Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-12-01 / 48. szám
380 MAGYAR FÖLDMIVELŐ mány figyelmét nem kerülte el az a föladat hogy kutassa azokat az okokat, a melyek a magyar népet Amerikából visszahozzák Magyarországba. A kormány kutatni kívánja azokat az okokat, a melyek a visszavándorlást előidézik. (Közbeszólás: A munka- hiány) ... hogy azután fölvilágosítsa a polgárait arról, hogy minő viszonyok uralkodnak ott s minő sors várhat rájuk, ha a hazát itt hagyják s az oceá- nontulra vándorolnak. De gondoskodni kíván a kormány azokról, a kik bizonyosan csalódottan visszatértek s bizonyára nem szándékoznak újból hazát cserélni. Éppen ezért azck, a kik értelmesen el tudnak valamit mondani arról, hogy mi indította őket arra, hogy visszatérjenek, tegyék meg észrevételeiket. Egy somogymegyei németlaki munkás állt elő s ezeket mondotta : — Az Egyesült-Államokban mindenütt beállott a munkahiány. A gyárak csökkentették az üzemüket. Én például a milvankeei vasgyárban dolgoztam kilenc hónapig és tizenegy napig. Egyszerre bekövetkezett az üzemcsökkentés s bennünket magyar munkásokat, egytől-egyig elbocsátottak. A gyárüzemek mindenütt igy bánnak el a munkásokkal s csak azokat tartják meg, a kik igazi amerikaiak. A zöldekre (bevándorlókra) kimondották a halálos Ítéletet, azokat nem tűrik. Egy volt magyarpécskai gazda, Zabos János, csak ennyit mondott: — Belém ütött a honvágy. Hiába, más világ van idehaza. Szent fogadalmat tettem, hogy soha sem kívánkozom többé vissza Amerikába. Egy kubikos igy magyarázott: — Meg lehet idehaza is élni, ha úgy dolgozik az ember, mint odakünn. A legnagyobb napi keresete a kubikosoknak három korona és 80 fdlér. De ezért azután ugyancsak meg kell dolgozni. Romanov György óbesnyői, torontálmegyei munkás csak két hónapig volt Amerikában. így nyilatkozott: — Nehéz munkát végez az ember. Az én napibérem egy dollár és hatvan cent volt, de Istenemre mondom, hogy még öt dolárral sem volna megfizetve az a munka, a mit az ember ezért a hitvány pénzért teljesít, a melyből például én, nagy nélkülözések árán, csak annyit takarítottam meg, a mennyi a hajójegyet éppen csak hogy kifutotta. Majdnem egybehangzóan igy nyilatkoztak az »Ultónia« gőzössel érkezett visszavándorlók. Lekky miniszteri osztálytanácsos ezután fölszólította a munkakeresőket hogy másnap jelentkezzenek nála. Nagyon sok cim van nálam, mondotta, mindenütt munkásokat keresnek. A ki most haza is utazik, hogy előbb övéit viszontlássa, vigyen magával néhány címet, s ha kipihente az ut fáradságait, írjon oda vagy jelentkezzék. Biztosan fölveszik. A miniszteri tanácsost távozásakor a visszavándorlók lelkesen megéljenezték. A miniszteri tanácsos a kivándorlók dolgában azt mondotta nekem, hogy a kormánynak munkaközvetítési akciója életbevágó dolog, a melynek eredményét azonban nem lehet Fiúméban látni. A munkát kínáló helyek névsorát ki kell nyomatni és szétszórni a visszavándorlók között. Mindenesetre nehéz föladat vár a munkaközvetítés vezetőjére. Annyi azonban bizonyos, hogy érdemes hazafias munkát fog végezni. A Cunard-hajókról nem szabad szélnek bocsátani már Triesztből az utasokat. Hozzák őket hajón Fiúméba. így legalább eredménve- sebb lesz az az akció, a melyet a kormány a telepítés érdekében indított. A visszavándorlók vasárnap csoportonkint utaztak el Fiúméból. Egyik részük már reggel tiz órakor elindult hazafelé, többen azonban csak az esti személyvonattal hagyták el a magyar kikötővárost. * Szatmárra is sok kivándorló érkezik a vasúton. Vidékiek legtöbbnyire. Szerkesztőnk gyakran ki meg}" a vasúthoz és beszédbe ereszkedik a vissza- érkezőkkel. Ugyanazon jelentéseket hallhat, mint a fiumeiektől. Vármegyéink — a korcsmák ellen. Ä vármegyék közvetlen-közeiről látják napról-napra azt az ijesztő pusztítást, amit a korcsmák ebben az országban véghez visznek. Hazafiui kötelességet teljesítenek tehát, mikor — bár elég későn — egymás után felszólalnak és tiltó szót emelnek ez öngyilkosság ellen. Legutóbb Győr vármegye törvényhatósági bizottsága ír fel a képviselőbázhoz és kormányhoz ez ügyben s kéri a többi vármegyéket is a csatlakozásra. A vármegyék alkotmányunk leghi- vatottabb védődástyái voltak mindig, különösen a legutóbbi nemzeti küzdelemben is. Kell, hogy mozgalmukat, kiáltó szavukat meghallják: a nemzet, a kormányzat és főleg a törvényhozás a magyar nép megmentésének utolsó óráiban. Ez is nemzeti küzdelem. még pedig élet és halál kérdésén való küzdelem. Mily szégyen lenne, ha a minisztériumhoz szaladgáló korcsmáros-küldöttségek győzelmet aratnának a vármegyék egyhangú határozatain. Mily leverő hatású lenne ez minden társadalmi munkára, mely- lyel ezt a vergődő magyar népet talpra akarja a nemzet állítani. A protekció. Idegen szó, de azért minden emberfia érti a jelentőségét. A magyar észjárás azt a mondást köti hozzá: »akinek Krisztus a barátja ...« és a többi. Oly jelentősége van már ami hazánkban e szónak, hogy közbeszéd tárgya: Van protekciód — boldogulsz. Nincs? Elvesztél. Hát, ez nem jó volt igy. És fel is emelte maga a társadalom szavát a protekciós világ összébb szorítására. A kormányzat is kifejezte nyíltan, hogy az igazság, a törvény megbontott rendjét akarja visszaállítani. Szavát a nem- 1 zet maga helyeselte és helyesli is, ha az igazság utján halad és működik. Annál kínosabban érintette a népet, a közvéleményt az a mindennapi dolog, j mely egy országgyűlési bizottságon történt. A honatyák egyik-másika panaszkodott, hogy a kormányzat nem veszi teljes figyelembe a honatyák közbenjárását. Pedig máskor úgy volt, hogy a kerületbeli honatya nélkül ott ugyan nem történhetett semmi. Hát ha az igazság őre a honatya mindig és minden körülmények közt: az dicsérendő dolog. De. miként az életben elég alkalmuk van tapasztalni, ha ez a protekció, pártfogás az igazság rovására történik —
