Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-02-10 / 6. szám
44 MAGYAR FÖLDMIVELŐ És Isten és emberek színe előtt, nyíltan felelnek-e azon kérdésekre és azon híresztelésekre, melyekkel ma a munkás népet eltelitik . . . Feleljenek, győzzék meg őket arról: Igaz-e, hogy a kormány elrendelte volna, hogy mi legyen a munkabér 9 Igaz-e, hogy azt is a kormány akarja, mely- szerint a munkások ne szerződjenek, és halogassák a szerződéseket ? Igaz-e, hogy a kormány megparancsolta volna, hogy a munkások, gazdasági cselédek szövetségeket, helyi csoportokat alakítsanak, gazdasági dijakat fizessenek. Igaz-e, hogy a gazdák kötelesek a helybeli munkásokkal szerződni és azoknak annyi munkabért adni, amennyit a munkások kérnek? Honatyák, nagyságos képviselő urak, kik ott vagytok a kormányzat ellenőrzésére .... feleljetek ezekre a kérdésekre ti ami népünknek. Ne hagyjátok most magukra ezt a népet, mikor aggódó kétség és reménység közt az a kérdés szántogatja lelkűket, hogy hát: — Mi igaz? — Kinek higyjünk? — Ki bolondit hát minket! Honatyai kötelességtek ellen vétkeztek, ha most elhagyjátok ezt a népet, amely vergődések közt keresi: Hol van tehát a hazugság vagy az igazság 9 A TÉLI ESTÉK. Az igazi. Vargáéknál volt mit aprítani a tejbe. A család kicsi volt, csak három tagból állott. A két öreg és a Pista fiúból. Pista valósággal kegyence volt az öregeknek. Nem afféle kényesen nevelt gyermek volt ő, hanem úgy értsük a dolgot, hogy egyetlen gyermek léttére szülei valósággal bálványozták, nagyon szerették, annyira, hogy szülői szcretetük féltékenységgé változott át. El is követtek az öregek mindent, dolgoztak szorgalmasan, csakhogy maguknak az élet alkonyára gondnélküli napokat, Pista fiuknak pedig jómódot biztosítsanak. E cél eléréséért deresedni kezdő hajfürtjeik dacára is fiatalos kedvvel, igen serényen munkálkodtak. Az idő gyorsan repül, sietésre inti az embereket. Varga Pista legénysorba nőtt. Az öregek olyan szépen eltervezgették a hosszú, unalmas téli estéken egyetlen fiuk sorját, mintha nem tudták volna, hogy az emberek csak terveznek, de a végzés nincs ám egészen reájuk bízva... Legtöbbet tervezgettek a Pista kiházasitása dolgának irányában. Vargáné asz- szony a falu módosabb leányai közül válogatta fiának a jövendőbelit, a jó feleséget és az engedelmes, ő neki kedvére való dolgos menyet. Az öreg Varga csak hallgatott. Ritkán, csak néha-néha szólt bele felesége szóbeszédjébe, helybenhagyva annak minden szavát igy : — Jól lesz biz’ az úgy. Persze az öregek nem sejtették, hogy Pista fiuk — ki ezalatt vidáman, turbékolva tölti az időt azzal a szőke kis leánnyal Szerémi Bözsikével, — egészen másképen tervezett. Hogy ő, az ő szive nem hagyja helyben édesanyja választását, tervezgetéseit. De senkiét sem. Ő nem a legvagyonosabbat, de talán a legszegényebb leányt választotta magának a falu leányai közül. Szerémi Bözsike szegény leány, emellett jószivü, dolgos és szép is. Szivjósága, szeretni tudó, olykor-olykor örömtől repdeső kis szi- vecskéje, tiszta kék éghez hasonlatos ragyogó szép szemei nagy vagyonnál, sok pénznél, sokkal többet érnek. Meg is tetszett Varga Pistának igazán. Elvesztette a szivét, mikor Bözsike szemeibe pillantott, hát még mikor néha-néha átölelhette a leányt, mikor hallgatta az őt szerető szív boldog dobogását. Rá sem nézett a falu többi leányaira. Ezek persze valamennyien nehezteltek reá. De mit törődött velük Pista, hiszen az ő választott jövendőbelije úgy sem lesz más, mint az a szőke angyal, Szerémi Bözsike. * * * A faluban mindenfelé suttogták, hogy a módos Varga fiú, a szegény, földhöz ragadt Szerémiékhez jár. Mindig ott leli helyét. Akadtak olyan nyelvek is, melyek azt beszélték, hogy Pista már meg is kérte a leányt. Ez a hir eljutott Vargáné asszony fülébe is. Persze a lányos mamák súgták meg neki, megna- gyitván a dolgot asszonyszokás szerint. Egyszer vacsora után, mikor Pista indulni készült, édesanyja megszóllitja. Már nem bírta tovább kiállani a szomszédasszonyok suttogását, megakarta tudni a valót. El is készült reá. — Hová indulsz Pista ? — Elmegyek egy kicsit az Olvasókörbe. — Nem hiszem. Ugy-e Szerémiéknél van az Olvasókör ? Pista majd fává lett. Hát már az édes is tudja. Hej, de hosszú a falu nyelve, jó volna egy kicsit lenyesni belőle — gondolta magában. Pista jóneve- lésü fiú volt, nem tagadta el hová készül. Feltárta édesanyja előtt szivét, nyomban bevallotta eddig elhallgatott titkát. — Édesanyám lelkem, úgyis tudja, hát már csak megmondom, hogy estenként Szerémiékhez járok. Oda készültem most is. Mert én ... Bözsikét... már régóta nagyon... szeretem. És... — Micsoda?! — pattant fel Vargáné asszony. — Te azt a semmitlent, azt a senkit szereted, akinek az apja csak egy zsellér... — De édesanyám lelkem... — Elhallgass! Meg ne halljam többet a szádból, hogy azt szereted, azt a koldust, aki most is a más házában lakik. Akiről az egész falu csak a nyomorúsága hírét tudja. — Édesanyám lelkem, nem úgy van az. — Nem? Hát én nem tudom? Mi? — Nem jól tudja édesanyám. — Én nem jól tudom? Na, ni te mán, többet akar tudni a csirke a tyúknál!... — Tüzelt erősen Vargáné asszony.
