Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)

1907-02-10 / 6. szám

44 MAGYAR FÖLDMIVELŐ És Isten és emberek színe előtt, nyíltan felel­nek-e azon kérdésekre és azon híresztelésekre, me­lyekkel ma a munkás népet eltelitik . . . Feleljenek, győzzék meg őket arról: Igaz-e, hogy a kormány elrendelte volna, hogy mi legyen a munkabér 9 Igaz-e, hogy azt is a kormány akarja, mely- szerint a munkások ne szerződjenek, és halogassák a szerződéseket ? Igaz-e, hogy a kormány megparancsolta volna, hogy a munkások, gazdasági cselédek szövetségeket, helyi csoportokat alakítsanak, gazdasági dijakat fi­zessenek. Igaz-e, hogy a gazdák kötelesek a helybeli munkásokkal szerződni és azoknak annyi munka­bért adni, amennyit a munkások kérnek? Honatyák, nagyságos képviselő urak, kik ott vagytok a kormányzat ellenőrzésére .... feleljetek ezekre a kérdésekre ti ami népünknek. Ne hagyjátok most magukra ezt a népet, mi­kor aggódó kétség és reménység közt az a kérdés szántogatja lelkűket, hogy hát: — Mi igaz? — Kinek higyjünk? — Ki bolondit hát minket! Honatyai kötelességtek ellen vétkeztek, ha most elhagyjátok ezt a népet, amely vergődések közt keresi: Hol van tehát a hazugság vagy az igazság 9 A TÉLI ESTÉK. Az igazi. Vargáéknál volt mit aprítani a tejbe. A család kicsi volt, csak három tagból állott. A két öreg és a Pista fiúból. Pista valósággal kegyence volt az öregeknek. Nem afféle kényesen nevelt gyermek volt ő, hanem úgy értsük a dolgot, hogy egyetlen gyermek léttére szülei valósággal bálványozták, nagyon szerették, annyira, hogy szülői szcretetük féltékenységgé vál­tozott át. El is követtek az öregek mindent, dolgoztak szorgalmasan, csakhogy maguknak az élet alkonyára gondnélküli napokat, Pista fiuknak pedig jómódot biztosítsanak. E cél eléréséért deresedni kezdő haj­fürtjeik dacára is fiatalos kedvvel, igen serényen munkálkodtak. Az idő gyorsan repül, sietésre inti az embere­ket. Varga Pista legénysorba nőtt. Az öregek olyan szépen eltervezgették a hosszú, unalmas téli estéken egyetlen fiuk sorját, mintha nem tudták volna, hogy az emberek csak terveznek, de a végzés nincs ám egészen reájuk bízva... Legtöbbet tervezgettek a Pista kiházasitása dolgának irányában. Vargáné asz- szony a falu módosabb leányai közül válogatta fiá­nak a jövendőbelit, a jó feleséget és az engedel­mes, ő neki kedvére való dolgos menyet. Az öreg Varga csak hallgatott. Ritkán, csak néha-néha szólt bele felesége szóbeszédjébe, helybenhagyva annak minden szavát igy : — Jól lesz biz’ az úgy. Persze az öregek nem sejtették, hogy Pista fiuk — ki ezalatt vidáman, turbékolva tölti az időt azzal a szőke kis leánnyal Szerémi Bözsikével, — egészen másképen tervezett. Hogy ő, az ő szive nem hagyja helyben édesanyja választását, tervezgetéseit. De senkiét sem. Ő nem a legvagyonosabbat, de ta­lán a legszegényebb leányt választotta magának a falu leányai közül. Szerémi Bözsike szegény leány, emellett jószivü, dolgos és szép is. Szivjósága, sze­retni tudó, olykor-olykor örömtől repdeső kis szi- vecskéje, tiszta kék éghez hasonlatos ragyogó szép szemei nagy vagyonnál, sok pénznél, sokkal többet érnek. Meg is tetszett Varga Pistának igazán. Elvesz­tette a szivét, mikor Bözsike szemeibe pillantott, hát még mikor néha-néha átölelhette a leányt, mi­kor hallgatta az őt szerető szív boldog dobogását. Rá sem nézett a falu többi leányaira. Ezek persze valamennyien nehezteltek reá. De mit törődött ve­lük Pista, hiszen az ő választott jövendőbelije úgy sem lesz más, mint az a szőke angyal, Szerémi Bözsike. * * * A faluban mindenfelé suttogták, hogy a módos Varga fiú, a szegény, földhöz ragadt Szerémiékhez jár. Mindig ott leli helyét. Akadtak olyan nyelvek is, melyek azt beszélték, hogy Pista már meg is kérte a leányt. Ez a hir eljutott Vargáné asszony fülébe is. Persze a lányos mamák súgták meg neki, megna- gyitván a dolgot asszonyszokás szerint. Egyszer vacsora után, mikor Pista indulni ké­szült, édesanyja megszóllitja. Már nem bírta tovább kiállani a szomszédasszonyok suttogását, megakarta tudni a valót. El is készült reá. — Hová indulsz Pista ? — Elmegyek egy kicsit az Olvasókörbe. — Nem hiszem. Ugy-e Szerémiéknél van az Olvasókör ? Pista majd fává lett. Hát már az édes is tudja. Hej, de hosszú a falu nyelve, jó volna egy kicsit lenyesni belőle — gondolta magában. Pista jóneve- lésü fiú volt, nem tagadta el hová készül. Feltárta édesanyja előtt szivét, nyomban bevallotta eddig el­hallgatott titkát. — Édesanyám lelkem, úgyis tudja, hát már csak megmondom, hogy estenként Szerémiékhez já­rok. Oda készültem most is. Mert én ... Bözsikét... már régóta nagyon... szeretem. És... — Micsoda?! — pattant fel Vargáné asszony. — Te azt a semmitlent, azt a senkit szereted, aki­nek az apja csak egy zsellér... — De édesanyám lelkem... — Elhallgass! Meg ne halljam többet a szád­ból, hogy azt szereted, azt a koldust, aki most is a más házában lakik. Akiről az egész falu csak a nyomorúsága hírét tudja. — Édesanyám lelkem, nem úgy van az. — Nem? Hát én nem tudom? Mi? — Nem jól tudja édesanyám. — Én nem jól tudom? Na, ni te mán, többet akar tudni a csirke a tyúknál!... — Tüzelt erősen Vargáné asszony.

Next

/
Oldalképek
Tartalom