Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-11-03 / 44. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 349 Édesanyja ezer aggodalom között, féltő gonddal, fokozódó szeretettel ápolja nagy beteg gyermekét. El nem mozdul ágyától. Éber figyelemmel lesi kedves betege arcának minden legkisebb mozdulatát. Amint az arcizmain végigvonuló nagy szenvedés romboló jelei mutatkoznak, az édes szeméből könnyek peregnek alá __ Csendesen sír .... Anyai szivé t a néma fájdalom tépi, marcangolja__ Pi sta betegsége nem könnyebbült. Sőt percről- percre nehezedett. Elvesztette eszméletét. Lázálmaiban alig érthetően suttogta: — Édesanyám, Jóska nem kelt még fel? Már reggel van. Mikor megyünk már játszani ? Az anya felelete a szemében csillogó könyek valának. Néma felelet. Fájdalmas, mely nem talál enyhülést. Ismét szólt a beteg: — Édesanyám, Jóska hív játszani. Megyek.... — Nem lehet gyermekem. Ma nem lehet. Holnap majd elmehetsz. Tudod, az orvos ur azt mondta, hogy nem szabad játszani, mert már hűvös idő van az udvaron. — Tudom, — szólt sóhajtásszerüleg Pista — de lássa édes, olyan szépen süt a nap. Oda kívül jó meleg van. Tudom, hogy Jóska már felkelt és mindjárt itt lesz. Ezután nem beszélt a beteg egy napig senkihez sem. Nagyon rosszul lelt. Fájdalmat tükröző arcjátéka árulja el, hogy nagyon szenved. Az édesanya virraszt ágyánál. Csöndesen imádkozik. E közben úgy tetszik neki, mintha egy napi hallgatás után megmozdultak volna kedves betegének ajkai. Föléje hajlik s kérdezi: — Mit mondasz, gyermekem ? A kis Pista alig hallhatóan, oly lassan, amit csak az anyai szív tud megérteni, töredezve suttogta : — Édesanyám, Jóska hív magához. Nézze csak, lássa, olyan szép, fehér szárnyai vannak, mint az angyaloknak a menyországban... Megyek én is Jóskához... Integet, hogy menjek. Édesanyám, ugy-e nekem is olyan szép, fehér szárnyaim lesznek?.... Megyek__ Tö bbet is akart még mondani Pista, de már nem lehetett. Egy gyenge sóhajtás, és aztán néma csendesség ..'. Pista megvált kínzó szenvedéseitől... Szép fehér szárnyai nőttek, és elszállt Jóskához a fényes menyországba.... Az udvaron levő, öreg eperfáról a sárgult leveleket kíméletlenül tépdeste le a hűvös őszi szél. És elsodorta messze .... __Hulló falevéllel, költöző madárral, napsugárban úszó fehér ökörnyállal költözött el a szegény kis Pista lelke .... * * * Két kis uj sírhant emelkedett egymás mellett a temetőben. Az egyik a Jóskáé, a másik a Pistáé. Még a halál sem választotta el őket. Két gyászba öltözött, bánatos szivü anya borul a frissen hantolt, kicsiny sírhalmokra. Könyeik tengere már rég’ kiszáradott. De szivük fáj, lelkűk sír.... Az édesanya szeretete s fájdalma végtelen. Csak a halál rideg kezének érintése szüntetheti meg fájdalmát. Még haló poraiban is mintha szerető gondossággal őrködnék árván maradt gyermekei felett. Emlékezete, lelke örökké él!— Úgy tetszik, mintha a sír mélyéről is kisugárzanék az édesanyai szív szeretete .... Az apa megtagadhatja gyermekeit, de az édesanya soha!.... Inkább nélkülöz, nyomorog, csakhogy magzatával együtt lehessen, karjaiba zárva, ölelhesse és csóközönnel boríthassa el gyermekének gömbölyű, rózsás orcáit.... Mikor pedig a halál szakaszlja el az édesanyai kebelről a szeretett gyermeket, akkor a fájdalom mérhetlen, mély mint a tenger. Vigasztalás nincs sehol. Az édesanya csak akkor érzi könnyebbnek szivét, enyhébbnek fájdalmát, ha a kedves sírhantra ráborulva, kisírhatja magát, ha könyei záporában meg- fürösztheti bánatos lelkét .. <. A két kis sírhantot nyíló virággal ületeti be a két édesanya és egy-egy imát elrebegni gyakran eljárnak a temetőkertbe, nyugvó kedveseik sírhantjához .... * * * Halottak napja van. A temető ünnepe. Ilyenkor népvándorlás van a halottak birodalmában. Majdnem mindenki felkeresi nyugvó szeretteit és megkoszorúzza azoknak sírjait. Imádkozik.... A két bánatos édesanya ismét friss virágkoszorukat helyez a két kis sírhantra. Szivükben felgyűl az emlékezés világa, és könyek között néznek vissza a szomorú múltba .... Aztán — ki tudja már hányadszor — elpanaszolják egymásnak, hogy éppen ilyen őszi levélhullás volt akkor is, mikor Jóska és Pista elköltöztek — a menyországba .... angyaloknak .... A temető ünnepélyes csendjében még sokáig imádkozik a két édesanya__ Hazafelé jövet pedig el mélkednek a múlandóságról.. .t Memento móri!__Emlékezzél halálodra !.... Sz . F. ISMERETEKT ARA. Miért sárgul meg a falevél? őszszel, mikor mélabusan szemléljük a hervadt lomb hullását, önkéntelenül is eszünkbe jut a kérdés: miért veszti el a levél üde zöld színét, s mi okozza a lomb színváltozását, amely a sárga szia minden árnyalatára kiterjed, egészen a sötét rozsdabarnáig? E jelenség okát már régóta kutatták a tudósok, de csak a legújabb megfigyelések révén tudták kielégítően megmagyarázni. Overton természettudós meglepetéssel vette észre, hogy a Hydroc- haris morsus ranae nevű vízinövény (a békatulajfé- lék családjából), ha néhány napig olyan edényben volt, amelynek vizébe egy kevés cukoroldatot kevert, zöld helyett rőtes sárgába hajló szinü levelet hajtott. Kísérleteit tovább folytatta, s most már más fajta növények viselkedését is megfigyelte cukorral, vagy szőlőnedvvel kevert vízben. Az eredmény ekkor is ugyanaz volt, sőt a kísérletek során azt is tapasztalta, hogy nemcsak a friss hajtású, hanem a régi levelek is megsárgultak vagy rozsdabarna szint öltöttek. E jelenség okát kutatván, Overton megvizsgálta a fa sárgult és zöld leveleinek alkatrészeit. Rájött, hogy a sárgult falevél anyagában több a cu
