésben és akarásban legyenek, fejtsék ki munkálkodásukat — a nép, a nemzet gyökerének bevonása nélkül erre gondolni sem lehet. Kétségtelen nagy mulasztásokat követtek el a gazdasági egyesületek az agrar mozgalommal szemben is. Mikor a laikus is észrevette már a földindulást, a gazdasági egyesületek még akkor is — tisztáiét a kivételeknek — ölbe tett kezekkel várta, hogy mi fog történni? Ki tagadhatja, hogy a gazdasági egyesület mezején a nagy birtokosoknak, a gentriknek is, a közép- birtokosoknak is kell, szükséges a maguk érdekeit, erősségüket munkálni. Ám, a legutóbbi idők megmutatták, hogy ez egyoldalú irány célra nem vezet, mert ha a nép, a föld embereivel kezet nem foghatnak, azokat magukhoz fel nem emelik és ők a néphez le nem hajolnak: intenzív, minden oldalú munkásságról, a kívánt és joggal remélt eredményes munkásságról szó sem lehet. Lóversenyek, agárversenyek, még gép és más kiállítások is csak külső keretek, melyeknek értékes tartalmat, értelmi képzést, lelkesedést, ragaszkodást, haladási vágyat és akaratot kell értékes tartalommal bekeríteniük és a munka feldolgozással segiteniök. A lóversenyek, az agárversenyek, sőt még a kiállításoknak értékével, hatásával is már már tisztában van a reálisabban gondolkodó társadalom. Ezek nem bizonyultak és nem is fognak olyanokul bizonyulni, mely erős, mély tartalmat kölcsönözzön az egyesületeknek. Egy-egyj lökést adnak, látszólag, külsőleg életet mutatnak, de olyan életet, mely után újra hosszas csend és tétlenség következik. A gazdasági egyesületek nagy hibája, hogy nem veti egész figyelmét a községekre, a népre, a nép gazdasági életére, erkölcsére, életrendszerére és falusi jólétére. Csak járuléknak tekinti. Érintőleg foglalkozik azzal, amit működése központjául kellene tenni. Azt mondják, azt panaszolják, hogy a közép- osztály a népre elvesztette vezető, irányitó szerepét. No hát ebben és ezen kellett volna és kellene segíteni a gazdasági egyesületeknek. Az ám, de a nép óriási százaléka azt sem tudja, mi fán terem a gazdasági egyesület, nem hogy' hatása, vezetése, irányítása, jótékony befolyása alá juthatott volna. Egy időben dicséretre méltó módon vette kezébe az egyesület a nép oktatását, gazdasági képzését, gyakorlati vezetését. Örült az ember lelke, hogy mert reméllette, melyszerint ez leszen a hid, melyen keresztül a nép körébe, hatáskörébe jut. Úgy látszik ez is csak szalmaláng vala. Felhe- vülése a magyar léleknek, melynek kezdetben minden szép, minden nemes, minden pártolandó. Most újra csend van. A mozgató erő, az anyagi eszköz kihullván az egyesületek kezéből, kénytelen galvánizáláshoz nyúlni. Agarakat fog útnak, futásnak ereszteni, hogy legalább visszamaradásukat ezzel az előre való futással — takarják. Hazám nemes ifjúsága, erős férfiosztálya ne az agarak legyenek egy uj mesgye határán ami első gondjaink és munkálkodásunk tartalma, anyaga. Hajoljatok le a magyar néphez. Emeljétek fel őket. Rossz, hálátlan ez a nép? Nincs olyan hálátlan nép, melynek tömegéből ki ne lehetne halászni olyan anyagot, melynek gyúrása, nevelése, irányítása hatással lesz majd a többire is. Egyet tagadni nem lehet. A szövetkezetek közelebb hozták a népet a gazdasági egyesülethez. A hid épül, melyen lassan átjöttek volna az emberek, községek — a gazd. egyesület kebelébe. A miénkbe. A szatmáriba. Nem kellett volna egy értékes és használható embert magára hagyni. És a kezdetek kezdetén szorosabb határokat kellett volna felállítani a szövetkezetek működését illetőleg ... és kapcsolatos működését illetőleg is. Akkor ma már a dolog másképpen — fejlődnék, o Bölcs mondások. Nem az a boldog, akit boldognak tartanak az emberek. Legboldogabb az, aki annak érzi magát. * A gazdagnak erszényében sok a pénz. Kérdés, vájjon szivében van-e oly érzemény, melyből a boldogság készül. A szegénynek erszénye üres, de szive, lelke sokszor tele van apró örömökkel. És ez boldogitja. * A boldogságot kergetik ma is az emberek. Régen is keresték. Csak hogy ma gyorsvonatokon száguldanak utána. Azért van annyi összeütközés... És ez az összeütközés nem csak a boldogságot szalasztja el, de a boldogság után futókat is — elgázolja. Mester.
